Ingatlan cikkek


Válság van: az MSZP százmilliókért költözik

Válság van: az MSZP százmilliókért költözik 

Hétszázhuszonhárom millió forint kedvezményes hitelt vesz fel az MSZP, aminek lehetőségét egy ötpárti konszenzussal elfogadott törvény biztosítja.
Az életünket kockáztatva spórolnak a lakóparkok építtetői

Az életünket kockáztatva spórolnak a lakóparkok építtetői 

Az új lakóparkok beruházói gyakorta nem veszik komolyan a kéményseprők ajánlásait. Később pedig kiderülhet, a rosszul megtervezett kéményt vissza kell bontani, ami többletterheket róhat a vevőre. A pénzügyi válság arra kényszeríti a saját lakást építő családfőket, hogy olcsóbb kéményeket építsenek be új otthonukba, ami később veszélyes is lehet.
Kevesebb, de nagyobb lakások épülnek

Kevesebb, de nagyobb lakások épülnek 

Az év elejét jellemző visszaeső építési kedvet már a második negyedévtől növekedés váltotta föl, így a harmadik negyedév végére 9%-ra mérséklődött a csökkenés a kiadott építési engedélyek tekintetében. A használatba vételi engedélyek száma is felfutott, ezzel idén eddig csaknem ugyanannyi lakás készült el, mint 2007 hasonló időszakában. A korábban állandó lakáskínálat aktuális volumene ugyanakkor számottevő csökkenést mutat az azonnal beköltözhető lakások magas aránya mellett. A csökkenést jelentős mértékben magyarázza, hogy drámaian visszaesett az értékesítést megkezdő új projektekben kínált lakások száma. A legtöbb lakást a XIII. és XIV. kerületben vásárolják.
Csökkent a lakásépítési kedv

Csökkent a lakásépítési kedv 

A használatba vett lakások száma egy százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké négy százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A bérleti díjak nem változnak

A bérleti díjak nem változnak 

A CB Richard Ellis harmadik negyedéves irodapiaci gyorsjelentése szerint mind a keresleti, mind a kínálati oldal szereplői óvatosabbak lettek. A már építés alatt álló projektek átadása terv szerint alakul, de néhány fejlesztő a későbbi fejlesztéseket újragondolják. A bérlők kereslete ugyan nem esik vissza jelentősen a jövőben sem, de a szerződések aláírását hosszabb tárgyalási időszak előzi meg.
Ingatlanboom Észak-Magyarországon

Ingatlanboom Észak-Magyarországon 

Szlovákiából érkeznek azok a lakásvásárlók, akik a határ mentén szeretnének letelepedni. Igen kapós az ingatlan, van, ahol már minden ház elkelt.
Újra ingyen konyhabútor!

Újra ingyen konyhabútor! 

A legtöbb új lakópark nem fogja négyzetméterárait csökkenteni, várhatóan ismét divatba jöhetnek majd a milliós értékű ingyen konyhabútorokkal, plazmatévékkel teli hirdetések. Az új lakáspiac növekedését lassítja, hogy sokan félnek a vagyonosodási vizsgálattól. A használt lakások piacára gyorsabban gyűrűzik be a válság.
Előre meghatározta az árakat az Ingatlanszövegség

Előre meghatározta az árakat az Ingatlanszövegség 

Kartellt szervezett a Magyar Ingatlanszövetség a Gazdasági Versenyhivatal szerint (GVH) azzal, hogy ajánlott díjakat határozott meg tagjai számára, ami a GVH szerint sérti a versenytörvényt; bírságot azonban nem szabott ki a testület.
Hiába a válság, a használt ingatlan nem menő

Hiába a válság, a használt ingatlan nem menő 

Egyes ingatlan kategóriákban lassan leáll az élet. Noha az ingatlanpiacon nem történnek olyan gyorsan a változások, mint a tőzsdén és áresés esetén sem függesztik fel a kereskedést, azért figyelő szemmel észrevehetjük, hogy bizony-bizony egyes kategóriákból eltűnt a forgalom. Sokan akarnak ingatlant eladni, de csak keveseknek sikerül.
Hitelstop!

Hitelstop! 

Vannak, akik úgy vélik, ma nem kérdés, hogy begyűrűzik-e a 2007 nyarán kirobbant amerikai jelzálogpiaci válság hazánkba, hiszen a reálgazdaság lassulása már érezhető. A világ pénzpiacai komplex módon, határokon átnyúló modellben működnek, így az elemzők előrejelzései is óvatosak; jobbára nem szabnak határt a már eddig is jelentős, Amerikában sok milliárd dolláros veszteségeket okozó jelenségből következő hatások további terjedésének.

30 százalékkal olcsóbban is lehet lakást venni 

Sokan azt mondják, hogy most jön el az igazi verseny ideje, amikor mind a pénzük után futó bankok, mind a fejlesztők új pénzügyi és marketingtechnikákat kénytelenek bevetni a túlkínálatosnak tűnő lakóingatlan piacon.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából 

Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.

Cégblog

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez? 

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon.

Gazdaság

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket 

A hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo