Érdemi növekedés jöhet idén a zuhanás után

Miközben az idei gazdasági adatok kedvezőek lesznek, nem látszanak a jelei az EU-támogatások 2020 utáni kifutását követő időszakra való felkészülésnek a GKI elemzése szerint.gki

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2016-ban a GKI előrejelzésével azonos, 2%-os volt a magyar növekedés. Idén 3%-os, vagy kissé magasabb lehet a magyar GDP növekedése. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében a tavalyi, 20%-os beruházási zuhanást 2017-ben érdemi, körülbelül 8%-os növekedés váltja fel, miközben a már a múlt évben is lendületesen növekvő fogyasztás kissé tovább gyorsulhat. Az import bővülése azonban gyorsabb lesz az exporténál, s a cserearányok kedvező esetben is csak stagnálnak. Élénkül az infláció. A belső és külső egyensúly némileg romlik, de továbbra is igen kedvező marad a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint.

A magyar gazdaság 2016 negyedik negyedévében az EU átlagától jóval elmaradva, a régióban a legkisebb ütemben bővült. Az év egészében a bővülés üteme azonos volt az EU átlagával, a régióban azonban csak két balti országét múlta felül. Románia közel 3, Bulgária közel 2 százalékponttal növekedett gyorsabban, de a lengyel és szlovák dinamika is több mint 1, a cseh pedig 0,5 százalékponttal magasabb volt a magyarnál. Mivel a magyar gazdaság növekedése rendkívül nagymértékben függ az EU támogatásaitól, idén ezek újraindulása hatására az EU átlagánál gyorsabb, a régió más országaihoz hasonló bővülési ütem várható. Miközben az idei gazdasági adatok kedvezőek lesznek, nem látszanak a jelei az EU-támogatások 2020 utáni kifutását követő időszakra való felkészülésnek.

Bezuhantak a beruházások az uniós pénzek nélkül
Tavaly az év utolsó negyedévében 24 százalékkal estek vissza a beruházások, és éves szinten is 20 százalékos volt a csökkenés, amire a rendszerváltás óta nem volt példa - derül ki a KSH adataiból.
A pénzpiacok jól fogadták az amerikai élénkítési terveket, ugyanakkor a protekcionista ígéretek megvalósítása megakadályozhatja a világkereskedelem korábban várt gyorsuló bővülését. Az EU-ban mindinkább napirendre kerül a többsebességes megoldások keresése. A magyar kormány a nemzetállam elsődlegességét, az integráció árnyoldalait hangsúlyozza. Az exportorientált magyar gazdaság számára azonban a bezárkózás, az EU belső, döntéshozó magjából való kiszorulás – a nemzeti mozgástér látszólagos szélesedése ellenére – hosszabb távon kedvezőtlen.

Idén az agrárium kivételével minden lényeges ágazatban a növekedési ütem gyorsulása – az építőiparban a tavalyi visszaesés markáns bővülésre váltása – várható. A reálkeresetek tavalyihoz hasonló, 7% körüli növekedése mellett a fogyasztás dinamikája is kissé, 5% körülire gyorsulhat. A beruházások tavaly a vállalati szektorban is közel 10%-kal estek, a költségvetési szektorban viszont iszonyatos mértékben, több mint 60%-kal zuhantak. 2017-ben mindkét területen növekedés várható.

Az infláció januárban az EU-hoz hasonlóan, de annál erőteljesebben, 2,3%-kal emelkedett, főleg az energiahordozók világpiaci áremelkedése miatt. Nagy kérdés, hogy a hazai vásárlóerő gyors növekedése milyen mértékben lesz inflációs hatású. Mivel az MNB a gyenge forintban érdekelt, s a Fed kamatemelései gyengíthetik a kockázatosabb országok devizáját, az év során a forint némi gyengülése, a tavalyi 311,5 forint után 315 forint körüli euró-árfolyam várható. A külkereskedelem nagyon magas aktívuma idén csökken, de ezt a kiesést a beérkező transzferek (EU-támogatások és külföldön dolgozóktól érkező hazautalások) ellensúlyozzák, így a folyó fizetési és tőkemérleg többlete változatlanul igen magas lesz. Az állami költekezés erősödik, de az államháztartás hiánya 2017-ben is 3% alatt marad, miközben az államadósság 1 százalékpont közeli csökkenése megfelel az EU igényeinek.

A GKI prognózisa 2017-re

  Megnevezés 2014 2015 2016 2017
előrejelzés
1. GDP (%) 104,0 103,1 102,0 103
2. Ipari termelés (%) 107,7 107,5 100.9 103,5
3. Beruházások (%) 119,3 103,8 80,0 108
4. Építési-szerelési tevékenység (%) 113,4 103,0 85,1 110
5. Kiskereskedelmi forgalom (%) 105,2 105,8 104,5 106
6. Kivitel változása (folyó áron, euróban, %) 104,0 107,0 102,9 106
7. Behozatal változása (folyó áron, euróban, %) 104,7 104,6 101,5 108
8. Külkereskedelmi egyenleg (milliárd euró) 6,3 8,6 9,9 8,5
9. Folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege (milliárd euró) 6,1 8,7 7,5** 7,5
10. Euró átlagos árfolyama (forint) 308,7 309,9 311,5 315
11. Államháztartási hiány* (milliárd forint) 825,7 1218,6 848,3 1300
12. Bruttó átlagkereset indexe 103,0 104,2 106,1 109
13. Fogyasztói árindex 99,8 99,9 100,4 102,3
14. Fogyasztói árindex az időszak végén

(előző év azonos hónap = 100)

99,3 100,9 101,8 102,5
15. Munkanélküliségi ráta az időszak végén (%) 7,1 6,2 4,5 4,5

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo