Iránya a nagyvilág: újabb összefogás a vállalkozásokért

A hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci megjelenésének támogatásáról írt alá együttműködési megállapodást a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB).

A HITA képviseletében Dobos Erzsébet elnök, az Eximbank és a MEHIB képviseletében Nátrán Roland vezérigazgató kifejtették: az együttműködés során a szervezetek közös célja, hogy koordináltan segítsék elő a magyar kis-és középvállalkozói szektor külgazdasági tevékenységét, a magyar vállalatok exportjának növelését, valamint hozzájáruljanak a külpiaci teljesítmények és a versenyképesség fokozásához. Magyarország Külgazdasági Stratégiája és a Wekerle Terv külgazdasági programja nem valósulhat meg hatékonyan működő intézményrendszer nélkül, amelynek fő célkitűzése, hogy ösztönözze a hazai tulajdonú vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenését és a külföldi befektetők magyarországi beruházásait.

 

Wekerle Terv
Ha nekünk magunknak nem megy, szomszédaink segítségével hátha sikerül! Ez a Wekerle Terv receptje, ami akár be is válhatna, ha nem puszta kívánsághalmazzal jelentkezett volna ismét a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kis szépséghibája a tervnek, hogy az érintett országok feltehetően nem tudnak még róla, milyen szerepet szán nekik a magyar kormány, s milyen közös intézmények létrehozását tervezi. „A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiájáról" szóló Wekerle Terv iránti lelkesedésüket feltehetően az sem fogja a növelni, hogy a dokumentum alapján a régió országainak esetleges megerősödése csupán Magyarország pozíciójavulásának mellékhatása.

Az együttműködő partnerek kiemelkedően fontos feladatnak tekintik a témában kiadott közlemény szerint latin-amerikai, az afrikai, a kelet-ázsiai, valamint a FÁK, a nyugat-balkáni és a kárpát-medencei országokban megnyíló új üzleti lehetőségek kiaknázását, a vállalkozói munka hatékony támogatását, és a Kárpát Régió Üzleti Hálózattal való együttműködést.

A szakmai összefogás további célja, hogy a HITA irodáin keresztül az ügyfeleket érdemben tájékoztassák az exportfinanszírozási és az exporthitel biztosítási piac változásairól és opcióiról, valamint az Eximbank és a MEHIB által nyújtott szerződéskötési lehetőségekről. Ennek érdekében a jövőben közös promóciós tevékenységet folytatnak konferenciák, szakkiállítások és vásárok támogatása terén.

Fórumokat szerveznek a vállalkozók tájékoztatására, továbbá törekszenek az üzleti kapcsolatépítő események közös rendezésére, valamint nemzetközi és regionális eseményeken való együttes megjelenésre.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo