Fel kell készülni a gyorsolvasókra

Ha sorra kellene vennünk azokat a dolgokat, amelyek megváltoztak az életünkben az internet megjelenése óta, elég nehéz dolgunk lenne. Épp ezért erre most nem is vállalkozunk, csupán egyet emelünk ki, mely az üzleti életben nagyon fontos szerepet kap: a megváltozott olvasási szokásokat. Szakértőnk segít, hogy mit kezdjünk vele!

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az első néhány másodperc mindent eldönt

Önnel is előfordul, hogy először végiggörgeti az adott szöveget, hogy megnézze, milyen hosszú, és csak akkor áll neki, ha úgy érzi, a ráfordított idő és a kinyerhető információ mennyiség vélhetően jó ár-érték arányban áll egymással?

Megoldás: Manapság az emberek sokkal kevesebbet hajlandók „küzdeni” egy-egy szöveggel. Így a tagolás minden eddiginél nagyobb szerepet kapott: ügyeljen arra, hogy lehetőleg egy bekezdése se legyen 5-6 sornál hosszabb, és legalább 3 bekezdésenként egy-egy címsorral, különálló mondattal tagolja mondandóját. A címsorok jó szolgálatot tesznek a figyelem felkeltésében: úgy működnek, mint egy izgalmas ajánló egy jó filmhez. Falatokra bontva pedig a hosszabb és nehezebb szövegek is könnyen emészthetővé válnak.

Kép:Pixabay

Szkennelő olvasás: az új attitűd, amihez igazodni kell

A mai ember ideje drága, így az olvasást is igyekszik minél hamarabb letudni, minél gyorsabban kinyerve a hasznosítható lényeget. A szem már a legritkább esetben olvas el minden egyes szót, az agy pedig ehhez alkalmazkodva úgy fogadja be az infót, ahogy a gyorsolvasó szokta: keresi a kulcsszavakat, ahol a lényeg megbújik, és kevéssé foglalkozik az adott mondattal, melybe ezek bele vannak ágyazva. Ez a szkennelő olvasás. (Ezért igaz, hogy egy jó grafikon többet ér minden szónál, ha például adatokat akarunk átadni! Ráadásul a szakértői státusz erősítésére is remek módszer.)

Megoldás: Segítsen olvasójának azzal, hogy tálcán kínálja a legértékesebb mondanivalóját! Erre valók a kiemelések, különösen a félkövér betűtípus. (A dőlt betűket érdemes meghagyni az idézeteknek.) Ezek horogként működnek, melyeken a figyelem fennakadhat. Ezekre ügyeljen:

  • Ne emeljen ki többet egyszerre 4-5 szónál, mert akkor elveszti a hatását.

  • Azokat a szövegrészeket keresse, amelyek önmagukban is hatásosak. Ez akár egy meglepő hasonlat, vagy egy mellbe vágó tény is lehet, amely magához rántja a figyelmet.

  • Ne emeljen ki túl gyakran: bekezdésenként 1-2 kiemelés bőven elég, nehogy túl „foltos”, ezáltal zavaró legyen a szöveg.

Fejtől, lábtól…

Szkennelő olvasás ide vagy oda, a legtöbb ember még mindig az elején kezdi a szöveg feldolgozását. Ehhez érkezik az a népes csapat, amelyik az első néhány mondat után rögtön a szöveg végére lapoz, és az utolsó néhány mondat átfutásával igyekszik megúszni a közbenső hasábok elolvasását. Ez természetesen az író számára azt jelenti, hogy a bevezetésre és a befejezésre különös figyelmet kell fordítani.

Megoldás: A bevezetés többé nem lehet történeti áttekintő, vagy néhány kényelmesen általános állítás! Tegyen fel inkább egy elgondolkodtató kérdést, szögezzen le egy meglepő kijelentést. Éreztesse, hogy az olvasó értékes információkról marad le, ha kihagyja ezt a szöveget!

A lezárásban pedig felejtse el a teljes mondandó összegzését! Nehogy lelője az össze poént, amelyet az írásában fejtegetett, mert akkor az érdeklődő soha nem lát olvasáshoz! Inkább utaljon arra, hogy a fentiek ismeretében mi a további teendő.

A képek hatalma

Egy kép többet mond száz szónál, tartják. Amióta pedig mindenki siet, a képek szerepe százszor fontosabbá vált. Egy-egy szöveg akár több képet is elbír, hogy segítsen a tagolásban, és fenntartsa a figyelmet. (Szakértőnk szerint a jó webszöveg maga is leginkább kép szerű. Az emberek például imádják a listákat. Hogy miért? Itt kiderül.)

Megoldás: Ne sajnálja az időt, hogy megtalálja a megfelelő képeket! Olyat keressen, amely a témához illeszkedik, de önmagában is van üzenete. Tartózkodjon az üresen mosolygó emberektől, a semmibe mutató nyilaktól. Ha semmitmondó a kép, az azt üzeni, hogy a szöveg is semmitmondó.

Ha nagyon merész és fiatalos akar lenni, a gif-animációktól sem kell visszariadnia, de ezzel azért csak óvatosan, mert bár nagyon hatásosak, sokakat idegesítenek az ismétlődő mozdulatok.

…máris emészthetőbb!

A nyerő szöveg nemcsak tartalmilag, hanem formailag is alkalmazkodik olvasóihoz. Ha megbarátkozik ezekkel az alapszabályokkal, és rendszeresen alkalmazza őket, annak egyenes következményeit fogja látni olvasói és érdeklődői számában

Langmár Zsuzsa www.szovegirasblog.hu

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo