Félmilliárdot fizetnek a termelői csoportoknak

A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás keretében nagyságrendileg 568 millió forint kifizetését kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az elkövetkezendő hetekben.

A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet alapján támogatásban részesülő ügyfelek 2012. június 1. és 30. között nyújthattak be kifizetési kérelmet az MVH-hoz, mely időszakban 155 kifizetési kérelem érkezett.


Több mint 500 millió forintot osztanak szét - Kép: SXC

A támogatás célja elősegíteni a termelői csoportok tagjai termelésének és teljesítményének a piaci követelményekhez való igazítását, az áruk közös forgalmazását, valamint a termelési, betakarítási, elérhetőségi információkra vonatkozó közös szabályok létrehozását.

A támogatás keretében 2012. szeptember 1. és 30. között nyílik lehetőség új ügyfelek részére támogatási kérelmek benyújtására.

A zöldség-gyümölcs termelői csoportok megalakulásukkor legfeljebb öt évre kaphatnak támogatást, amelynek mértéke a TÉSZ éves nettó árbevételének arányában változik - olvasható a március 25-étől érvényes rendeletben. Az első és a második évben a bevételük 10, a harmadikban 8, a negyedikben 6, az ötödikben 4 százalékának megfelelő összeghez juthatnak. (A Kárpát-medence alatt húzódó termálvízkincs jobb kihasználásával zöldségtermesztési nagyhatalommá válhatunk.)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo