Megtorpanást hozott a július

Júliusban megtorpant a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének májusban és júniusban tapasztalt emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a minimális korrekció az üzleti várakozások némi romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis kissé javultak.

Az üzleti szférán belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak, az építőipariak és kereskedelmiek viszont kedvezőbbek lettek. Az ipari bizalmi index júliusban kéthavi emelkedés után ismét csökkent egy keveset.

Kép: SXC

Élénkül az építőipar

Romlott az elmúlt időszaki termelés, a rendelésállomány – ezen belül az export – megítélése, a készleteké stagnált, egyedül a következő időszak termelési kilátásait látták valamelyest kedvezőbbnek a válaszadók. Az egy negyedévvel ezelőttihez képest azonban egyaránt javult a kapacitáskihasználásnak, a várható kereslet és a meglevő kapacitások viszonyának, a versenypozíciónak, a szerződésállománynak és a várható exportkeresletnek a megítélése. Egyedül az új rendelésekből érzékeltek kevesebbet a válaszolók.

Az építőipari bizalmi index 2013-ban eddig szinte folyamatosan és jelentősen emelkedett, ez júliusban, ha a korábbinál kisebb ütemben is, de folytatódott. Számottevően javult az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése.

Visszaesés a kereskedelem és szolgáltatások terén

A kereskedelmi bizalmi index a júniusi csökkenést követően, annál kisebb ütemben nőtt. Az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény - kissé növekvő készletszint érzékelése mellett - javult.

A szolgáltatói bizalmi index júliusban kissé csökkent. Az üzletmenet és a várható forgalom megítélése rosszabb, az előző időszak forgalmáé jobb lett.

Forrás: GKI

Kevésbé fél a lakosság a munkanélküliségtől

Az iparban és az építőiparban a foglalkoztatási szándék gyengült, a kereskedelmi és szolgáltató cégeknél erősödött, s mérséklődött a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Az iparban az ár-várakozások stagnáltak, a többi ágazatban kissé erősödtek.

A fogyasztók inflációs várakozása viszont jelentősen enyhült. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban, különösen a kereskedelemben romlott, de a fogyasztók körében javult.

A GKI fogyasztói bizalmi index júliusban a júniusi csökkenést követően, annál kisebb mértékben, de nőtt. A lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét és a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét változatlannak, megtakarítási képességét pedig enyhén romlónak érezte.

Árbevétel és eredménynövekedést várnak a vállalkozások
A hazai kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai emelkedést mutatnak az előző negyedévhez képest. A vállalkozások közel 5 százalékos árbevétel és több mint 3 százalékos eredménynövekedést valószínűsítenek. Ezzel az árbevétel várakozások a tavalyi évre jellemző stagnáló időszak után jelentősen emelkedtek, az eredményvárakozások pedig közel a duplájára növekedtek az előző negyedévhez képest. Az árbevétel jövőbeni alakulását tekintve a középvállalkozások, az eredményvárakozásokat illetően pedig a mikrovállalkozások a legoptimistábbak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.
 

 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo