Célkeresztben a piacok

Fokozottan vizsgálja a piacokon az őszi szezonális zöldségek és gyümölcsök minőségét és nyomon követhetőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság fél szemét az importőrökön is rajta tartja.

Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

Október elején Lehel Csarnok ellenőrzése során a NÉBIH szakemberei a legtöbb kiskereskedő és őstermelő áruját rendben találták, ám 10 tétel esetében a hatóság mintegy 200 kg hazai és importból származó gyümölcs helyszíni megsemmisítését rendelte el. A megsemmisítés oka egy tételnél jelöletlenség és a nyomon követhetőség hiánya volt, a többi tétel esetében minőségi kifogások miatt kellett kiwit, citromot és ananászt a pultokról eltávolítani.

Egy tétel esetében a minőség átválogatással javítható volt. Az ellenőrzés kiterjedt az őstermelők termékeinek eredetére és minőségére is. Az őstermelők közül a hatóság egy ceglédberceli árus termékeit találta kiemelkedően jó minőségűnek, aki igazoltan saját gazdaságában termelte a gyümölcsöket.

Szigorúan ellenőrzött szamóca

A fővárosi piacok ellenőrzése mellett a NÉBIH országszerte figyelemmel kíséri a zöldség-gyümölcs importőrök tevékenységét is, hiszen a közelmúltban – elsősorban az uniós embargóra adott orosz válaszlépések miatt – látványosan megnövekedett a szomszédos országok felől Magyarországra irányuló, sokszor ismeretlen eredetű dömpingáruk forgalma. A hatóság ellenőrei 10 tonna jelöletlen paprikát, paradicsomot és szamócát találtak abban a lengyel teherautóban, ami október 15-én akadt fenn egy mélységi ellenőrzésen Parassapusztánál.

A paprika és paradicsom hiányosan kitöltött nemzetközi szállítólevelén szereplő érkezési cím hamisnak bizonyult, a szamócáról pedig az importőr semmiféle dokumentációt nem tudott bemutatni. A hatóság Nógrád megyei zöldség-gyümölcs ellenőre a szállítmányt további intézkedésig zárolta. Az árura megsemmisítés vár, az szállítmány tulajdonosára pedig bírság, ami az áru értéke alapján akár több milliós nagyságrendű is lehet.

A higiénia még mindig gond az üzletekben
Kevesebb a bizonytalan forrásból származó élelmiszer, de még mindig gondok vannak a higiéniával és még mindig sok helyen a lejárt szavatosságú élelmiszert is kirakják a pultokra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo