Nem olcsóbbak, hanem drágábbak lesznek a lakások?

Bár még nem szavazta meg a Parlament, nem valószínű, hogy bármi akadálya lenne a júliusi áfa-emelésnek. Mivel a beruházók várhatóan a vevőkre hárítják majd a plusz terhet, a következő két hónapban a még elérhető állami támogatások mellett az alacsonyabb árú újépítésű lakások iránti kereslet is élénkítheti majd a piacot - vélik az Otthon Centrum szakértői.

Több kérdőjel van még a tervezett áfa-emelése kapcsán; nem tudni egyelőre, hogy a 25%-ra emelt áfától mentesít-e a módosítás életbe lépése előtt megkötött szerződés, vagy a növelt összeg a pénzügyi teljesítés ezt követő határidejére vonatkozik majd. Emellett felmerülhet az eshetősége annak, hogy a válság hatásaitól amúgy is jócskán sújtott (lakó)ingatlanok esetében külön szabályozás érvényesülhet. Célszerű azonban ezektől eltekinteni, és a lakást vásárolni tervezők számára legkedvezőtlenebb lépésre felkészülni, hogy elkerüljük a meglepetéseket. A módosítás az újépítésű lakásokat érinti csak, hiszen ott állapít meg a beruházó áfával növelt nettó árat. Pont az ilyen eshetőségekre felkészülve nem egyszerű bruttó árat tüntetnek fel a fejlesztők, hanem a „nettó ár + mindenkor hatályos áfa" kitételt alkalmazzák, már az előszerződésben is.

Nem vállalják át

A jelenlegi piaci helyzetben, amikor a vevők 5-7%-os alkupozíciót érhettek el az elmúlt hónapokban, miközben a beruházókat egyre nehezebb projekthitelezési feltételek sújtják, nem reális, hogy a fejlesztő teljes egészében átvállalja a vevők helyett a 4,2%-os plusz terhet; 20-ról 25%-ra emelkedő áfa ugyanis ilyen mértékű drágulást jelent a bruttó összegben.  Ez sok esetben a profitjuk egészét is elvihetné. Az újépítésű lakást vásárolni tervezőknek tehát érdemes mielőbb körülnézni a piacon, és ha kiszemelték a megfelelő ingatlant, célszerű mielőbb megkötni az adásvételi szerződésüket.

„A következő két hónapban arra számítunk, hogy nőni fog az érdeklődés az átadás alatt álló, vagy ahhoz közeli fejlesztéseknél, ahol lehetőség van még az áfa-emelés előtt minél nagyobb vételárrész befizetésére. Emellett, ha a május közepére ígért szavazáskor elfogadják a törvénymódosítást, vonzóvá válhatnak a készleten lévő, tehát már átadott, de még nem eladott lakások, ahol ugyancsak azonnal ki lehet fizetni a teljes vételárat."- tette hozzá Görög Áron.

 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo