Alkudjon bátran! Most jó lakást venni!

Sem a környező országokhoz, sem nyugat-európához képest nem túlértékelt a magyar lakáspiac, sőt inkább alulértékeltnek tekinthető, ezért tűnik most biztos és jó befektetésnek a lakásvásárlás - állítja az Euro-Immo Expert Kft. elemzése.

Az Euro-Immo Expert Kft. évente 5-10 ezer lakás értékbecslését végzi, kialakult az az adatbázisa, amely alkalmas a piaci tendenciák bemutatására. Novák Zalán, az értékbecslő cég ügyvezető igazgató-helyettese szerint Korábban az áralku 5-10 százalék között mozgott a lakáspiacon, a válság óta ez 10-20 százalékra emelkedett, és meghosszabbodott az értékesítés időtartama is - mondta Novák Zalán. Szembeötlő az is, hogy a jó helyen lévő lakások árai nem csökkentek, mivel ezeket könnyű bérbe adni. A lakbérből évi 4-6 százalék hozam érhető el, ehhez társul a lakás piaci árának a növekedése. Hosszabb időszakokat vizsgálva ez utóbbi szintén évi 4-6 százalék. Amennyiben néhány éves árcsökkenés következne be a jó helyen vásárolt lakásnál is, a bérleti díjjal még mindig pénzénél van a vevő.

Dupla árak 8 év alatt

Az Euro-Immo Expert Kft. adatbázisa azt mutatja, hogy az 50 négyzetméter alatti budapesti panel lakások átlag árai az elmúlt 8 évben csaknem megduplázódta. A 2000. évi 122 ezer forintos négyzetméter ár meredeken növekedett 2004-ig, amikor 210 ezer forint volt a fajlagos ár. Ebben az időszakban éreztette hatását az állami támogatás. Ezt követően 2008 végéig viszont enyhe növekedést lehet csak megfigyelni, a tavalyi átlagár 227 ezer forint volt négyzetméterenként. Az ugyan csak 50 négyzetméter alatti nem paneles fővárosi lakásoknál is hasonló áremelkedés figyelhető meg. A 2000. évi 151 ezer forintos fajlagos ár 2004-re 261 ezer forintra kúszott, és a múlt év végén 287 ezer forintot ért el.

A lakáspiacon ismert tény, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a készpénzes vásárlók. Miután a hitelezés visszaesett - a bankok visszafogottak, a vevők pedig nem mernek eladósodni - ezzel is magyarázni lehetne azt, hogy akinek készpénze van, az hitel nélkül vesz lakást. Novák Zalán egy új szempontot is megemlített: az ingatlan befektetési alapokból, illetve a bankbetétekből kivett pénz kerül újra befektetésre a lakáspiacon.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo