Ismét javított növekedési előrejelzésén a GKI

Idén az első negyedévben a magyar GDP 4,1 százalékkal, a vártnál gyorsabban bővült, ezért a a GKI Gazdaságkutató Zrt. már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, és legalább 3,5 százalékos éves növekedésre számít legfrissebb havi prognózis szerint.

Korábban az intézet márciusban módosította az előrejelzését, amikor 3,2 százalékos idei bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számolt a korábban várt 3,0 százalékkal szemben. Az elemzésben kiemelik, hogy az építőipar és az ipar eddig a korábban gondoltnál gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült. Ez utóbbi különösen a rendkívül gyors béremelkedés fényében meglepő.

Az első negyedévben a magyar növekedés sokkal gyorsabb volt az EU átlagánál, a régióban azonban nem volt kiugró. A magyarnál ugyan alacsonyabb volt a cseh, a bolgár és a szlovák dinamika, gyorsabb viszont a román, a lengyel, a litván és a lett növekedés. Magyarországon az első negyedévben kiemelkedő, 25 százalékos volt az építőipar fejlődése. Mivel ez a mélyponthoz képest következett be, az év során ennél szerényebb ütem várható. A járműipar bővülése kissé elmaradt a feldolgozóipar átlagától, a leggyorsabban a gép- és az elektronikai ipar fejlődött. A feldolgozóipar kivitele a tavalyi stagnálás közeli állapot után 7 százalékra gyorsult, a belföldi értékesítés pedig a múlt évi visszaesés után közel 3 százalékkal emelkedett – közölte a GKI.

Kép: MiniCRM

A kiskereskedelmi forgalom viszont az első negyedévben a tavalyinál is lassabban, 3,4 százalékkal bővült. Ez annak ismeretében is nagyon alacsony a GKI szerint, hogy idén a húsvéti forgalom áprilisra esett. Eközben ugyanis a reálkeresetek 8 százalékkal emelkedtek, és a foglalkoztatottak száma is 2,5 százalékkal bővült. Így a GKI szerint valószínű, hogy a tényleges vásárlóerő a reálkereseteknél lényegesen lassabban bővült. Részben a nyugdíjak átmeneti reálérték-csökkenése miatt, de még inkább annak következtében, hogy a kikényszerített minimálbéremelés ellensúlyozása érdekében főleg a kisebb cégeknél csökkent a „zsebbe fizetés”. Az első negyedévben az átadott lakások száma ugyan csaknem másfélszeresére emelkedett, de ez csak 2000 lakást jelent. Budapesten azonban felére csökkent a lakásépítés, ezzel is összefüggésben a vállalkozások által az országban épített lakások aránya 50 százalékról 40 százalékra csökkent. Ebben változás várható, összességében a tavalyi 10 ezer után idén 15, jövőre 20 ezer lakás átadása várható az országban.

Közölték: a 2014–2016-ban gyakorlatilag megszűnt infláció a tavalyi év utolsó hónapjaiban főleg az üzemanyagárak emelkedése következtében kezdett lendületet kapni, és februárban 2,9 százalékkal idei csúcsára ért. Az átlagos áremelkedés csökkenésében – áprilisban átlagosan már csak 2,2 százalékkal nőttek az árak – ugyancsak az üzemanyagárak alakulása játszott fontos szerepet. Az év egészében, további hullámzás mellett, 2,5 százalék körüli áremelkedés várható.

A munkanélküliségi ráta 2017. február–április átlagában 4,6 százalék volt, 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor 0,2 százalékponttal magasabb a 2016 utolsó negyedévinél. Ez a téli hónapokban természetes, de tavaly nem volt ilyen megtorpanás. A "valódi" munkanélküliség továbbra is 7 százalék körüli – közölte a GKI.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo