A pálinka húzza az élelmiszeripart

A magyar élelmiszeripar ágazatai közül a bor- és pálinkakészítés fejlődött a legdinamikusabban az elmúlt évtizedben, de leginkább az elmúlt hat évben - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Híres Pálinkák című könyv bemutatóján.

Az agrártárca irányítója, úgy is mint a Magyar Pálinka Lovagrend tagja, arról beszélt, hogy a magyar pálinka, amely hungarikum, egyre ismertebb Európában és a világon is. Az ismertségért azonban még többet kell tenni, amelynek egyik állomása a Híres Pálinkák című kötet elkészülte. A miniszter tájékoztatása szerint az ismertség növelésére a korábbi 10 millió forint helyett 50 millió forintot fordítanak az Agrármarketing Centrumnál a pálinka promóciójára.

A miniszter jelezte: a magyar pálinkák közül már hat eredetvédett, köztük a Szatmári szilva, a Kecskeméti barack és legutóbb kapta meg az elismerést az Újfehértói meggypálinka. A miniszter szerint egy évben egy magyar állampolgár fejenként mintegy hat deciliter pálinkát fogyaszt. Az előállított mennyiség 95-96 százalékát belföldön fogyasztják el.

Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Magyarországon a múlt évben 1,2-1,3 millió hektoliter pálinka került kereskedelmi forgalomba. A bérfőzők ennek mintegy tízszeresét állították elő, ám ez jellegénél fogva nem volt kereskedelmi forgalomba hozható.

Az igazgató megjegyezte: az idei kisebb gyümölcstermés miatt a kereskedelmi főzdékben nem lesz ugyan alapanyaghiány, de a magasabb beszerzési ár miatt a pálinka ára emelkedhet. A bérfőzés mennyiségben egyértelműen kevesebb lesz a szokásosnál.

Farkas József, a Szaktudás Kiadó Ház elnöke elmondta, hogy a cége által megjelentetett kötet illeszkedik abba a sorozatba, amely a hungarikumokat mutatja be magyar és angol nyelven.

A napokban az Agárdi Pálinkafőzde számolt be jelentős forgalomnövekedésről. A jelenlegi 80 ezer palackos éves termelését két éven belül másfélszeresére kívánja növelni a vállalkozás.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo