Cégblog


Akiknek biztosan tetszik az új Munka Törvénykönyve

Akiknek biztosan tetszik az új Munka Törvénykönyve 

Törvényhozás szempontjából nem lehet panaszuk a kölcsönző cégeknek: az EU irányelv átültetésében szakmai szövetségeik véleményét figyelembe vették a jogalkotók, miként az új Munka Törvénykönyvvel sem jártak éppenséggel rosszul. Azokat a pontokat kereste a HR Portal, ahol a törvénymódosítás egyaránt jót hozott a kölcsönvevőknek és a kölcsönbeadóknak.
Így alakul az Erzsébet utalvány

Így alakul az Erzsébet utalvány 

Számtalan kritika érte a cafeteria rendszer idei újdonságát. Az étkeztetési juttatás legnagyobb hátránya volt a tavalyi utalványokkal szemben, hogy azt kizárólag a hazai élelmiszer-láncoknál fogadták el. A NÜSZ oldalán megjelent hír szerint április 15-től a Tescoban is fizethetünk Erzsébet utalvánnyal. Közben felmerült az is, hogy a jövőben a családi pótlékot is ebben a formában fizeti ki az állam.
Szavakkal is tudunk ölelni

Szavakkal is tudunk ölelni 

Ahhoz, hogy kialakuljon egy csoportba az elfogadás és az egymás iránti tisztelet fontos, hogy olyannak mutassuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.
Szociális menedzserekkel erősíthetnek a civilek

Szociális menedzserekkel erősíthetnek a civilek 

A szociális gazdaság működtetésében felhalmozott európai szintű tapasztalatokon alapuló képzés kidolgozásában vesz részt a Budapesti Gazdasági Főiskola. A 2010 őszén indult ARIADNE projekt utolsó szakaszába ért, az oktatási anyagot kidolgozó nemzetközi konzorcium március 29-én, Budapesten véglegesíti a képzés tartalmát. A sikeres magyarországi adaptációt követően a Főiskola feladata a képzési anyag közép-kelet-európai terjesztése lesz.
A kiscégekre koncentrál az EU

A kiscégekre koncentrál az EU 

Az Európai Bizottság 2012-ben immár negyedik alkalommal hirdette meg az európai kis-és közepes vállalkozások (kkv) hetét a 27 tagország és 10 meghívott ország részvételével.
Képzik a magyar cégeket

Képzik a magyar cégeket 

Mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak és alkalmazásban álló tulajdonosainak továbbképzése kezdődik az ország 18 megyéjében az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) szervezésében, az ipartestületek bevonásával európai uniós és magyar állami támogatásból - jelentette be Hancz István, az Iposz alelnöke a projekt országos nyitókonferenciája előtti sajtótájékoztatón.
Dolgozzunk otthonról egy napig!

Dolgozzunk otthonról egy napig! 

Idén április 21-én lesz az első Dolgozz Otthonról Nap. A Microsoft és a Telenor együttműködésében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy minél több cég megismerje az otthoni munkavégzés előnyeit, és hosszú távon egyre több munkavállaló élhessen majd ezzel a lehetőséggel.
Komoly veszély a munkahelyi stressz

Komoly veszély a munkahelyi stressz 

A munkával kapcsolatos stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást Európában, amely hatalmas költségeket von maga után mind az emberi kimerültség, mind pedig a gazdasági teljesítmény tekintetében. Szintje pedig minden várakozás szerint folyamatosan növekszik.
A SZÉP kedvez a kkv-knak

A SZÉP kedvez a kkv-knak 

A tavaly bevezetett Széchenyi Pihenő Kártya ellen és mellett is szólnak érvek. A háromzsebes cafeteriajuttatás a munkáltatóknak kevesebb adminisztrációt jelent, a munkavállalóknak pedig kényelmes. Az ellenérv viszont az lehet, hogy a kártya költhetőségét az elektronikus POS terminálok elterjedtségének szűkössége korlátozza. A bérkompenzáció kapcsán pedig egyáltalán nem érdemes a cafeteriával számolni.
Sok gyanús céget talált az adóhatóság

Sok gyanús céget talált az adóhatóság 

Az adóregisztrációs eljárással vetne véget az adóhatóság annak, hogy egyes cégvezetők jelentős köztartozással „bedöntötték" vállalkozásukat, majd új céget alapítottak. A helyzet nemcsak a csalók miatt aggasztó, hanem mert egy kutatás szerint száz cégből több mint három megszűnik egy éven belül fizetésképtelenség miatt Magyarországon.

Válságban is megoldás kell a kifogások helyett 

Stratégiaváltás, innováció, vállalati tranzakciók és az ügyfélkapcsolatok fókuszáltabb fejlesztése lehet a válság ellenszere - állítja az a közel 70 magyarországi vezérigazgató, akivel személyesen készített felmérést a PwC Magyarország.

Egy hét múlva már bírságolnak 

Április elsején, vasárnap lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már jövő vasárnap is több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

Üzleti energiaszolgáltatás az ügyfelek szemével 

A Magyar Telekom a hagyományos telekommunikáción túlmutató üzleti területeken is élen jár releváns megoldások kifejlesztésében. Ezt bizonyítja, hogy immár lassan két éve országos kiterjesztésben elérhető kedvezményes energiaszolgáltatása az üzleti szegmens részére.

Újabb ipari parkot adtak át az országban 

A mostani hat vállalkozás mellé további 4-5 érkezését és évente 10-12 százalékos árbevétel-növekedést vár a téglási Hajdu Infrastruktúra Zrt. azt követően, hogy telephelye megkapta az ipari park címet - közölte Novotni István, a Hajdu cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.

Spórolhat a munkaadó 

A 2005-ben bevezetett, eredetileg pályakezdőknek szánt Start programcsalád korra vagy élethelyzetre való tekintettel segít bizonyos rétegek elhelyezkedésében. 

Egyenlő feltételek a közbeszerzésben 

Az Európai Bizottság javaslatot tesz az uniós cégek beszerzési piacokon belüli üzleti lehetőségeinek növelésére. A kezdeményezés fő célkitűzése a világ közbeszerzési piacainak megnyitása és az európai vállalkozások e piacokhoz való megfelelő mértékű hozzáférésének előmozdítása. A javaslat célja az is, hogy minden (európai és harmadik országbeli) vállalkozás egyenlő feltételek mellett pályázhasson az EU jövedelmező közbeszerzési piacán.

Rugalmas vagy eldobható legyen a munkaerő?  

Kiszolgáltatott lett a munkavállaló vagy csak rugalmasabb a piac? Lehetne csökkenteni a folyamatosan túl magas munkanélküliségi rátát? A hazai foglalkoztatási helyzetről és benne elsődlegesen a kkv-k és az állam szerepéről vitatkoztak szakemberek az Ökopolisz Alapítvány Munka -Monster? című vitaestjén.

Tisztességtelen reklámokat büntetett a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen 2 millió forint bírságot szabott ki.

Aggasztóan növekszik a szállítói hitelezés 

Idén tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói láncok kitettségének növekedését okozza. 

Jövőkép kell a sikerhez 

Legyen bármilyen jó is az üzleti elképzelés, döntő fontosságú, hogy azt milyen úton, milyen képzettséggel, és a kihívásokra milyen módon reagálva viszi végig egy vállalat menedzsmentje.

Védelem a hazájukon kívül dolgozóknak 

Javaslatokat jelentett be az Európai Bizottság szerdán a hazájukon kívül dolgozó, kiküldött munkavállalók jogainak védelmét biztosító szabályozás javítására.

Újabb teher a vállalatoknak 

Túlzott adminisztratív terhet ró a vállalkozásokra az idén bevezetett környezetvédelmi termékdíj, amelyek így a külföldi vetélytársaikkal szemben is hátrányba kerülnek - közölte a versenyszféra 60 százalékát képviselő Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), amely szerint „mindenképpen szükséges" a szabályozás átgondolása.

Becsapott főnökök, céges esküvők, kínos állásinterjúk 

Megtudhatjuk, mennyire furfangosak a munkavállalók, ha a hiányzásról, vagy költségtérítésről van szó, és ízelítőt adunk, milyen zavarba ejtő kérdésekkel bombázzák a jelölteket egy állásinterjún. A HR Portal érdekes híreket gyűjtött össze a HR világából.

Minél nagyobb a cég, annál többet fizet 

A fővároson kívül a győri és komáromi régió mellé Fejér megye lépett elő a legjobban fizetett megyék közé, és a cégméret is befolyásolja a fizetést egy felmérés szerint.

Egyre többen mennének külföldre 

A Gallup nemzetközi felmérése szerint többen vállalnának határozott időre szóló külföldi munkát, mint ahányan tartósan költöznének. Az adatok szerint mintegy 1,1 milliárd munkavállaló dolgozna szívesen hazáján kívül - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.

Stressz a munkahelyen? Új angol őrület hódít! 

Juhászkutyának állhatnak üzletemberek a munkahelyi feszültség enyhítése és a csapatmunka javítása végett Nagy-Britanniában, bár csak jó pénzért, ha Chris Farnsworth nyáját és tanpályáját választják.

Egy könyv a kisvállalkozóknak 

A Stratégia a vállalati siker szolgálatában c. könyvben a szerzők a stratégiai menedzsment gazdag nemzetközi irodalmából a leghasznosabb megközelítéseket és módszereket válogatták össze.

Se munka, se munkaerő?  

Egymillió munkahely tíz év alatt. Bár néha még most is találkozhatunk ennek az ígéretnek némileg módosult változataival, nemrégiben maga a foglalkoztatásért felelős államtitkár is azt mondta: jelenleg nem az új munkahelyek létrehozása, hanem a munkahelyek megőrzése a fő feladat.

Egy családi vállalkozás titka 

A HR Portal családi vállalkozások sorozatában ezúttal az Oázis Kertészeti Cégcsoport utódlási stratégiájába kapunk betekintést a legidősebb fiú jóvoltából, aki kreatív ötleteivel járult hozzá a sikerekhez. Boross Dávid marketing igazgató elárulta, készülnek a generációváltásra, emellett egy családi alkotmányt is kidolgoztak, amely a jogi és a családtagok közötti etikai megállapodás mellett vis major eseteket is rögzít.

Akár kétmilliárd is lehet a bírság 

Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos - ebből indul ki az egységes piacfelügyelet szabályait módosító törvénytervezet.

SZÉPül a kép 

Több mint 270 ezer munkavállalónak van már elektronikus utalványkártyája, derül ki a K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank legfrissebb, március eleji adataiból. A Nemzeti Üdülési Szolgálat és a három pénzintézet által rendelt friss piackutatás eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók 43 százaléka részesül az idén béren kívüli juttatásban.

Tudom, merre jártál 

Az üzemanyagárak emelkedése mellett a cégek számára plusz költséget jelent, hogy a céges személyautók használatának egy része - egy felmérés szerint átlagosan 10 százaléka - magáncélú. Pedig ez könnyedén kiküszöbölhető lenne.

Milliárdokkal tartozik az állam a vállalkozásoknak 

A megemelt járulék és adminisztrációs terhek, illetve az állami megrendelések kifizetésének csúszása súlyos, a foglalkoztatásban is megjelenő válságot okozhat.

Eszköz a bizalomnövelésre 

Az átláthatóbb beszámolók készítése ellensúlyozhatja a jövőben a válság hatására bekövetkezett bizalomvesztést. A nemzetközi számvitel szabályaiban várható változások bár jelentős energiát és időráfordítást követelnek meg a standardokat alkalmazó hazai cégektől, alkalmasak a bizalom helyreállítására.

Nyitottság nélkül nincs változás 

A vezetők sokszor érzik magukat egyedül, magányosan, mintha egy hegy csúcsán állnának, nem találnak igazán kapaszkodót sem, és a szél minden oldalról tépázza őket. Ekkor jó, ha van valaki, akivel meg tudják osztani a gondjaikat, gondolataikat, kétségeiket. A tanácsadás sikeréhez viszont elengedhetetlen a vezető nyitottsága.

Egymilliárdból fejleszt Bátonyterenye 

Egymilliárd forintos beruházásban alakítanak ki ipari parkot a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol a vállalkozások betelepítésével legalább 65 új munkahely teremtése a cél.

Cafeteria 2012: Így leszünk egészségesebbek 

A lakosság egyre kevésbé tesz félre nyugdíj céllal, és a gyerekek jövőjét biztosító hosszú távú megtakarítások sem népszerűek. Az év első két hónapjának tanúsága szerint a trend a béren kívüli juttatások terén is érvényesül: a nyugdíjpénztárak vesztesei, az egészségpénztárak nyertesei a folyamatnak. Az idei újdonság, az adómentesen adható privát betegségbiztosítás is népszerű azonnal költhető juttatássá válhat.

Taxist fogott az adóhatóság 

Egy feketén dolgozó, Magyarország és Szerbia határ menti térségében tevékenykedő taxist buktattak le a dél-alföldi adóellenőrök a nem szokványos ellenőrzések keretében - közölte Jegyinák Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális sajtóreferense.

A magyar cégek 95 százaléka támogatja 

A cégvezetők nagy része szerint az elkövetkező években növekedni fog a kiküldetések száma, igaz, közülük sokan fejlesztenék még mobilitási rendszerüket - derül ki egy friss felmérésből. Bár egyre több magyar munkavállaló van kiküldetésben, az ezzel kapcsolatos adózási teendőket sokszor nem tudják még megfelelően kezelni a cégek.

Megélhetési gondok Somogyban 

A somogyi kereskedők és vendéglátósok több mint felének csökkent az árbevétele a múlt évben a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) felmérése szerint.

Ilyen beszállítókat keresnek 

Mivel lehet a sikeres megbízások arányát növelni, mik a meghatározó szempontok egy cég beszerzési döntése előtt? Erre kereste a választ a magyar B2B portál, az Üzleti Ajánlatok.hu 2012 márciusában lezárt felmérése.

Újabb nyilvános adóslistát készítenek 

Nyilvánosságra hozta a helyi adóhátralékosok listáját a tiszavasvári önkormányzat; a helyhatóság hirdetőtábláján közzétett névsorban 693 adós szerepel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros jegyzője.

Költségoptimalizálás négy keréken 

Az autó szinte nélkülözhetetlen munkaeszköz a legtöbb vállalkozás számára. Mutatja ezt az is, hogy az újautó-beszerzésekben egyre nagyobb a cégek súlya: 2009-ben az összes értékesítés több mint fele vállalkozások számára történt, 2010-ben pedig - miközben a teljes újautó-értékesítés a válság előtti érték negyedére csökkent - ez a mutató már elérte a 70 százalékot. A hatékony működés érdekében az autókkal kapcsolatos költségeket is számba kell tehát venni, és nem kell feltétlenül belenyugodni, hogy ez hatalmas tételt jelentsen a cég büdzséjében. Megfelelő finanszírozással, típusválasztással, az üzemanyag-fogyasztás kontrollálásával, flottamenedzseléssel jelentős megtakarítások érhetők el ezen a területen.

"Ő miért keres ennyivel többet?" 

A válság alapvetően negatívan érintette az emberek élet- és munkakörülményeit. Az ILO két új kiadványa arra világít rá, hogy az elmúlt években a munkahelyi egyenlőtlenségek tovább szélesedtek, a nőkkel szembeni diszkrimináció nőtt, a fiatal és alacsony képzettségű munkanélküliek száma megugrott, az alacsony keresetűek pedig még szegényebbek lettek - számol be a HR Portal.

Várják a vállalkozások véleményét 

Az Európai Bizottság az elmúlt év végén tette közzé a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Horizon 2020 Kutatatási és Innovációs Keretprogram Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet-tervezetének szövegét. A szövegtervezet véleményezését a tagországi kormányzatok kutatásért, fejlesztésért és innovációért (KFI) felelős intézményei a Dán Elnökség által megszabott menetrend szerint kezdték meg.

Harcban állnak Kaposvár cégei az önkormányzattal 

A Kaposvár vállalkozóiból spontán módon szerveződött Kaposvári Cégszövetség csütörtökön benyújtotta a város vezetésének a kompromisszumos javaslatát a drasztikusan megemelt helyi építmény- és telekadó módosításáról, kezdeményezve egy rendkívüli közgyűlés összehívását az ügyben.

Mikor csökkennek az adóterhek?  

Balog Ádám adóügyekért felelős államtitkár szerint jövőre csökkentik a kkv-k terheit, ami azért is fontos lenne, mert a tapasztalatok szerint azok idénre is tovább növekedtek. Egyszerűsítésről is szó van, de ez sem látszik egyelőre.

Hogyan ne kezdjünk állásinterjút? 

Egy álllásinterjún nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Bármennyire is fontos az őszinteség, nem célszerű azonnal közölni, mennyire rosszul érezzük magunkat és milyen bizonytalanok vagyunk. HR szakértőnk tanácsai interjú kezdéshez.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában 

Miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo