Felosztották az országot: brutális bírság a megyei lapkiadóknak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen csaknem 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki négy regionális lapkiadóra, miután megállapította, hogy azok felosztották a megyei napilapok piacait.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: SXC

A GVH hétfői közleménye szerint az Axel Springer-Magyarország Kft., a Russmedia Kft., a Lapcom Kiadó Kft. és a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. versenykorlátozó megállapodásokat kötött. A vállalkozások, illetve azok jogelődjei között a 2000 novemberétől, illetve 2002 májusától 2010 áprilisáig fennálló, a vasárnapi lapokkal kapcsolatos szerződések kölcsönös versenytilalomra, illetve az árak egyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.

Versenykorlátozó megállapodás létét támasztották alá az Axel Springer és a Russmedia (korábbi nevén Inform Média), valamint az Axel Springer és a Lapcom közötti szerződések kölcsönös versenytilalomra vonatkozó rendelkezései, amelyek szerint a felek kölcsönösen nem támadják meg egymás megyei/regionális piacait - hangsúlyozta a GVH.

A GVH döntése szerint a vállalkozások közötti versenykorlátozó célú, kétoldalú megállapodások átfogó piacfelosztó megállapodás részesei voltak, amelyek korlátozták a megyei lapkiadókat abban, hogy egymás megyéinek területén célzottan megjelenjenek második napilapokkal, illetve más alternatív kiadványokkal.

A kiadók ezzel megsértették a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát, ezért szabta ki a GVH az összesen 2 milliárd 164 millió forint versenyfelügyeleti bírságot. Az Axel Springerre 615,4 millió, a Russmediára 480,8 millió, Lapcomra 313,1 millió, a Pannon Lapokra pedig 755,4 millió forint bírságot szabtak ki. (Sok vállalkozás jóhiszeműen sérti meg a versenyjogot, mivel nincsenek tisztában a rendelkezésekkel.)

Kartellek nyomában: engedékenyek a megtérőkkel
Idén augusztus végéig hetven ügyben kezdett vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenykorlátozó megállapodások feltárása és visszaszorítása érdekében alkalmazzák az úgynevezett engedékenységi politikát.
A GVH kiemelte: a csaknem tíz évig tartó kartell-megállapodás miatt a bírság-alapösszegek valamennyi vállalkozás esetében lényegesen meghaladták a versenytörvényi bírságmaximumot. Ezért a versenyhivatal valamennyi vállalkozást a maximális bírsággal sújtotta, amely a vállalkozások előző évi nettó árbevételének 10 százaléka.

Az Axel Springer és az Inform Média, az Axel Springer és a Lapcom, valamint az Axel Springer és a Pannon Lapok közötti kétoldalú szerződések alapján feltételezhető volt, hogy a vállalkozások egyeztetéseket folytattak az árusoknál alkalmazott lapárakra és a hirdetési árakra vonatkozóan is - tette hozzá közleményében a versenyhivatal, ám ezt az eljárást a GVH megszüntette.

A GVH bírság kiszabása nélkül megállapította azt is, hogy az érintett vállalkozások 2010 júniusában és 2011 szeptemberében, továbbá az Axel Springer és az Inform Média 2010 decemberében és 2011 júniusában versenykorlátozó magatartást tanúsítottak, amikor a megyei nyomtatott, illetve elektronikus kiadványaikban a nem közös vagy bizományosi értékesítés keretében közzétett hirdetések áraival és az azokra ható körülményekkel kapcsolatban üzletileg érzékeny információkat osztottak meg egymással.

 

A CÉGVEZETŐK HARMADA NEM TUDJA, HOGY TILOS FELOSZTANI A PIACOT
Egyre gyakrabban hallani az üzleti életben a megfelelés, compliance kifejezéseket. Az angol eredeti gazdasági-jogi értelemben összességében arra utal, hogy az adott vállalat működése során mennyiben törekszik arra, hogy a jogszabályok szerint, azoknak megfelelve járjon el.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo