Friss cikkeink

Jön a globális klímaadó?
A fejlett országok évi 100 milliárd dolláros klímaalap létrehozását vállalták a Koppenhágai Klímacsúcson 2009-ben. Az alap a klímaváltozás káros hatásait elszenvedőket hivatott segíteni. A vállalás tehát 2020-ig 1000 milliárd dollárt jelent. A cancúni csúcson a 2012-ig tartó periódus finanszírozásáról sikerült csak megállapodni. Miből finanszírozzák hát az évtized klímavédelmét?

Áramgyártó folyókat kutatnak Magyarországon
Projektek megvalósítására vállalkozik az a szlovák-magyar közös kutató központ, amelyik uniós pénzen alakult meg és a vízenergia hasznosítására szakosodott.

Ez a gond: túl sok pénz kell a magyaroknak
Nagyon magas a magyar gazdaság készpénzigénye, a forgalomban lévő készpénz állománya meghaladja a GDP 8 százalékát, ez jelentős társadalmi költséget okoz, a lakosság a GDP mintegy 1,5 százalékát fordítja az egymás közötti fizetési műveletekre - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy csütörtöki szakmai konferencián.

Az épületek emésztik fel az energia nagy részét
Ami Magyarország összes energiafelhasználását illeti, az épületek emésztik fel az energia 39-42%-át. Az energiahatékonyság tekintetében a szakemberek egyetértenek abban, hogy az energia felhasználást ezen a területen akár 50%-kal is lehetne csökkenteni. Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint eközben 2020-ra már 14,65% kell hogy legyen a megújuló energiák részaránya az összes energiafelhasználás tekintetében - mondta el az OGH hírügynökség kérdésére Varga István, a RENEXPO szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója.

Itt a világvége vagy csak tréfál minket a piac?
Oldalazás után végül kis mínuszban zártak az indexek az USA-ban - Tegnap esett az olaj ára az amerikai készletemelkedés nyomán - Mínuszok Ázsiában, Új-Zéland kamatot emelt, Korea csökkentett - Oldalazás a devizapiacon - Ma esésre számítunk.

Lesz itt még 4-6 százalékos növekedés!
A gazdasági kormányzat GDP-növekedésre vonatkozó várakozása 2013-14-re vonatkozóan változatlanul a 4-6 százalékos közötti tartományban mozog - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtóosztálya.

Rogán: Simor nevezze meg fenyegetőjét!
Rogán Antal szerint Simor András kitöltheti 2013-ig szóló jegybankelnöki mandátumát, és az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy szerda reggeli televíziós műsorban arra szólította fel a jegybankelnököt, hogy nevezze meg "fenyegetőjét". A Magyar Nemzeti Bank szerdai rövid reagálása szerint Simor András számára nem a konkrét személy, hanem a jelenség volt a fontos.

Sikeres éven van túl a Noreg
A Noreg Kft., az üzletbiztonsági technológiák és szolgáltatások hazai szakértő vállalata az aktuális gazdasági körülmények ellenére tavaly is megtartotta piaci pozícióját és a 2009-es évhez képest 15 százalékkal 575 millió forintra növelte árbevételét.

Eljött a megapoliszok kora?
Egyre nagyobb tömegek fognak olyan óriásvárosokban élni a globális népességnövekedés hatásaként, mint amilyen ma Sanghaj, Kairó, London vagy New York. De vajon elérhető-e a fenntartható és karbonsemleges életvitel a terebélyesedő metropoliszokban? Ugyanis ma ezekből kerül a légkörbe az üvegházgázok 80 százaléka. Magyarországon nem érvényesül ez a trend, amely alig kétmilliós városokból rövid idő alatt akár tízmilliós metropoliszokat „varázsol", Budapest nem növi túl magát, de hosszú távú életképessége érdekében összehangolt, sőt társadalmasított fejlődést kellene megvalósítania a jelenlegi szigetszerű fejlesztések helyett.

Mégsem tankol alternatív üzemanyagot a hadsereg
Az amerikai haderők vezetése egy ideig kacérkodott azzal a stratégiával, hogy alternatív energiaforrásokra váltson a fosszilis erőforrások helyett. Nemcsak azért, mert károsak a környezetre, hanem mert veszélyes küldetés eljuttatni a gyúlékony üzemanyagot az afganisztáni harcmezőkre. Egy új vizsgálat azonban sikertelennek és haszontalannak ítélte az alternatív forrásokkal való kísérletezést.
Válságban is tartotta a forgalmát az Auchan
Az Auchan Magyarország Kft. diszkont politikájának és alacsony árainak köszönhetően a 2010-es évben is meg tudta tartani 2009-es bruttó árbevételi szintjét, ami a teljes kiskereskedelmi ágazat tavalyi 2,3%-os árbevétel csökkenéséhez képest kiemelkedő eredmény. A vásárlószám a válság és a magas benzinár ellenére sem csökkent, köszönhetően az ötezernél is több munkatársnak, akiknek 10%-a már több mint 10 éve a vállalatnál dolgozik.
A magyarok többsége szereti a munkahelyét
Regionális összehasonlításban a magyarok a legelégedettebbek jelenlegi munkahelyükkel. Az átlag magyar munkavállaló jellemzően rugalmatlan, pesszimista karrierjével kapcsolatban, ám főnökétől rendszeres visszajelzést kap munkájáról - derül ki a Grafton Recruitment hat közép-kelet európai országra kiterjedő kutatásából.
Egyre fenntarthatatlanabb a haltenyésztés
Az ipari rendszerű haltenyésztés évente 6,6 százalékkal nőtt az elmúlt 30 évben. Az egy főre jutó 0,7 kilogrammos évi halfogyasztás ezért mára 7,8 kilóra emelkedett. De az erőforrások végesek. Az ágazatai volumen bővülésének is megvannak a határai.
Újabb vita van kibontakozóban
Magukhoz tértek az amerikai részvényindexek tegnap. Csökkent az olaj és az arany ára is. Tovább meneteltek felfelé az ázsiai indexek. Gyengült a forint és jen, erősödött a dollár. Ma áremelkedés várható a BÉT-en.
Mi a felelős a magyar államadósságért?
A 2007-től 2010 végéig terjedő időszakban 66-ról 80 százalékra emelkedett a GDP-arányos adósság. Az adósság nominálisan 30 százalékkal, a GDP viszont folyó áron csak 7 százalékkal nőtt, mivel volumene 4,8 százalékkal visszaesett a három év alatt. A 14 százalékpontos romlás legfontosabb tényezője a világgazdasági válság volt - állapítja meg a GKI Gazdaságkutatónak az államadósság rendszerváltás óta kialakult hullámzásáról készített legutóbbi elemzése.
430 kiló hulladékot termel évente az átlag magyar
Az uniós államok közül Dánia termeli egy főre a legnagyobb mennyiségű, több mint 800 kilogramm kommunális hulladékot évente, az uniós átlag 513 kilogramm. Magyarország 430 kilóval a középmezőny tagja.
Mindenki az olajról és az aranyról beszél
Tovább estek az amerikai indexek az olajár csúcs után - Ismét új csúcson az olaj, lejjebb kúszott az arany ára - Kizöldült Ázsia - Oldalazás a devizapiacon - RFV: Új név, új stratégia - Ma emelkedésre számítunk a BÉT-en.
Szerdán kezdődik a legnagyobb állásbörze
A héten 32. alkalommal rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét, a rendezvényen 145 kiállító cég képviselteti magát, főleg a műszaki, gazdasági és az informatikai területről - közölte a Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
Mennyire félnek a magyar cégek a jövőtől?
Kevésbé félnek a nagyvállalatok, mint a közepes méretű cégek a közeljövő nehézségeitől - közölte legfrissebb kutatásának eredményeit a GKI. A legtöbb vállalatvezető szerint megtették a szükséges lépéseket, hogy csökkenték a pénzügyi nehézségeket.
LEADERSHIFT: Túl a hagyományos vezetési filozófiákon
A Budapest Klub és az ELA European Leadership Academy nagyszabású eseményt tart a Planetáris Tudat 11. Világnapjának Ünnepségén 2011. március 21-én. A kerekasztal-beszélgetésen a hazai és nemzetközi tudományos élet jeles képviselői beszélnek a globális gondolkodásról, a planetáris tudatról, az egyéni és a társadalmi tudatváltozás szükséges elemeiről a fenntartható világ érdekében.
Német etanol-gondok: 5-6 év múlva tönremegy a motor?
A német kormány csúcstalálkozóra hívta az olajipari és autóipari vállalatok képviselőit. A "benzincsúcson" az úgynevezett "E10" bio-üzemanyag keverék értékesítési kríziséből kívánják megkeresni a kivezető utat.
98 százalékos különadó: március 31-ig kell nyilatkozni
A magánszemélyek által 2005. január 1. és 2010. december 29. között megszerzett, a 98 százalékos különadó alapját képező bevételről március 31-ig kell adatot szolgáltatniuk az adatszolgáltatásra kötelezett adózóknak - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
"Egy nő bármit képes elérni ma Magyarországon"
Sokszor alacsonyabb bért kapnak, és alig jutnak felsővezetői vagy irányítói pozíciókba Magyarországon a nők. A kedvezőtlen jelenségek ellenére egy nő bármit képes elérni ma Magyarországon, a kérdés sokkal inkább az, személyesen mi jelent boldogságot neki - véli a szakértő.
Felére csökkenthetjük energia-költségeinket!
A magyar háztartások energiafelhasználását csupán energiahatékonysági korszerűsítések révén közel felével lehetne csökkenteni, áll az Energiaklub legfrissebb kutatásában. Miközben a magyar középületek fűtésre és melegvíz-előállításra ugyanannyi energiát használnak fel, mint a hazai nagyerőművek energiafogyasztása együttvéve, mindeddig mégis elenyésző volt az épület-felújítások mértéke. Túl sok a kályhás lakás Magyarországon.
Két új tag az MT-ben: a kormány válasza?
Lefele vették az irányt az amerikai részvénypiacok pénteken, az újabb olajár csúcs nyomán - Új csúcsra emelkedett az olaj árfolyama, az arany is drágult - Mínuszok Ázsiában a magas olajár és a japán politikai változások nyomán - A forint és a dollár is oldalazott pénteken - OTP: A gyorsjelentés utáni konferenciahívás összefoglalója - Az Állami Nyomda cégelemzésünk összefoglalója - Ma árfolyamesésre számítunk.
Már csak egyet alhatunk az újabb drágulás előtt
Ismét öt forinttal nő a benzin, és 5 forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
Gyarapodnak a kvótapiaci bevételek
A kibocsátási engedélyek értékesítésének rendszere felviszi ugyan a fosszilis energiák árát, de a logikája az, hogy ezzel üzemanyag-takarékos járművek vásárlására készteti a polgárokat és a cégeket, energiatakarékos égők és eszközök beszerzésére a lakosságot. A szénégetés megsarcolása pedig arra kényszeríti az energiacégeket, hogy földgáz vagy szélenergia használatára térjenek át.
Egy biztos: drágulni fognak az élelmiszerek!
Tovább növelheti a februárban történelmi csúcsra emelkedett élelmiszerárakat és veszélybe sodorhatja az ellátás biztonságát a klímaváltozás, a bioüzemanyagok használatának terjedése és a protekcionizmus - figyelmeztet hétfőn megjelent elemzésében az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO).
Különleges légkör egy budapesti iskolában
Sikerorientált világunkban kiemelkedően fontos néhány olyan gyakorlati és elméleti ismeret, melyek megalapozása már jó, ha gyermekkorban elkezdődik. A mai üzleti világban ezek közül a legkiemelkedőbbek a biztos nyelvtudás, az informatikai ismeretek, és a kapcsolatteremtési képesség. Továbbá minden sikeres ember tudja, hogy önfegyelem, kitartás, és tisztelet nélkül nem tudta volna valóra váltani álmait. Ha szülőkként is ezeket az értékeket szeretnék átadni gyermekeiknek, a GGIS erre megfelelő partner lehet.
400 forint lesz a benzin, de a kötelező díja csökken...
Bár a kötelező biztosítások átlagdíja minden várakozást meghaladóan csökkent az elmúlt években és ma már a hazai díjszint az egyik legalacsonyabbnak tartott Román díjszinttel vetekszik, a látványosan javuló baleseti statisztikák és zuhanó üzemanyag felhasználási adatoknak köszönhetően további díjcsökkenés is elképzelhető - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz közleményében.
Nőnek lenni Magyarországon: havi 60 ezer forint mínusz
A nők átlagosan 25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A Workania internetes állásportál által működtetett fizetések.hu bérfelmérése szerint a férfiak átlagjövedelme bruttó 256 ezer forint, míg a nőké 192 ezer - közölte a Workania.
Gerhardt Ferencen és Bártfai Andreán a befektetők szeme
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága Gerhardt Ferencet és Bártfai-Mager Andreát jelölte tagnak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába. Négy tagnak járt le márciusban a mandátuma, a módosított jegybanktörvény szerint a parlament jelöli a külső tagokat.
Üzlet lett a csőd
Hosszú évek óta véget nem érő körbetartozások akadályozzák a kisebb cégek boldogulását. A lehetetlen helyzetet fokozza, hogy mostanában divat lett a bedőlés mint a tartozásoktól való megszabadulás egyik legegyszerűbb módja. A körbetartozás problémájának megoldása keserves feladat, hiszen „ludas" benne az állami és az önkormányzati szféra és a bankok meg a multik is. Vagyis a nagy vásárló- és lobbierővel rendelkezők éppúgy, mint az, akinek a helyzetet alapjaiban megváltoztató törvényt kellene megalkotnia.
Szél- és a napaenergiára hangszerelt koncert Budapesten
Áramtermelők termékükkel való takarékosságra és környezetóvásra bíztatták a lakosságot egy budapesti rendezvényen, bemutatva megújuló energiát hasznosító eszközöket.
Orbán: Magyarország rendet és biztonságot akar
A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek vasárnap azt mondta: az ország sokat vár tőlük, és becsületes, eredményes munkájukért ők is sokat várhatnak hazájuktól.
A lista, melyre sokan felkerülnének
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) elkezdte közzétenni honlapján a szabályosan működő vállalkozások pozitív listáját. A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik.
10 százalékot spórolna a kormány!
Szemléletformálással 8-10 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás a háztartásoknál és a közhivatalokban - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára, a Magyar Villamos Művek (MVM) Energia 2.0 elnevezésű kampányának budapesti bemutatóján.
Könnyebb lesz pénztárcabarát termékeket vásárolni
Újfajta energiacímke kerül a háztartási gépekre, az Európai Unióban (EU) kötelező szabályozás révén a vásárlók több és pontosabb információt kapnak a berendezésekről - hangzott el az európai háztartásigép-gyártók szervezetének (CECED) szombaton tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Kibocsátási kvóták: ugrásszerű állami bevételnövekedés
Az újonnan induló kvótapiacokon a kibocsátási engedélyek jó részét általában ingyen osztogatják szét a szennyező iparágak között, és idővel emelik az aukciókon értékesített kvóták arányát. Az Európai Unióban a kormányok mind nagyobb és nagyobb bevételekre fognak szert tenni a következő években a kvótákból (EUA). Nem csoda, hogy ellenzik a páneurópai emisziókereskedelem ötletét.
Rólad milyen kép alakult ki a munkahelyeden?
Lejárt a munkaerőpiacon az élethosszig tartó állások ideje és a nyugdíjig tartó munka. A karrierváltás és annak tudatos irányítása egyre inkább terjed, amelynek eszköze a personal branding, vagyis az énmárka. Sokan nem foglalkoznak az önmenedzseléssel, pedig minden cselekedetünkkel, megnyilvánulásunkkal üzenetet küldünk a külvilágba, azok alapján ítélnek meg minket - figyelmeztet Dr. Juhos Andrea karrier-tanácsadó, coach.
Ez a legnagyobb gond Orbán szerint!
Orbán Viktor szerint Magyarország legnagyobb problémája az adósság; ez igaz az államra, a vállalatokra és a családokra is. A miniszterelnökkel készített interjút szombati számában közölte Veszprém megye napilapja, a Napló.
Jót tenne a gazdaságnak a 30 %-os uniós emisszió-csökkentés
Németország állandó brüsszeli képviselete bemutatta azt a tanulmányt, mely szerint a 30 %-os kibocsátás csökkentési célszámra való átállás egyértelmű gazdasági előnyökkel jár az EU számára.
Növekedési mutató: vágy, vagy realitás?
A kormány intézkedési terve számos jó elemet tartalmaz, de az adatok hiánya és a végrehajtási kockázat miatt megmaradt a bizonytalansági tényező - jelentette ki egy budapesti konferencián Guillaume Tresca, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) feltörekvő piaci stratégája. Tresca szerint a növekedési mutatók inkább a vágyakat, mint a realitásokat tükrözik, ám a csomag tényleges fiskális hatása nem jelentősen növekedésfüggő.
Disszidáló forintok
Megjelent a Piac és Profit magazin februári száma. A tartalomból: Kész, start! - márciusban indul az Új Széchenyi Terv; Polgárjog a hulladékégetésnek - megújuló energia a kommunális szemétből; Egészségmegőrzés - értékvezérelt kereskedők és vásárlók; Disszidáló forintok - magyar pénz külföldi bankokban; Norman Foster-interjú. Keresse lapunkat az újságárusoknál vagy fizessen elő a digitális változatra!
Ott teremtenének munkát, ahol eddig nem tudtak
A kormány a forráselosztás megváltoztatásával kívánja ösztönözni a munkahelyteremtést a hátrányos helyzetű térségekben, a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban a beruházók nagyobb arányú támogatásban részesülnek ezentúl - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Nyíregyházán egy munkaügyi fórumon.
Minisztérium: 700 ezren biztosan jól jártak
Januárban már közel 700 ezer magánszemély vette igénybe a családi kedvezményt, az NGM reményei szerint ez a szám hamarosan eléri a 900 ezret is. A minisztérium szerint átlagosan mintegy 16 ezer forinttal nőtt a családok jövedelme.
Kvóták: egyre többen kereskedhetnek
A március 4-én újrainduló három ország nemzeti forgalmi jegyzékeivel tizenháromra emelkedik az ismét működő regiszterek száma. Az Európai Bizottság a biztonsági követelmények ellenőrzése után folyamatosan indítja újra a nemzeti emisszió-kereskedelmi jegyzékeket.
Kiotóval vagy anélkül: mi lesz a kvótarendszerrel?
Március 3 és 8 között 200 ország klímaképviselője ül tárgyalóasztalhoz Bangkokban, hogy kidolgozzák a kiotói jegyzőkönyvben foglalt emissziós kvóta-rendszer jövőjére vonatkozó tervet. A kvótarendszer lényege, hogy megszabja az üvegházgáz-kibocsátás felső határát és beárazza az emissziókat.