Gki cikkek

Itt a legnagyobb webáruházak listája
A GKI Digital harmadik éve publikálja a hazai online kiskereskedelem 10 legnagyobb szereplőjének rangsorát. A lista élén továbbra is az Extreme Digital áll.

Ismét javított növekedési előrejelzésén a GKI
Idén az első negyedévben a magyar GDP 4,1 százalékkal, a vártnál gyorsabban bővült, ezért a a GKI Gazdaságkutató Zrt. már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, és legalább 3,5 százalékos éves növekedésre számít legfrissebb havi prognózis szerint.

Az ipar gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült a vártnál
2017 első negyedévében a magyar GDP 4,1%-kal, a vártnál gyorsabban bővült. Ezért a GKI már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, s legalább 3,5%-os éves növekedésre számít. Az építőipar és az ipar eddig a korábban gondoltnál gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült. Ez utóbbi különösen a rendkívül gyors béremelkedés fényében meglepő.

Ingyenes szállítás: áldás vagy átok?
2016-ban mintegy 30 milliószor vásároltunk terméket online, melynek 69%-át külső logisztikai cég juttatta célba, ráadásul a kézbesítési díjat nekünk, vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett fizetnünk. Azonban ez az idilli állapot a logisztikai cégek és kereskedők részéről is áldozatokkal járt, így idén vélhetően már újra magasabb értékben kell vásárolnunk, ha ingyenes szállításra vágyunk – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei második felméréséből.

A szálláspiac is átköltözött az online világba
A GKI Digital 2017 áprilisában készített kutatást a belföldi szálláshelyek körében, melyből kiderült, hogy tavaly a belföldi szálláspiac forgalmának 68%-át már az online csatornák adták és a közvetített szállásdíj volumene pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. A belföldi utazók tekintetében szálláshelyek legfontosabb hazai közvetítő partnere a Szállás.hu, és a maiUtazás.hu.

Csúcson az üzleti bizalom
Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára vitte a GKI konjunktúraindexét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető: májusi kirobbanó optimizmusuk tizennyolc éve nem látott szintre repítette bizalmi indexüket. Eközben az ipari várakozások kissé, a kereskedelmiek jelentősen romlottak, míg az építőipariak alig, a fogyasztóiak pedig csak hibahatáron belül javultak.

Gyorsul az ipar, lassul a kiskereskedelem bővülése
Idén a magyar gazdasági növekedés – mindenekelőtt az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően – 2%-ról 3,2%-ra gyorsul. A beruházások a tavalyi 20%-os visszaesés után 8%-kal bővülnek, a fogyasztás növekedési üteme 4,2%-ról 5%-ra emelkedik. Termelési oldalról a gazdaság dinamizálója a tavalyi visszaesés nagy részét ledolgozó építőipar lesz, de a mezőgazdaság kivételével – ahol a tavalyi kiugrás után „természetes fogyás” várható – feltehetőleg minden ágazat bővülni fog. Az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly kissé romlik, de kedvező marad. A hosszabb távú fejlődés fő tényezőiben - az intézmények működésében, a piaci megoldások háttérbe szorításában, a szerkezeti reformok elkezdésében - nem várható érdemi javulás.

Nőtt az üzleti, de nagyot csökkent a fogyasztói bizalom
Az üzleti várakozások érdemben javultak, s ezzel 16 havi csúcsra kerültek, a fogyasztóiak viszont számottevően romlottak - a GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint.

Ennyi volt a CSOK?
A GKI lakáspiaci indexe (ami az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) értéke a jelen felmérés során Budapestre vonatkozóan mintegy 7, míg az ország egészére vonatkozóan 4 ponttal csökkent idén januárhoz képest. Az egy évvel ezelőttinél a fővárosi index 9, az országos 6 ponttal került lejjebb. A kilátások javuló tendenciája ugyan megtört, de a jelenlegi várakozások még mindig valamivel kedvezőbbek, mint amilyenek ezek a lakáspiaci intézkedés-csomag bejelentése (az új lakások áfájának csökkentése, illetve a CSOK kibővítése) előtt voltak. Budapesten a divatos lokációk esetében nem romlottak a kilátások, ezeken a területeken továbbra is élénk forgalom várható. A külső pesti területek esetében viszont érezhetően romlottak a várakozások, emellett a panelpiacon is jórészt kedvezőtlen irányú változás következett be.

Van jó megoldás a kötelező béremelés okozta költségnövekedésre?
Azt mondják, hogy „egy bűvész sosem árulja el a titkát”. A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári vállalati felmérése során azonban ez másképp alakult. A cégek arról is nyilatkoztak, hogyan kerülik el a minimálbér-emelés okozta költségnövekedést. Fontos kiemelni, hogy a felmérésben (5 fő feletti vállalkozások, 931 válasz) felülreprezentáltak a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok, s alulreprezentáltak a külföldi tulajdonú nagyvállalatok.
Tizenkilencéves csúcsponton GKI konjunktúraindexe
Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A változások egyik alkalommal sem voltak jelentősek, de az index így is két és fél éves csúcsára jutott. A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára tavaly nyáron voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak viszont tizenegy éve.
A kis cégek szívják meg leginkább a béremelést
A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári vállalati felmérése a minimálbér-emelés vállalati hatásait vizsgálta. Fontos kiemelni, hogy a felmérésben (5 fő feletti vállalkozások, 931 válasz) felül-reprezentáltak a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok, s alul-reprezentáltak a külföldi tulajdonú nagyvállalatok. A kisvállalatok birkóznak meg legnehezebben az emeléssel.
Érdemi növekedés jöhet idén a zuhanás után
Miközben az idei gazdasági adatok kedvezőek lesznek, nem látszanak a jelei az EU-támogatások 2020 utáni kifutását követő időszakra való felkészülésnek a GKI elemzése szerint.gki
Három hónap után megtorpantunk
Februárban – három hónapos emelkedés után – megállt a GKI konjunktúraindexének javulása. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak kismértékben romlottak. A GKI konjunktúraindexe mintegy három éve viszonylag szűk sávban ingadozik, ennek – a januárhoz hasonlóan – most is a felső részén található.
A fogyasztóvédelem is az e-kereskedelemre figyel idén
2017-ben – folytatva a megkezdett irányokat – a szabályozói oldal is kiemelt figyelmet szentel az e-kereskedelmi szektor hatékonyabb szabályozásának, valamint azon belül fogyasztóvédelem kérdéskörének – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.
Száguld az e-kereskedelem, de már látszik a vége
A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac, 2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, a jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.
Felzárkózik a vidék az üzleti ingatlanpiacon
A lakáspiacon továbbra is Budapest mutatja az irányt, az üzleti ingatlanpiacon felzárkózik a vidék a GKI-MGYOSZ ingatlanpiaci indexének 2017. januári eredményei szerint.
280 ezer embernek azonnal lenne munka
Majdnem háromszázezer embernek azonnal lenne munka a GKI becslése szerint a vállalatok által jelzett munkaerőhiány adatok alapján. A legnagyobb gond a kisvállalatoknál van, akik nehezebben tartják meg a munkaerőt. A béremelés is náluk lesz komoly gond - de nem a pénz az egyetlen, ami számít.
Csökken, de még kitart az optimizmus
Novemberben négy hónapos emelkedés után kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások pontosan az októberi, idei csúcsot jelentő szinten maradtak, az üzletiek viszont szeptemberi tetőpontjukhoz képest év eleji szintjükre estek. A gazdasági várakozások idei alakulására egy viszonylag szűk sávon belüli, de mindvégig aránylag erős optimizmust sugalló hullámzás a jellemző.
Csak a fogyasztók bizakodnak, a cégek nem optimisták
Májusban némi hullámzás mellett már ötödik hónapja stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, melynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont valamivel jobbak lettek az áprilisinál.
Drágulást várunk, de jól vagyunk
A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index minden komponense növekedésre váltott annak ellenére, hogy a lakosság megdöbbentően magas fogyasztóiár-emelkedést vár idén.
Megtorpanást hozott a július
Júliusban megtorpant a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének májusban és júniusban tapasztalt emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a minimális korrekció az üzleti várakozások némi romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis kissé javultak.
Ezúttal nem drágul a tankolás
A heti átlagos változások elemzése szerint a mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy hét során heti átlagban a benzin ára nem mozdult, a gázolaj ára 0,4%-kal csökkent. A forint árfolyama heti átlagban szintén változatlan volt. Július 22-én nem jelentettek be újabb áremelést. A piaci árak változatlansága miatt várhatóan a benzin ára 427, a gázolaj ára 428 forint/liter szinten marad július 24-én, szerdán.
Tovább nő az üzemanyag ára
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy hét során heti átlagban a benzin ára 2,9%-kal, a gázolaj ára 2,2%-kal nőtt. A forint árfolyama heti átlagban 0,4%-kal erősödött. Az eheti szerdai és pénteki áremelést követően július 15-én újabb áremelést jelenthetnek be: a benzinnél, két forinttal emelkedhet az ár. Ezért, várhatóan a benzin ára 423 forintra emelkedik, a gázolaj ára 428 forint/liter szinten marad július 17-én, szerdán.
Kissé elégedetlenek vagyunk
A magyarok többsége "enyhén elégedetlen" az életével a GKI idén elindított, élet-elégedettséget mérő felmérése szerint. A jövedelem kevésbé befolyásol, a nyaralás annál inkább.
Nem változnak a héten az üzemanyagárak
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy héten a benzin ára átlagosan 0,7, a gázolajé 1,3 százalékkal emelkedett. A forint árfolyama 1,5 százalékkal erősödött. A fentiek miatt nem várható változás az üzemanyagárakban, legfeljebb a benzinnél képzelhető el 1-2 forintos csökkentés. Így a benzin ára várhatóan 418-420 forint között változhat, a gázolaj ára változatlan, 423 forint/liter marad június 19-én, szerdán a GKI Energiakutató elemzése szerint.
A recesszión túl – a növekedésen innen
A kormány bizakodik, az ellenék pesszimista, a szakemberek óvatosak a KSH első negyedéves magyar GDP-adata kapcsán. Azt mindenki elismeri, hogy a közölt mutató kedvezőbb a vártnál, ám a következtetések igencsak eltérők. A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország kezd növekedési pályára állni, elemzők viszont arra figyelmeztetnek: érdemes megvárni a részletes adatokat, amelyek alapján már következtetni lehet a folyamatokra. Most a GKI Gazdaságkutató Zrt. véleményét közöljük a KSH gyorsbecslése kapcsán.
A lakosság gyorsan felejt, a cégek semmi jót nem várnak
A hazai gazdasági kilátások megítélése mind a lakosság, mind az üzleti szféra oldaláról pesszimistább a korábbinál a GKI–Erste felmérése szerint. Az iparban a válaszolók kétharmada a gazdasági helyzet romlásától tart, és a többi ágazatban is lényegesen többen vannak az emiatt aggódók. Milyen folyamatok állnak a borúlátás mögött? Erről kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét a hétfőn publikált GKI–Erste konjunktúraindex apropóján.
Folytatódik a benzin árának csökkenése
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy hét során heti átlagban a benzin ára 3,2%-kal, a gázolaj esetében az ár 2,8%-kal csökkent. A forint árfolyama heti átlagban 3,1%-kal erősödött. Ezen a héten (április 8-12.) szerdán a benzinnél 8, a gázolajnál 3 forintos emelést jelentettek be, pénteken (április 12-én) újabb 5-5 forinttal csökkent az üzemanyagár. A hét második felében történt átlagos változások miatt április 15-én, hétfőn 5-7 forint közötti benzin és 4-6 forint közötti gázolaj árcsökkentés bejelentése várható. Így, valószínűleg a benzin ára 413-415, a gázolaj ára 422-424 forint lesz április 17-én, szerdán.
Csökkenhetnek a héten az üzemanyagárak
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt héten a benzin ára 2,2%-kal, a gázolajé heti átlagban 0,8%-kal csökkent. A forint árfolyama heti átlagban 1,4%-kal erősödött. Ezen a héten (április 1-5.) szerdán a gázolajnál 3 forintos emelést jelentettek be, pénteken nem volt árváltozás. Az átlagos változások miatt április 8-án, hétfőn 5 forint körüli benzin és 4 forint körüli gázolaj árcsökkentés bejelentése várható. Így, valószínűleg a benzin ára 430, a gázolaj ára 432 forint lesz április 10-én, szerdán - a GKI Energiakutató heti előrejelzése szerint.
Megint drágábban tankolunk
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy héten a benzin ára 1,8%-kal drágult, a gázolajnál heti átlagban 1,3%-os csökkenés volt tapasztalható. A forint árfolyama heti átlagban 1,3%-kal gyengült. Ezen a héten (március 18-22.) szerdán a benzinnél 3 forintos, a gázolajnál 4 forintos emelkedést jelentettek be, pénteken nem volt árváltozás. Az eheti átlagos változások miatt március 25-én, hétfőn 5 forint körüli benzin áremelés bejelentése várható, s a gázolaj ára nem változik. Így, várhatóan a benzin és a gázolaj ára is 438 forint lesz március 27-én, szerdán a GKI Energiakutató szakemberei szerint.
A benzin ára csökkenhet
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy hét során a benzin ára 8,4%-kal csökkent, a gázolaj esetében heti átlagban csak 0,6%-os csökkenés volt tapasztalható. A forint árfolyama heti átlagban 1,6%-kal gyengült. Ezen a héten pénteken csak a benzinnél jelentettek be 3 forintos csökkenést. A heti átlagos változások miatt március 11-én, hétfőn 6 forint körüli benzin árcsökkenés várható, a gázolaj ára valószínűleg nem változik. Így, várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 425 forintra mérséklődik, a gázolaj ára változatlanul 434 forint marad március 13-án, szerdán.
Még jobban lemarad Magyarország
A GDP 1,7%-kal esett vissza tavaly, pontosan annyival, amennyivel a GKI Gazdaságkutató Zrt. előre jelezte. Az intézmény szakértői az idén is csak stagnálás várnak, s ezzel folytatódni fog a magyar gazdaság regionális leszakadása.
Olcsóbb lehet a héten a gázolaj
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy héten a benzin ára 3,1%-kal csökkent, a gázolajé heti átlagban 4,3 százalékkal csökkent. A forint árfolyama heti átlagban 2,6%-kal gyengült. Ezen a héten pénteken nem jelentettek be árváltoztatást. A heti átlagos változások miatt március 4-én, hétfőn 1-2 forint körüli benzin és 4 forint körüli gázolaj árcsökkentés bejelentése valószínűsíthető a GKI Energiakutató heti összeállítása szerint. Így, várhatóan a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi átlagára 422 forintra mérséklődik március 6-án, szerdán.
Idén is köhög a magyar gazdaság
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5% körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés. Az infláció viszont – mesterséges kormányzati lépések nyomán –jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul. A kormányzat fő célja, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés mindinkább ellentétbe kerül a választási gazdaságpolitika beindításával.
Jön az újabb benzinár-emelés
A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy héten a benzin ára 3,2%-kal emelkedett, a gázolajnál 0,8%-os áremelkedés volt tapasztalható. A forint árfolyama heti átlagban 0,2%-kal gyengült a dollárral szemben. A nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzinnél 4-5 forintos, a gázolajnál pedig 1-2 forintos emelést indokolnak január 28-án, hétfőn. A legutóbbi 2 forintos benzin árcsökkentés után várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 425 forintra emelkedik, s a gázolaj ára is a megelőző heti 430 forintos szintről 431-432 forintra emelkedhet január 30-án, szerdán.
Valami történik a magyar gazdaságban
Csaknem tavalyi csúcspontjára jutott januárban a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az emelkedés egyenként kis, esetenként apró lépésekkel, de negyedik hónapja tart. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a mostani javulás a fogyasztói várakozások megugrásának következménye, az üzleti bizalmi index ugyanis nem változott.
Javuló gazdasági várakozások
Kis lépésekben, összességében sem jelentősen, de szeptemberhez képest folyamatosan javulgat a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke.
Ősszel sem várjuk, hogy jobb legyen
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI által végzett felmérés szerint novemberben az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé javultak, de így sem érték el áprilisi, egyébként akkor is igen alacsony értéküket.
Már nem is várjuk, hogy jobb legyen
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A Gazdaságkutató Intézet (GKI) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint októberben az üzleti várakozások kissé javultak, a fogyasztóiak viszont romlottak.
Hajmeresztően emelkedhet a héten a benzinár
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5-7 forint emelést, míg a gázolaj esetében szintentartást indokolnak 10-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 438 forint lehet szeptember 12-én, szerdán.
Továbbra is rossz irányban a magyar gazdaság
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon az év hátralevő részében is folytatódik a recesszió. A kivitel a Mercedes fellendülő exportja ellenére alig gyorsul, a belföldi keresletben pedig nem várható javulás. A forint nyár folyamán kialakult - a viszonylag kedvező nemzetközi pénzpiaci hangulatnak és az IMF-tárgyalások megkezdésének köszönhető erőssége - átmenetinek bizonyult. Mivel a kormány deklaráltan nem kíván változtatni gazdaságpolitikáján, aligha születhet meg az IMF-fel való megállapodás, s nem lesz megteremthető az a befektetői bizalom sem, amely a gazdasági növekedés beindulásához szükséges beruházásokat fellendítené.
Újabb kiigazító lépésekre kényszerülhet a kormány
Az év egészében a 2012 I. negyedévihez hasonló, 1,5 százalék körüli visszaesés várható. A II. félévben az autóipari beruházások hatására a kivitel emelkedni fog, a belső keresletben azonban nem várható javulás a GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint. Az éves szinten 1,5 százalék körüli cserearány-romlás is szűkíti a belföldön elosztható jövedelmet. A tárgyalások megkezdése az IMF-fel és az EU-val erősítette a forintot és csökkentette a magyar kockázati felárat. Ez azonban átmenetinek bizonyulhat, mivel a kormány politikájában és gazdaságpolitikájában nem látszik az a fordulat, amely szükséges lenne a megállapodáshoz. Az idei és jövő évi költségvetést fellazító döntések még a túlzottdeficit-eljárás jövő évi megszüntetését is veszélyeztetik.
Kicsit kikapaszkodtunk, de még mélyen vagyunk a gödörben
Idei mélypontjához képest alig emelkedett júliusban a GKI-Erste konjunktúraindex. A májusi zuhanás után júniusban és júliusban is minimálisan emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, de ezzel a felét sem nyerte vissza akkori esésének. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint júliusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak kissé, de továbbra is nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.
Lassítottunk a lejtőn
A májusi zuhanás után júniusban minimálisan emelkedett, lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé tovább romlottak, a fogyasztóiak viszont érezhetően - bár az előző havi esésnél sokkal kevésbé - javultak.
Ekkorát már rég zuhantunk
2008 ősze, a világgazdasági válság magyarországi megjelenése óta nem zuhant egyetlen hónap alatt akkorát a GKI-Erste konjunktúra-index értéke, mint most májusban. Ezzel az index háromhavi javulás, illetve stagnálás után nagyjából az év eleji, nagyon alacsony szintre esett. Ilyen negatív vélemények ez előtt utoljára 2009 végén jellemezték a magyar gazdaságot. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint májusban az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásait egyaránt a mély pesszimizmus jellemezte.
Reneszánszukat élik a piacok
Háromból két család jár piacra, az elmúlt évtizedben a korábbiaknál mintegy kétszer annyit költöttek a háztartások, főként friss árura és elsősorban a fővárosban, illetve a nagyvárosokban.
Még nem látszik a fordulat
Az IMF-fel folytatandó tárgyalások megkezdése elöl elhárulni látszó akadályok hírére a múlt héten jelentősen erősödött a forint. A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 végrehajtása elegendő lehet a túlzottdeficit-eljárás jövő évi megszüntetéséhez, s már idén júniusban lecsenghet a kohéziós forrásokhoz való hozzáférés felfüggesztésének veszélye. A kormány politikájában és gazdaságpolitikájában azonban még nem látszik az a fordulat, amely szükséges lenne a gyors IMF-megállapodáshoz, sőt még a tárgyalások előfeltételeinek teljesítése sem vehető biztosra. Eközben az első hónapok adatai gazdasági visszaesésre utalnak.