Cégblog


Megváltozik a világ sok kereskedőnek

Megváltozik a világ sok kereskedőnek 

2014. június 13-tól minden uniós tagállam köteles alkalmazni a fogyasztói jogokról szóló uniós irányelv szabályait. Az irányelv alkalmazása érdekében elfogadott új magyar jogszabály jelentős változást hoz, amit követniük kell a cégeknek.
Női vezetőkkel hatékonyabb lehet a vállalat

Női vezetőkkel hatékonyabb lehet a vállalat 

A nőknek bizonyos tekintetben nehezebb előre jutni, és nem véletlen a világban, hogy a felsővezetők között több férfit találunk. Pedig a cégek hatékonyabbak lehetnének, ha több női vezetőt alkalmaznának.
A fizikai közelség növeli az eladást

A fizikai közelség növeli az eladást 

Az exportáló vállalatok világszerte nagyobb arányban értek el bevétel- és profitnövekedést, mint a kizárólag belföldre fókuszáló cégek – áll egy friss felmérésben. Ám az igazi sikert az éri el, aki leányvállalatot vagy telephelyet hoz létre a célországban.
Most spórolhatnának a cégek

Most spórolhatnának a cégek 

Sok kis- és középvállalkozás még most sem foglalkozik kellőképpen energiabeszerzésével, pedig a kereskedőváltást érdemes megfontolni, mert jelentős megtakarítás érhető el a piaci verseny élénkülésének köszönhetően.
A papírkosárba szórjuk a pénzt

A papírkosárba szórjuk a pénzt 

Egy szervezeten belül nap, mint nap rengeteg dokumentum keletkezik. elektronikusan, mégis csupán egy részük jár be később digitális életutat, többségük ugyanis papírra kerül, és sokuk egyszerűen a papírkosárban végzi.
Legyen a legjobb vezető!

Legyen a legjobb vezető! 

A vezető, ha szó szerint értelmezzük, az a személy, akit mások követnek. Tehát a lényeg nem az, hogy mi áll a névjegyen, hanem hogy a szó eredeti értelmében vezessük az alánk tartozó csapatot. De mitől válik valaki olyan vezetővé, akit bárki valójában követni akar? A Piac&Profit konferenciáján megtudhatja!
Öt lépés, amellyel megúszhatja az adatvédelmi bírságot

Öt lépés, amellyel megúszhatja az adatvédelmi bírságot 

Márciusban az Európai Parlament elsöprő többséggel megszavazta az EU általános adatvédelmi rendelettervezetét. Ez az előírás kiterjed minden olyan cégre, amely európai állampolgár adatait dolgozza fel, függetlenül attól, hol, melyik országban történik mindez. Összeszedtünk 5 lépést, amellyel vállalkozása adatvédelme erősebb, adatkezelése biztonságosabb lesz.
Így alkalmazzunk diákot, hogy ne bírságoljon a NAV!

Így alkalmazzunk diákot, hogy ne bírságoljon a NAV! 

Pénteken befejeződik a tanév, és ismét sok tízezernyi diák igyekszik zsebpénzét valamilyen nyári munkával kiegészíteni. A munka jellegétől és időtartamától függően igen sokféle foglalkoztatási lehetőséggel élhetnek a cégek, melyekre azonban igen eltérő jogszabályi előírások vonatkoznak.
Különadó a kötelező kamarai tagdíj?

Különadó a kötelező kamarai tagdíj? 

Törvényben kellene szabályozni a kötelező kamarai tagdíjat az MGYOSZ szerint, hogy ne a kamara kénye-kedve szerint szülessen döntés annak mértékéről. A Szakmai Kamarák Szövetsége a kötelező regisztrációt is értelmetlennek tartja.
Hőségben nyomatni kell a klímát, de pihenő és védőital is jár

Hőségben nyomatni kell a klímát, de pihenő és védőital is jár 

A hőség a munkáltatókra is ró kötelezettségeket: a munkavédelmi előírásokat nemcsak a szabadban, hanem a zárt térben, irodákban dolgozóknál is be kell tartani. Ellenkező esetben a munkavédelmi hatóság bírságolhat is. A legfontosabb a védőital és a pihenőidő.

Albérletekbe csönget be a NAV – Ön ne fizessen rá! 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei az utóbbi időben folyamatosan ellenőrzik a lakásbérbeadást. Az információkat jellemzően közérdekű bejelentések, apróhirdetések szolgáltatják. A vizsgálatok nagy részének mulasztási bírság a vége.

Idő kell, hogy megtaláljuk az igazit! 

A megfelelő szakembert megtalálni nem egyszerű és sokszor nem is gyors feladat. Szakértőnk hat szempontot sorol fel, amelyek segítségével Ön is megtalálhatja a megfelelő embert a kényes feladatra.

A technika csodája: tudjuk, mire vágyik a vevő 

A cégek egyre nagyobb része van tisztában azzal, hogy muszáj az interneten is jelen lennie a sikeres kereskedéshez. Vannak bevált praktikák azonban, amelyek az online térben nem működtek… eddig.

Elsejétől fontos változás lép életbe a cégek életében 

Jelentősebb változások lépnek hatályba 2014. július 1-jétől a környezetvédelmi termékdíj szabályozásában. Sok ezer céget érinthet a változás, szélesebb lehetőségek nyílnak a feldolgozóiparban.

Állatot tartani rizikósabb 

Az állattartó cégek magasabb arányban válnak fizetésképtelenné, mint a növénytermesztéssel foglalkozók. Az előbbiek csaknem két hónapos csúszással fizetnek, pedig az ágazatban amúgy is magas a fizetési késedelem.

Mi köze Jézusnak a menedzsmenthez? 

Mi köze az egyháznak a vezetéshez? Mit tanulhatunk Jézustól, mint vezetőtől? Kiss Ulrich menedzser múltú jezsuita szerzetes-közgazdásszal beszélgettünk az általa életre hívott Management by Jesus vezetői szeminárium 10 éves jubileuma kapcsán.

Befektetővel tárgyal? 9 dolog, amire figyelnie kell! 

Számtalan jó ötlet hever a polcon és legalább ennyi meg nem értett zseni szaladgál köztünk. De kevés ötletből lesz vállalkozás és még kevesebb válik sikeressé. A legtöbb cég esetében előbb-utóbb eljön a perc, amikor külső forrás bevonására lesz szükség. Amennyiben úgy döntünk, vállalkozásunknak üzleti angyalra vagy kockázati tőkebefektetésre van szüksége, nem árt, ha az alábbi kilenc dologra odafigyelünk, amikor a befektetővel tárgyalunk.

Egy egyszerű eszköz, ami segít átláthatóvá tenni a céget 

Mennyit érne, ha mindig tudná, mi történik a cégben? Egy kisebb vagyont. A Piac&Profit szakértője viszont egy teljesen ingyen megvalósítható módszert mutat be.

Miért jó munkaerő az introvertált kolléga?  

Az álláshirdetések zömében dinamikus, energikus, kommunikatív munkatársat keresnek. Mi van akkor, ha valaki csendes, befelé forduló, nem társasági ember? Hajlamosak a cégek az introvertáltakat hátrébb sorolni a kiválasztás során. Pedig jó részük precíz, jól tűri a monotóniát és ritka megszólalásai annál értékesebbek. Nagyító alatt az introvertált kollégák.

Miért éri meg használni az online pénztárgépet? 

Az online pénztárgépek körüli problémákról rengeteg szó esik és nem titok, hogy sok kereskedő számára nem várt plusz nehézséget jelent a bevezetésük. De ha pozitívan igyekszünk szemlélni a dolgot, találhatunk azért előnyöket is.

A 6 legfontosabb munkabiztonsági előírás 

Már nem kötelező munkavédelmi szabályzatot készítenie a cégnek, de helyette kell, hogy legyen saját nyilvántartása a törvényben előírt dokumentumokról. Előírás a munkavédelmi oktatás és a kockázatértékelés és még egy sor dolog amiről nem szabad megfeledkezni, ha szeretnénk elkerülni a bírságot.

Meghalni járnak Romániába és Ukrajnába a magyar cégek 

A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között a legnagyobb számban német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia, és befért az első húszba több egzotikus offshore ország is.

Miért küzd a NAV az áltudományok ellen? 

2012-ig a vállalkozások az általuk megrendelt K+F (kutatás-fejlesztés) tanulmányok költségét levonhatták a fizetendő innovációs járulékból. Ez sok esetben arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy ez utóbbi összeg erejéig elemzéseket rendeljenek meg és ezáltal a fizetendő adójukról lényegében maguk rendelkezzenek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal emiatt egyre gyakrabban vizsgálja a vállalkozásoknál ezen tanulmányok valódiságát és állapít meg bírságot. Az ellenőrzések tapasztalatait és a védekezési lehetőségeket foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Elveszett a számlatömb? Ezt kell tenni! 

A legtöbb ember tisztában van azzal, mit tegyen, ha elvesztette az igazolványát, útlevelét: besétál az okmányirodába, befizeti az illetéket és csináltat egy újat. Hasonlóan egyszerű a képlet, ha a telefonunkat vagy a bankkártyánkat lopják el: a lehető legrövidebb úton letiltatjuk, hogy elkerüljük a visszaéléseket. De mi a helyzet, ha a számla- vagy nyugtatömbünket veszítjük el? Kihez fordulhat a cégvezető? Kinek és hol lehet bejelenteni, le lehet-e tiltatni? Utánajártunk.

Beruházna Közép-Magyarországon? Jó lesz sietni! 

Új regionális térkép alapján igényelhetnek fejlesztési támogatásokat a magyar vállalatok július elsejétől. Az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszakra jóváhagyott tervek alapján csökken, illetve megszűnik a fejlesztési adókedvezmény, illetve állami támogatás igénybevételének lehetősége bizonyos régiókban. Egyúttal a fejlesztési adókedvezmény szabályainak további módosítására is fel kell készülni egy képviselői önálló indítvány miatt – hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője.

Azonnal használható stresszkezelő trükkök 

Amilyen sokat beszélünk a stresszről, annyira keveset tudunk tenni ellene - gondolnánk. Nos, ha a kiváltó okokat nem is tudjuk megszüntetni, a Piac&Profit szakértője segít, hogy el tudjunk lazulni ha felgyűlt a feszültség.

Hat tipp a jobb munkahelyi hangulatért! 

A jó munkahelyi hangulat nem csak azért fontos, mert így kellemesebben telik az idő, hanem mert ez egy fontos pontja az alkalmazottak-munkatársak motivációjának. Kövesse az alábbi tippeket, hogy vidámabb legyen a hangulat az irodában!

Élen a netes eladások 

Elemzők szerint a vásárlóerő növekedése egyértelműen hat a kiskereskedelmi forgalomra, s az alacsony inflációnak és a piactisztulásnak is szerepe van a forgalom bővülésében. A leggyorsabban a netes értékesítés bővül.

Ne féljen a kérdésektől! 

Képzelje el, mi történne, ha egyik nap a beosztottja odaállítana Önhöz, hogy kitalált egy módszert, amivel hatékonyabban lehetne dolgozni vagy megszüntetni egy felesleges tevékenységet! Támogatná az ötlet megvalósítását, vagy lehurrogná a dolgozóját, féltve az állását és a tekintélyét? Válaszoljon őszintén!

Ezekre figyeljen, ha munkavállalót keres! 

Cégvezetőként mindenki szeretne megbízható, szorgalmas, precíz és motivált alkalmazottat. Amikor álláshirdetést adunk fel,azt gondoljuk tömegével jelentkeznek majd a meghirdetett pozícióra alkalmas jelöltek. Hamar kiderül, a valóság messze nem ilyen egyszerű. Néhány alapszabály, amit érdemes betartanunk, mert az új munkatárs a munkaadónak is kockázat.

Még mindig tartogat újdonságokat az új Ptk. 

Az új Polgári Törvénykönyv már több mint két hónapja hatályba lépett és annak szabályai szerint működnek a gazdasági társaságok is. Az, hogy milyen változásokat hozott az új Ptk. a cégek életében, még mindig érdekes téma az egyes vállalati formák tekintetében.

Alkalmaznák a cégek, ha lenne kit 

A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több vállalat tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.

Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek 

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest. Újabb pozitív fordulat, hogy a régióban újra Magyarországon a legalacsonyabb a késve fizetések aránya.

Nyolc tipp, amivel spórolhat cégének 

Folyamatosan küzd a piacon maradásért? Kiadásai folyamatosan csak nőnek, miközben a bevételei inkább csak csordogálnak? Íme nyolc lépés, amivel könnyedén csökkentheti kiadásait.

Három jóslat a céges kommunikáció jövőjéről 

Sikeresebbek lesznek azok a projektek, amelyeket nem informatikusok, hanem gazdasági vezetők irányítanak – a célra, és nem a megvalósítás mikéntjére koncentrálva.

Szükség van zöld cégre! 

A környezet megóvása az egész világon nagyon fontos kérdés, a különböző országok kormányai is egyértelműen optimalizálni kívánják a környezet megóvásával kapcsolatos intézkedéseket, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak nem csak a vállalkozásokra, de a szakmai szervezetekre, az ellátási láncokra és más szociális és pénzügyi érdekeltekre is ez ügyben.

Minden harmadik vállalkozással veszélyes lehet üzletet kötni 

A csaknem 600 ezer magyarországi cég közel egymillió tulajdonosa és cégvezetője szövevényes kapcsolati hálót alkot, s a vállalkozások jelentős része kapcsolódik tönkrement, bedöntött vagy adósságot görgető más cégekhez.

Mégsem júliusban módosul a számlázás? 

Többek közt a társasági adóról és az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását is tartalmazza egy az országgyűlés elé benyújtott javaslat. A módosítások közül legtöbbeket az időszakos elszámolású ügyletek utáni adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos módosítás érinthet.

Nyári szabadság: miben dönt a munkáltató? 

Nyakunkon a kánikula és a strandszezon, kinek van kedve dolgozni? Legszívesebben az egész cég egyszerre menne nyaralni. De ahhoz, hogy szabadságra küldjük dolgozóinkat, nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, mit mond a jogszabály. Íme a legfontosabb előírások.

Kezeljük angyalként a hitelezőnket 

FFF – friends, family, fools, vagyis barátok, család, bolondok – ez az angol rövidítés igen gyakran felbukkan a fejlett piacokon, amikor kezdő vállalkozások finanszírozásáról esik szó. Mire kell ügyelni, ha rokonok, ismerősök adják össze a kezdőtőkét egy új vállalkozáshoz?

Fesztiválra járnak idén a fogyasztóvédők 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei megkezdték a héten a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket, kiemelten a rendezvényekre kitelepült vendéglátósokat és a taxisokat vizsgálják.

Ötezer vállalkozás már élt az olcsó hitellel 

Az NHP második szakaszában a bankok május 30-ig 175 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatokat. A kihelyezések túlnyomó többsége új hitel, a mikrovállalkozások túlnyomórészt beruházásra költik a pénzt.

Fejleszteni akarnak a cégek 

Megugrott a hazai vállalkozások beruházási kedve, jelenleg a cégvezetők közel kétharmada tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozások esetében még ennél is jobb a helyzet, mivel közel tízből kilenc vállalkozás gondolkodik beruházásban.

Adóköteles az ügyvezető felelősségbiztosítása 

A vezető tisztségviselők növekvő felelősségi köre az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó változás az új Ptk-ban. Ha azt a gyakorlat dönti is el, hogy mennyire kell félnie az ügyvezetőknek a perektől, úgy tűnik az őket védő biztosítások általánossá válnak. A Piac&Profit szakértője segít átlátni a kapcsolódó adózási kérdéseket.

Ez kell a befektetőket vonzó jövőképhez 

A tapasztalatok nem a legkedvezőbbek, ha a magyar kkv-k saját jövőbeli céljaikkal kapcsolatos tudatosságáról van szó. Pedig a sikeres finanszírozáshoz világos jövőkép kell, ami vonzza a potenciális befektetőket.

Óránként hat cég tűnik el a süllyesztőben 

Májusban 3797 cég szűnt meg Magyarországon. A törlések száma hónapok óta emelkedik; a nyári szezonális megnyugvás után a tendencia várhatóan tovább folyatódik, hogy szeptembertől ismét egyre több vállalkozás tűnjön el a süllyesztőben.

Az ÁFA tényleg a csalások melegágya, de a NAV sem lendít sokat a helyzeten 

Az áfa valóban a visszaélések melegágya, de az is igaz, hogy a magyar adóhatóság sokszor a jóhiszemű, akár hibátlan adóbevallást benyújtó adózók ügyleteit is megkérdőjelezi. Egyértelmű jogi helyzet nélkül csak növekszik a cégek bizonytalansága.

Számlatömb, nyugta: ezért bírságol a NAV 

Egy évvel azután, hogy a kft. tulajdonosa átadta cégét, ellenőrzés alá vonták azt. Az új tulajdonost 50 ezer forintra bírságolta az adóhivatal, amiért nem tudta megmondani és főként megmutatni, mikor, hol vette a számlatömböt, amit használ. Mint később kiderült, ezt a korábbi tulajdonosnak kellett volna nyilvántartania még a számla vásárlásakor egy sor másik adattal együtt. Mik ezek az adatok és pontosan hogyan kell nyilvántartani őket? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jönnek az olcsóbb bankszámlák

Jönnek az olcsóbb bankszámlák 

Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlájával tudnánk spórolni.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Gazdaság

Újabb bizonyíték, hogy kiszámíthatatlan a gazdaság

Újabb bizonyíték, hogy kiszámíthatatlan a gazdaság 

Sentix: borúlátóbbakká váltak a befektetők az euróövezetben novemberben.

Társadalom

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo