Így adózunk jövőre: a netre is kiterjesztik a különadót

Jövőre sem lesz egyszámjegyű a jövedelemadó, de kiterjesztik a távközlési különadót az internetes szolgáltatásokra is – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az új adótörvények ismertetésénél.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: MTI

Jövőre egyes adókedvezmények kiterjedtebbek lesznek, mint a gyermekek után igénybe vehető adókedvezmény. A második gyermek vállalás ösztönzése érdekében növeli a kedvezményt a kormány. 2016-tól 2019-ig több lépcsőben valósul ez meg. 4 év alatt fokozatosan a kétszeresére, 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelik gyermekenként az adókedvezmény mértékét. A fiatal párok házasságkötését adókedvezménnyel ösztönöznék. Havi 5 ezer kedvezményt kapnak egy éven keresztül. Maradnak ugyanakkor a különadók: mint a tranzakciós, mind a reklámadó velünk marad jövőre is, sőt kiterjesztik a távközlési adót az internetes szolgáltatásokra is.

Áfacsökkentés a hústermelőknek

Áfacsökkentés a szarvasmarha a juh és a kecske tekintetében: jövőre ugyanolyan áfacsökkentés lesz, mint idén a sertéshúsoknál azaz a jelenlegi 27 százalékos áfa 10 százalékosra mérséklődik egyes félkész állati termékek esetében. Mint azt Varga Mihály közölte, az intézkedést az ágazatban tapasztalható áfacsalások visszaszorítására hozták. Ezenkívül egyes helyi szövetkezeteket és termelőket azzal segítenének, hogy ezeket kivonnák a helyi iparűzési adó fizetés alól.

Szűkítik az adócsalók mozgásterét

Az adócsalások visszaszorítására is több módosítást vezetnek be: a tételes áfaösszesítő összeghatára csökken kétmillióról egymillió forintra. Az új vállalkozásoknak ezentúl havonta kell áfát bevallaniuk és feláll az elektronikus árukövetési rendszer is.

Egy kedves gesztus is lehet adóköteles
Az ajándék valójában ingyenes átadás. Az adótörvények nem tartalmaznak fogalmat az ajándékra, mégis sok fajta ajándékot kell kezelnünk az adórendszerben. Ezért érdemes számba venni a lehetséges ajándékozások adóvonzatait.

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo