Cégblog


Gyors megegyezést sürget az MGYOSZ

Gyors megegyezést sürget az MGYOSZ 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az általa képviselt mintegy hatezer vállalat sikerességének szempontjából meghatározó jelentőségűnek tartja, hogy az IMF/EU-tárgyalások gyorsak és eredményesek legyenek.
Csak minden második diplomás dolgozik

Csak minden második diplomás dolgozik 

A cégek számára kiváló lehetőséget nyújt, a MarkMyProfessor.com. portál mivel az oldalon megosztott álláshirdetéseik segítségével a fiatal pályakezdők legtöbbje könnyebben elérhetővé válik. Magyarország felsőoktatási közösségi oldalán már a tanárok pontozása mellett gyakornoki és pályakezdő álláshirdetések között is böngészhetnek az oldal felhasználói.
Nem várt siker - biztos munkahely több mint 10 embernek

Nem várt siker - biztos munkahely több mint 10 embernek 

Tizennégy hátrányos helyzetű álláskereső biztos munkahelyet talált egy Gödöllőn megvalósuló foglalkoztatást segítő program során. A most záruló európai uniós támogatással megvalósuló projekt alacsony iskolai végzettségű, gyesről visszatérő, 50 év feletti illetve pályakezdő embereket vezetett vissza a munka világába.
Itt mutatkoznak be a legígéretesebbek

Itt mutatkoznak be a legígéretesebbek 

A Mobilitás és Multimédia Klaszter 2012. június 6-án negyedik alkalommal rendezi meg a legígéretesebb magyar info-kommunikációs termékek és szolgáltatások számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Innovációs TechShow-t. Május 11-ig lehet pályázni a megjelenésre.
Így csábítanák a magasan képzett munkavállalókat

Így csábítanák a magasan képzett munkavállalókat 

A nemzetközi migráció különböző megnyilvánulási formáira napjainkban egyre jelentősebb figyelem irányul. A tavaly bevezetett Kék Kártya irányelve az első az Európai Bizottság 2005-ben előterjesztett, legális migrációra vonatkozó politikai tervében. Arról, hogy pontosan mit is takar a Kék kártya irányelve, illetve milyen előnyökkel jár a bevezetése, Cziczárdi Györgyit, az Expat-Center ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Csökkentést ígérnek, mégis nő a papírmunka

Csökkentést ígérnek, mégis nő a papírmunka 

A héten bemutatott Széll Kálmán Terv 2.0 kiemelten foglalkozik a vállalkozásokat terhelő bürokratikus és adminisztrációs kötelezettségek csökkentésével, de a konkrét intézkedések nem efelé hatnak.
Enni akarunk!

Enni akarunk! 

Az idén gyökeresen megváltozott cafeteria szabályozás felborította a korábban megszokott népszerűségi sorrendet. Az viszont egyértelmű, hogy – bár más formában – továbbra is az étkezésre szánt juttatásokat kérik a legtöbben. A befektetési jellegű cafeteria elemek szerepe viszont marginális.
100 cég élt a lehetőséggel

100 cég élt a lehetőséggel 

Több mint 100 cég csatlakozott az idén először megrendezett Dolgozz Otthonról Napra, ennek következtében közel 3000 munkavállaló számára tették lehetővé, hogy a szombati munkanapon otthonukból dolgozzanak.
"Mit csinál már megint a főnök?"

"Mit csinál már megint a főnök?" 

A vezérigazgatók munkaidejük harmadrészében meetingeken ülnek– derült ki egy friss kutatás eredményeiből. A vállalati hierarchiában felfelé haladva - mivel a feladatok jellege is változik - eltér, hogy a vezetők mivel foglalkoznak és hogyan töltik az idejüket. Szakemberek szerint érdemes a pénz szót időre cserélni, amikor arról van szó, miként tervezzék meg a hetüket.
EU: Előny a magyar terméknek? Na azt nem!

EU: Előny a magyar terméknek? Na azt nem! 

A Vidékfejlesztési Minisztérium már a múlt év végén elkészítette és elküldte Brüsszelbe a magyar termék rendelettervezetét, a notifikációs eljárás jelenleg is zajlik, az első uniós vélemény kifogásolta, hogy a termékjelölés piaci előnyt biztosítana a magyar termékeknek.

Újra lecsaptak az ellenőrök 

Ál-őstermelőkre szabtak ki bírságot Csongrád megyében a zöldség-gyümölcs ellenőrök, ahol eddig 26 alkalommal vizsgálták az őstermelőket a nagybani piacon, a falugazdászok több esetben kezdeményezték az őstermelői igazolványok visszavonását, illetve adócsalás gyanúja miatt hivatalból értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt.

A vezető feladata, hogy egyre jobb vezető legyen 

A cégvezetés legfontosabb feladatának tartja az amerikai leadership guru, John Baldoni, hogy ráébressze munkatársait a szervezete valós céljaira. Erről, de még sok minden másról is fog beszélni május 10.-én Budapesten, a Coaching Határok Nélkül Leadership Excellence Forumának vendégeként. A tengerentúli vezetési tanácsadót, coachot a világ 25 legfontosabb menedzsment-gondolkodója közé sorolják, tanácsait a világ legnagyobb cégei kérik ki.

Az ellenőrizettek 82 százaléka megbukott 

A tavalyi szervezeti változások következtében csökkent a munkavédelmi felügyelők és így az ellenőrzések száma is. A közel 20 ezer ellenőrzött munkáltató 82,8 százaléka volt szabálytalan, e téren ismét a feldolgozó- és gépipar vezet. A legtöbb intézkedést az üzemeltetéssel kapcsolatos biztonságtechnikai hiányosságok miatt hozták a felügyelők és a munkaegészségügy területén is számtalan hiányosságot tártak fel.

Hogy állítsunk össze ütős csapatot? 

Bármennyire is koncentrál egy cég arra, hogy magas szakmai kvalitású, kiváló referenciákkal rendelkező, lelkes munkatársakat vegyen fel, a mindennapok során kiderülhet: hiába nyújtja mindenki a tőle telhető legjobbat, együtt valahogy mégsem működik igazán a rendszer. A sikeres csapatmunkához ugyanis nem csupán jó képességű emberekre van szükség.

A legjobb magyar márkákat díjazták 

Április 19-én ünnepélyes keretek között a Nemzeti Színházban vehette át elismerését az a közel félszáz magyar márka, amely a független szakértői bizottság hét konkrét szempont alapján történő értékelése szerint 2011-ben a legjobbnak bizonyult. A nagyszabású program záró eseményén résztvevő magyar brandeknek a Hollóházi Porcelán által készített díjakat nyújtották át.

EU: harmonizálnák a társasági adózást 

Az Európai Parlament többsége a strasbourgi plenáris ülésen, csütörtökön támogatta az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy uniós szinten harmonizálják a konszolidált társasági adóalap kiszámítását és arányos felosztását.

Sok csalót fogott az adóhatóság 

Országszerte több mint kétezer ellenőrzést tartott a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) április 2-9. között, amelynek nyomán várhatóan legalább 90 millió forint mulasztási bírságot szab ki az adóhatóság - közölte a szervezet.

80 százalék szabálytalan 

Az elmúlt évi munkaügyi ellenőrzések számadatai bizonyítják, hogy a cégek többségénél igen gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés. A tavaly felkeresett vállalkozások 57 százalékánál ütköztek a felügyelők munkaügyi jogsértésekbe, és 82,8 százalékuknál állapítottak meg munkavédelmi mulasztásokat -tájékoztatta a feketelista.hu portált a munkaügyi hatóság.

15 százalékkal is olcsóbb lehet az áram 

Néhány forint spórolásért nem éri meg feláldozni az áramszolgáltatóval kialakult jó kapcsolatot, de előfordulhat, hogy a szolgáltatóváltás jelentős évi megtakarítást eredményez.

Könyvelő – barát vagy ellenség? 

Nem hinném, hogy létezik olyan vállalkozó, aki egy bonyolult és egy egyszerű megoldás közül - feltéve, hogy szeretné, ha a dolog működne - a bonyolultat választaná. Ezzel nagyjából el is mondtam a véleményemet a könyvelésről, igaz? Szakértőnk, Matovics Klára segít, hogyan hidalható át a cégvezető és könyvelő közötti kommunikációs szakadék.

Energia: szabad a vásár! 

Egyelőre úgy tűnik, a kkv-knak nemigen van energiájuk arra, hogy érdemben foglalkozzanak az energiatakarékossággal, az energiahatékonysággal és a szolgáltatóváltással kapcsolatos teendőkkel. Pedig a jelen gazdasági helyzetben, amikor egy cég büdzséjében minden fillér kiadás számít, nem szabadna megfeledkezni az ezekben rejlő lehetőségekről. Áramszolgáltató-váltással - amire 2008. január elseje óta lehetőségük van a vállalkozásoknak - és a cég működésére szabott ajánlattal pedig havi szinten 8 százalékkal csökkenhet a villanyszámla összege.

35 ezer hektár kerülhet családi gazdálkodók kezébe 

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a családi gazdálkodók részére első lépcsőben 35 ezer hektár állami földnek a haszonbérbe-adását hirdette meg a kijelölt 65 ezer hektárból, a pályázható parcellák jelentős részéről már döntés született - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezető Békés megyében szarvasi és gyomaendrődi gazdálkodóknak személyesen adta át az elnyert földhaszonbérleti szerződéseket.

Kulcskompetencia a vállalkozói képesség 

A vállalkozói készségek fejlesztése a további növekedés motorja, mondta Androulla Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelősEurópai Uniós biztos. Ez Európa versenyképességének záloga. Szinte valamennyi uniós tagállam zászlajára tűzte a vállalkozói készségek fejlesztését.

Visszafogják magukat a magyar cégek 

A magyar vállalatok a fennmaradás érdekében visszafognák a költségeiket, de egyelőre még nem akarják elvetni annak a lehetőségét, hogy hosszú távon bővülni vagy terjeszkedni tudjanak - derül ki a Regus jelentéséből.

Kaphatunk az Erzsébet-utalvány miatt?  

Az Európai Bíróságon köthetünk ki az Erzsébet-utalvány miatt, miként a telekommunikációs szektorra kivetett különadó esetében. De hogyan jutottunk idáig? Dr. Bán Péter ügyvéd segítségével utánajártunk, van-e a francia kormány felvetésének nemzetközi jogi, és európai uniós relevanciája, és tud-e magyar kormány azzal védekezni, hogy az utalvány szociálpolitikai eszköz, így megfelelne az unió közérdekű cél követelményének.

Vége a sorbanállásnak az adóhivatalban 

Április 16-tól egyes adóügyeket, mint például az adókártya, adóigazolás igénylését, illetőségigazolás kérését illetve ügyfélkapunyitást előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül lehet elintézni a NAV ügyfélszolgálatán.

40 tonna élelmiszer bukott meg az ellenőrzéseken 

Csaknem 40 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból a tavaszi kiemelt élelmiszerlánc ellenőrzésen, a vizsgálatok során 25,3 millió forint bírságot szabtak ki. A március 19. és április 9. között az ország teljes területére kiterjedt ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálta.

Érdekességek a munkahelyi stresszről 

A stressz egy nem specifikus reakció, azaz nem lehet tudni, mikor és milyen formában tűnnek fel látható jelei. Erősödő tendencia azonban, hogy a munkavállalók, így a szervezetek életében fokozottan jelen van, és pénzben is mérhető károkat okoz. Úgy tűnik tehát, hogy nem lehet eleget beszélni korunk népbetegségéről, melyről a Körvonal Alapítvány jelenleg is zajló közhasznú kutatása újabb érdekes tapasztalatokat tárt fel.

Érdeklik a távol-keleti lehetőségek? 

Május 23-25-én kerül megrendezésre Magyarországon a 3. Kínai Márkák Kiállítása, amelyen 12 kiemelt ipari szektorból, közel 200 kínai gyártó jelezte előzetesen részvételét. A kiállítás fontos lehet azon magyar és kelet-közép-európai üzletemberek számára, akik érdeklődnek új piaci lehetőségek, termékek és költséghatékony megoldások iránt.

Munkajog: nem magyar probléma 

Hasonló problémákkal küzd Magyarország, Románia és Csehország a munkajogi reformok tekintetében - állapították meg a témában szerdán Brüsszelben, az Európai Parlamentben rendezett konferencián.

Ilyen lesz a jövő irodája 

A csökkenő népesség, valamint az alternatív munkaállomások és módszerek (pl. távmunka) elterjedése eredményezhetik azt, hogy a tradicionális irodák végnapjaikat élik? 

Megéri a csapatszellem 

Ki ér rá csapatszellemmel foglalkozni a válság kellős közepén? Mindenkinek kellene! Mert a piaci pozíciók megtartása, a túlélés érdekében rengeteget tehet a jól és összehangoltan működő munkaközösség.

Egy kattanás lett gyanús az adóellenőröknek 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőrzést végeztek egy budapesti üzlethelyiségben. A kiszolgáló pulton több filmet és játékszoftvereket tartalmazó, házi készítésű borítóval ellátott DVD-t kínáltak.

Tényleg magyar-e a magyar termék? 

Figyelemmel kíséri a vállalkozások tájékoztatási gyakorlatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és eljárást indít, ha felmerül a jogsértés valószínűsége.

Erősíti a vállalati kapcsolatait a kormány 

Egy olyan iroda felállításáról döntöttek a felek, mellyel egyszerűsödik a konzultáció a Magyarországon működő multinacionális vállalatokkal - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Kerekes László, a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) vezetője csütörtökön.

Fizetés: kinél, mire kell figyelni? 

Mi minősül munkahelyi, üzemi étkezőhelynek? Mikor bocsáthat ki a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető utalványt és annak vannak-e tartalmi, alaki követelményei? Jár-e szociális hozzájárulási adókedvezmény, ha a munkáltató visszamenőlegesen emeli a bért? Milyen munkajogi védelem illeti meg a korhatár előtti ellátásában részesülőket? A HR Portal beszámolója az I. Munkabér Expóról.

Új alapokra helyeznék a kereskedelmet 

Megkönnyíti a vásárlók és a kereskedők közötti kommunikációt az az NFC technológián alapuló rendszer, amely a héten mutatkozott be az egyik hazai áruházlánc új budapesti boltjában.

Ezt vizsgálja a munkaügyi ellenőr idén 

Továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei évre vonatkozó ellenőrzési irányelvei középpontjában.Az építőipari cégek helyett az idén elsősorban a vagyonvédelmi társaságok kerülhetnek a munkaügyi felügyelők vizsgálatainak fókuszába, és erősödhet a hivatal felvilágosító tevékenysége, amire már régóta széles körű, eddig kielégítetlen igény mutatkozik.

Hosszú idő egy ötletet megvédeni 

Magyarországon átlagosan két és fél év alatt lehet szabadalmat szerezni, de a gyorsan avuló technológiák esetében ennél kevesebb idő is elegendő - hangsúlyozza a Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatala (NSZTH) annak kapcsán, hogy a Magyarországon működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) a kutatás-fejlesztés-innovációval kapcsolatos ajánlásában 6-8 éves átfutási időt tüntet fel.

Van remény! 

Az elmúlt negyedévhez képest kevésbé borúsan ítélik meg a gazdasági kilátásokat a kis-és középvállalkozók - derül ki az OTP KKV Konjunktúra Index második negyedéves értékéből, amelyet a Policy Agenda készített. A legfrissebb adatok alapján még nem lehet egyértelműen trendfordulóról beszélni, de az kétségtelen, hogy - miközben a mutató értéke továbbra is pesszimizmusra utal - az index zuhanása megállt. Az OTP KKV Konjunktúra index jelenlegi értéke 42 százalék, ami enyhe emelkedést mutat a negyedévvel korábban mért adatokhoz képest.

Ennél rosszabb már nem lehet 

A közterhek, valamint a vállalati kamatok változására vonatkozó, eddigi igen pesszimista várakozások mérséklődtek, miközben a gazdaságpolitika megítélése sem romlott tovább, így nem meglepő, hogy a többéves mélypontot követően felfelé korrigált a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index.

Így mentik a mezőgazdaságot 

A nemzeti vidékstratégia végrehajtására szolgáló Darányi Ignác Terv elsődleges célja a vidék életminőségének javítása. A januárban bemutatott keretterv a 2013 végéig rendelkezésre álló, még le nem kötött EU-forrásokból biztosított 300 milliárd forintos kerettel indult. Az öt fő intézkedési területre épülő program célja, hogy a hazai termelők fenntartható módon minél több és jobb minőségű, egészséges élelmiszert állítsanak elő, s hogy az agrárium foglalkoztatásban betöltött szerepe dinamikusan erősödjön.

Nem magyar probléma a munkanélküliség 

Az unió számos országában nehezen küzdenek meg a tartós válsággal. Ez jelenik meg többek között a hosszú távú munkanélküliség emelkedésében. Azok az országok, ahol a munkanélküliségi ráta jóval az uniós átlag fölött van, emellett komoly gazdasági veszteséget is elszenvednek. Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos szerint ha az alapvető makrogazdasági problémák megoldásában nem történik előrelépés, a foglalkoztatáspolitikai eszközök önmagukban nem lehetnek elég eredményesek.

Ismét lecsap az adóhatóság 

Jár-e a piros tojás mellé nyugta, vajon a húsvéti sonka onnan „jött-e", ahonnan a kereskedő állítása szerint származik - mindez kiderül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi ellenőrzéssorozatában.

Inkubátor felnőtteknek 

Bár innovációból hazánkban sincs hiány, az ötletekből sokszor mégsem lesz valóság, mert azok többsége sajnos nem befektethető. Ennek a problémának a leküzdéséhez kellene az inkubációs folyamat.

Munkajogi szabályok: néhány hónap a felkészülésre 

Alig néhány hónapja maradt a cégeknek arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének új szabályaira. Sok vállalatvezető mostanáig nem szembesült azzal, hogy az új szabályozás egyes elemei jelentősen megváltoztatják majd a munkaviszonyok kezelését. A bevásárlóközpontokban működő vállalkozásoknak például teljesen át kell alakítaniuk az eddigi gyakorlatukat.

Munkahelyi stressz? Ez a módszer segíthet! 

Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre - derült ki egy amerikai tanulmányból.

Egyre meredekebb lejtőn a magyar cégek 

Az idei első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási és 9048 céggel szemben végelszámolási eljárás. Ez 33, illetve 54 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. „Immár ötödik negyedéve folyamatosan emelkedik a felszámolások és a végelszámolások száma Magyarországon és semmi jele annak, hogy ez a trend megfordulna" - nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában 

Miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo