Orosz Mol-részvények: megveszi a kormány, vagy sem?

A minisztérium cáfolta, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán egy interjúban azt mondta a Boomberg hírügynökségnek, Magyarország az év végégig meg akarja vásárolni az orosz Surgutneftegasnak (Szurgutnyeftyegaz) a Molban lévő 21,1 százalékos részesedését.

A Bloomberg csütörtöki hírében idézte a minisztert. A minisztérium sajtóosztályán az MTI-nek elmondták: helyreigazítást kértek a Bloombergtől. A minisztérium késő délután az alábbi helyesbítést tette közzé a miniszter által elmondottakról: "Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kifejtette, hogy az Orosz Föderáció és a Magyar Köztársaság képviselőinek tárgyalásán a felek komplexen, egy egészként kívánják kezelni az energetikai szektor kérdéseit, ennek kereteit lehetőség szerint - a miniszterelnöki csúcstalálkozó függvényében - az év végéig kívánják rögzíteni.

Az energetikai csomag egyik eleme Surgutneftegas Mol Nyrt.-ben lévő részvénypakettje, amellyel kapcsolatban a miniszter kifejtette: a kormány a jelenlegi bizonytalan helyzet egyik lehetséges megoldásának tartaná azt, ha az állam tulajdonosként a Surgutneftegas-ban jelenleg birtokolt pakettjét megvenné. A magyar állam továbbra sem tárgyal az orosz vállalattal annak Mol részvényeinek megvásárlásáról". A Bloomberg módosította híradását, az új változatban úgy fogalmaztak: "A magyar kormány hasznosnak találná, ha részvényese lenne Közép-Európa legnagyobb kőolajfinomítójának, a Mol Nyrt-nek, és a piacról finanszírozhatná a vállalatban lévő Surgutneftegas részesedés esetleges megvásárlását - mondta Fellegi Tamás.

Magyarország és Oroszország az év végéig akar megállapodni egy sor energetikai kérdésben, beleértve a Szurgutnak a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését - mondta Fellegi egy interjúban Budapesten szerdán. A Szurgut részesedésére vonatkozó részletes megállapodást a két ország közötti megegyezést követően fogják kidolgozni".

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo