Gazdaság


Lóvásár tóval, parasztházzal

Lóvásár tóval, parasztházzal 

Lovardát éppen úgy vásárolni lehet már az interneten is, mint kastélyt vagy üzemet. A kínálatról az egyik hirdetési vállalkozás gondoskodik a hálón.
Villamos járna a Balaton parton

Villamos járna a Balaton parton 

Már 100 éve is felmerült egy balatoni villamos vonal megépítése, most Keszthely és Hévíz között épülne a tervek szerint. Az egyik legnagyobb hazai telekommunikációs társaság elnöke elemezte a cég stratégiáját. Hivatalosan is vége a madárinfluenzának Magyarországon.
8,8 százalékos a pénzromlás

8,8 százalékos a pénzromlás 

A fogyasztói árak az idén februárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Bankárszigor: marad a régi

Bankárszigor: marad a régi 

Világgazdasági növekedés van, amerikai recesszió nincs - szögezte le nemes egyszerűséggel a tényállást Trichet, az Európai Központi Bank elnöke.
Máma már nem süllyed tovább

Máma már nem süllyed tovább 

A 2007. évi hiány a GDP 6,5 %-a lesz, a pénzpiacok már megnyugodtak, s az infláció csúcsán maholnap túl jutunk - jósolja a viszonylag elégedett GKI.
300 forint lesz egy kiló krumpli?

300 forint lesz egy kiló krumpli? 

Megbénulhat a teljes légiforgalom, ha nem egyeznek meg a munkáltatók és a szakszervezet. Akár 300 forint is lehet 1 kg krumpli májusra. Megszüntetés helyett magánkórház lesz a Schöpf-Merei Ágost.
Feketemunka: a fővállalkozót is büntetik

Feketemunka: a fővállalkozót is büntetik 

A fővállalkozó is büntethető lesz, ha nem tudja igazolni, hogy az ellenőrzéskor lebukott feketemunkásokat az alvállalkozó foglalkoztatja. Az Országgyűlés már tárgyalja a törvényjavaslatot, amelyről még ebben a hónapban szavaznak a képviselők - írja a Magyar Hírlap.
Adósoknak nem jár vissza az elvárt adó

Adósoknak nem jár vissza az elvárt adó 

Nem jár vissza az elvárt adó jogcímén az első két hónapban befizetett előleg azoknak a vállalkozóknak, akiknek más adónemben tartozásuk van - írja a Napi Gazdaság.
Egy hét alatt két rekord

Egy hét alatt két rekord 

A forint erősebb, mint valaha, de ez most azért nem baj, mert legalább tudni lehet: a piac szereplői egyelőre nem bizonytalanodtak el.
Szerzett jogokat bátran csorbítanak

Szerzett jogokat bátran csorbítanak 

Mindent elkövetnek a hatalmon lévők, hogy a nép rosszabbul éljen - mondanák a Bundestagban, ha magyar képviselők dolga lett volna a múlt heti voksolás.

Szlovákia beelőz! 

A szakértők várakozása szerint februárban nőtt az infláció Magyarországon és Lengyelországban, miközben 3 százalék alá csökkent Szlovákiában, ami tovább erősíti azokat a várakozásokat, hogy a térségbeli országok közül elsőként kerülhet be az eurózónába.

Gyurcsányt segíti a Fidesz? 

Gyurcsány Ferenc kormányfőnek nagymértékben segítségére van a Fidesz gyengesége és megosztottsága - írja a The New York Times vasárnapi száma.

Munkára fel! 

Műegyetemi állásbörze elnevezéssel április végén ismét megjelenik a munkahely-kínálat a mérnöknek tanulók és más egyetemekre járók számára.

Fukar a magyar 

A mostaninál több virágot is lehetne vásárolni Magyarországon, mivel évente a magyarok átlagosan alig 5.000 forintot, azaz 19 eurót költenek virágra - mondta Steinhauser András, a Dísznövényszövetség főtitkára.

Amerikába vágynak a fapadosok 

Európában küszöbön áll a légi piac konszolidációja: több céget is kínálnak eladásra, eközben egyre inkább eltűnnek a különbségek a diszkont és a szokványos charter légitársaságok között, s a hagyományos cégek - mint például a Lufthansa - is igyekszenek olcsó árakkal elhódítani az utasokat versenytársaiktól.

Napelemgyár épül Rétságon 

16.5 milliárd forintos beruházással vékony filmes napelemgyártó bázis épül a nógrádi Rétságon, jelentett be pénteken Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A beruházást megvalósító HelioGrid Magyarország Napelemgyártó Kft. 810 embernek ad majd munkát.

Szexfilmmel a nyelvért? 

Veszélyben a 4-es metró, mert az Európai Bizottság nem kívánja az építkezéseket 500 millió euróval támogatni. A katalán kormány a nyelv megmentéséért még szexfilmeket is készített, jelentős áremelkedést jósolnak az építőiparban.

A bankárok tapsolnak a magyar kormánynak? 

Az EU-taggá vált tíz egykori kommunista kelet-európai országban gyakorlatilag leállt a reformfolyamat, áll a The Economist legújabb számának térségi elemzésében.

Fix adóval próbálkozik a kormány? 

Valószínűleg nem teljesen légből kapott az a Napi Gazdaság mai számában megszellőztetett hír, amely szerint az Alkotmánybíróság által megsemmisített elvárt adóból származó bevételek pótlására a Pénzügyminisztérium (PM) bevételtől független, fix összegű adót vetne ki - értesült az MTI a kormányhoz közel álló szakértői körökből pénteken.

GDP: amit vártak 

A negyedéves számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2006-ban 3,9 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A most közölt adatok megegyeznek az előzetesen publikált számokkal.

Megvan az elvárt adó utóda 

A pénzügyi tárcának már kész javaslata van az elvárt adó pótlására - értesült a Napi Gazdaság.

Minden második szakképzetlen 

Az észak-alföldi régióban 50 % a szakképzetlen réteg aránya, ezért fontos, hogy minél több embert bevonjanak a képzésbe: ilyen a "Lépj egyet előre!"

Összevissza jelentenek? 

Statisztikai számháború, ahogyan a foglalkoztatás állami intézményét kiszolgálják adatokkal a vállalkozások. Érdemben nem csökkent a munkanélküliség.

Összekuszált szabályok 

Nem csak az önkéntes magánnyugdíj- és egészségpénztári szolgáltatások szabályai változtak meg jelentősen 2007. január elsejétől. Az átalakítások a tágabb értelemben vett béren kívüli juttatásokat is komolyan érintették.

Demján kórboncnokai 

Bűnbakjelöltek ki mások is lehetnek, mint azok, akik ma keresnek megoldást a mai - orvos-munkaerőpiaci - bajokra.

Bírsággal és bezáratással fenyegetőzött 

Az OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelőségéhez, illetve az OMMF központjához olyan bejelentések érkeztek, amelyek szerint álfelügyelő végez munkavédelmi ellenőrzéseket. A fiatalember Máté Attila néven mutatkozott be. Eddig beérkezett információink szerint két esetben próbált munkavédelmi ellenőrzést tartani, illetve az egyik helyen bírságolással, valamint a helyiség azonnali hatályú bezáratásával fenyegetőzött.

Alelnök-jelölt: Karvalits Ferenc 

Simor András MNB-elnök megnevezte a jegybank új alelnökét, jelöltje Karvalits Ferenc, aki ugyancsak dolgozott már a Nemzeti Bankban is.

Négyzetméterár: egymillió fölött 

A régebbi luxus már középkategória - érvel az Engel & Völkers képviselője, aki szerint egymillió forint fölött kezdődik a "maiak" négyzetméter ára.

Richter témapályázat 

A Richter Gedeon Nyrt. (a továbbiakban: Társaság) pályázati felhívást tesz közzé meghatározott tudományos kutatási tevékenységek támogatására.

Nincs egyenlősdi a fizetésekben 

Az Európai Unió tagországaiban még mindig jelentős a különbség a férfiak és a nők fizetése között, derül ki az EU statisztikai hivatalának nőnapi összeállításából.

Fűzfőn épül az első biofinomító 

Mintegy nyolcvanmilliárd forintos beruházással Balatonfűzfőn létesülhet Magyarország első biofinomítója. A várhatóan 2009-ben megkezdődő beruházást a NordBioChem valósíthatja meg, miután a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt már aláírta a programról szóló szerződést az észt céggel. A termelés a jövő évtized elején kezdődhet - írja a Napi Gazdaság.

Azt sem tudják, mit kockáztatnak? 

Gyenge a vállalkozások biztosítási menedzselése, és nem megfelelő a működési kockázatok kezelése - hangzott el a Risk Biztosítási Alkusz Kft. által szervezett szerdai budapesti szakmai konferencián, amelyen biztosítók, biztosítási jogászok és alkuszok tartottak előadást, a közönség soraiban pedig vállalati képviselők voltak.

Mennyit kereshetünk egy nyerőgéppel? 

Az érdekképviseleti szervezet vezetője szerint az árbevétel növekedésének mérséklődése egyértelműen a 2005-ös adóemelésnek tudható be, amikor 20-25 ezer forinttal 100 ezer forintra emelték a játékgépek üzemeltetőinek havonta befizetendő adóját.

Álmodj! Vállalkozz! 

Három fiatal tehetség vehette át díját "A jövő fiatal vállalkozója" pályázat eredményhirdetésén. A kifejezetten egyetemi és főiskolai hallgatókat megcélzó újszerű kezdeményezés első helyezettje Kiss Péter lett, aki biogáz áramfejlesztő készülékének üzleti tervét mutatta be. A nyertes hallgató három millió forinttal, a második és harmadik helyezett pedig egy-egy millió forinttal indíthatja el vállalkozását Az anyagi segítségen felül fél éven keresztül szakmai tanácsadás is segíti valamennyi nyertest vállalkozásának megvalósításában.

Hova mennek a turisták? 

A gazdaság élénkülése és az olcsó légitársaságok kínálatának bővülése miatt tavaly 5 százalékkal szaporodtak a külföldi utazások, tette közzé az IPK International turisztikai kutatóintézet a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, Berlinben.

"Magyarország visszacsúszott" 

Az egy évvel ezelőtt szintre süllyedt vissza Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat márciusi kiadásában ismertetett új, globális sorrendben, de a magyar gazdaság továbbra is a 185 országot soroló lista legfelső negyedében van.

Az elvárt adó a múlté 

A közteherviselésben részt nem vevő vállalkozások 2007 második félévétől nem ússzák meg, az eltörölt elvárt adó "pótlásáról" gondoskodik a kormány.

A Váci út a nyerő 

Jó eséllyel folytatódnak az irodapiaci beruházások, az elemzésekkel is a nyilvánosságot kerteső Eston szerint 3-4 millió négyzetméter még elkelhet.

Nem hibázhatunk 

Jelentős összegű bírsággal sújthatóak azok, akik nem, vagy hibásan teljesítik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) szemben fennálló adatszolgáltatási kötelezettségüket - derül ki az adóhatóság elnökének az APEH honlapján közzétett tájékoztatójából.

60 perc lesz céget bejegyezni 

Akár egy munkaóra alatt be lehet jegyezni 2008. július 1-jétől a gazdasági társaságokat Magyarországon. Az egyórás cégbejegyzésnél a bíróság csak a legszükségesebb feltételeket kéri számon az alapítóktól.

Araszolva javul az államháztartás 

Az első két hónapban a prognózishoz képest a GDP 0,2 százalékával kisebb a deficit. A február végi hiány a GDP 1,6 százalékát éri el.

Száguldó szlovákok 

Szlovákia gazdasága 9,6 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ezzel az egész évi GDP - folyó áron 1,636 billió korona ( 12,08 billió forint) - reálértékben 8,3 százalékkal több volt a 2005-ösnél, közölték a szlovák statisztikai hivatalban kedden. 2005-ben 6,0 százalékkal nőtt a szlovák GDP.

Előzetes ármegállapítás: nulla igénylő 

Eddig még nem érkezett az adózóktól a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) - közölte az állami adóhatóság.

PPP Pécsig 

A szakminiszter 200 milliárd forintos projektnek nevezte a Dunaújváros-Pécs között építendő autóutat, melyre hamarosan lehet pályázni.

Tankoljon még ma! 

A benzin is és a gázolaj is drágább lesz szerdától, az okot a nemzetközi jegyzésárak, például a kőolaj áremelkedésével magyarázza a Mol.

E héten tömik be a lyukadó büdzsét 

A 135 milliárdot is elérheti a büdzsét ért "támadás", Kóka közvetett nyilatkozata szerint a hiány pótlását nem új adókkal oldja meg a kormányzat.

A sávból nem engednek 

Járai üzent vajon a Hamecz-Urbán duóval MNB-s utolsó munkanapján? Mindenesetre akár tette, akár nem, a forint rendesen erősödött pénteken.

A politikai feszültség után... 

GKI: márciusban tetőző politikai feszültség csillapodása hatására április-májusban mindinkább a 250-hez közelítő forint/euró árfolyam valószínű.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek 

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo