"Hamarosan félmillió forint lesz egy négyzetméter"

Csak idő kérdése, hogy az újépítésű lakások alsó ára Budapesten is áttörje a négyzetméterenkénti ötszázezer forintos szintet - mondják az Elephant Holdingnál. Mivel jelenleg még háromszázezer forintért - vagy az építkezés kezdeti szakaszában akár ennél olcsóbban is - lehet lekötni lakást, egyre időszerűbb ingatlanbefektetésben gondolkozni, akár hitelből is.

Négy évvel ezelőtt a bankok csak annak adtak jelzáloghitelt, aki 40-50% önerőt le tudott tenni az asztalra. 2005-ben már elég volt 20%, ma már több bank jelzáloghitel portfoliójában megtalálható a 0%-os konstrukció. "És ez közel sem minden" - emelte ki Csikós Balázs - "még a közelmúltban megjelent legújabb finanszírozási megoldások (pl. 5 éves türelmi idő, 40 év futamidejű jelzáloghitel) is csupán előjelei a hitelpiac átalakulásának. Nemsokára akár 100 évre vehetünk fel jelzálog hitelt, de az is elképzelhető, hogy azt mondjuk a bankunknak: egyáltalán nem szeretnénk tőkét törleszteni."

Azok számára, akik a jóslatok hallatán a lakosság végleges eladósodásától tartanak, vigaszt jelenthet a hitelpiaci változások kedvező hatása a társadalomra, hiszen azok a befektetői lehetőségek mellett, vagy éppen azok által a sokszor gyengének ítélt középosztály megerősödését hozhatják. Az említett lakáshitel típusok ugyanis az eddiginél jóval szélesebb réteg számára teszik lehetővé a saját otthon vásárlását, az ilyen jellegű befektetést.

"A sok tízéves futamidő az esetek nagy százalékában nem jelent egy életen át tartó igát - mondja Csikós Balázs, - hiszen 10-15 év múlva a megemelkedett értékű lakások eladásával, és a hitel visszafizetése után a befektetés még profitot is hozhat az adósnak."

Pálinszki Iván, a portfoliomoney.hu hiteltanácsadó cég vezetője szerint éppen a hitelfelvétel ténye teszi az újépítésű ingatlanbefektetést vonzóvá. A banki finanszírozás nyújtotta tőkeáttéttel miatt ugyanis az elérhető hozam sokszorosa lehet az ingatlan valódi érték növekedésnek - a cég számításai szerint a befektetett összeg mintegy ötszöröse.   

Egyelőre alacsonyak a magyar árak

Az árak megkétszereződését körülbelül nyolc-tíz évre teszi  Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője, aki szerint a drágulás mértékével ugyan lehet vitatkozni, de az árak növekedése nem lehet kérdés. Míg a kilencvenes évek végén négyzetméterenként már százhatvanezer forintért lehetett újépítésű lakást kapni a fővárosban, mára közel dupláját fizeti az első lakó.

Azoknak, akik az áremelkedés jövőbeni mértékét firtatják, az Elephant Holding azt javasolja vessenek egy pillantást a régiós piacra. A környező országok nagyvárosaiban beleértve Pozsonyt és Bukarestet is szinte mindenhol nagyobb arányú lakásépítéssel és magasabb négyzetméterárakkal találkozunk.

Prága a 4-6 ezer eurós árszintet képviseli, Bukarestben a nagy felvevőpiac és az intenzív kereslet miatt jelenleg 3-4 ezer eurót is elkérnek egy újépítésű négyzetméteréért, a fővárosi árak egyedül Szlovákiában stabilizálódtak a magyarországihoz hasonló, de még így is magasabb, 2000 - 2500 eurós szinten.

Zelei szerint elképzelhetetlen, hogy a hazai árak tartósan a régiós piac alatt maradjanak és hosszabb távon megvan az esély a felzárkózásra a jóval magasabb árakat diktáló Nyugat Európai szinthez.

Változás a jogszabályokban

A befektetőknek kedvez az a jövő évben életbe lépő jogszabály változás is, melynek értelmében az ingatlan eladásából származó adóköteles jövedelmet az  eddig hatályban lévő 15 év helyett már 5 év után 100 százalékkal csökkenthetjük, vagyis 5 év után már nem kell adót fizetni a lakáseladásból származtatott haszonra.  

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo