Trükközhetünk a felelősségbiztosítással?

Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kgfb tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat.

Nem árt tudni, hogy július elején változott az a kormányrendelet (190/2004), amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifát szabályozza. A sok technikai jellegű módosítás mellett akad néhány, amely az ügyfeleket közvetlenül is érinti, ez utóbbiak közül vesszük számba a legfontosabbakat. Egyúttal elolvashatja az elmúlt évek tapasztalatairól szóló összefoglalót is.

A változások egy része mindenképpen kedvező az ügyfeleknek. Ezentúl a Kártalanítási Számla (amely a kötelezővel nem rendelkező vezetők helyett fizet a vétlen autósnak) az ismeretlen járművel okozott károkat is megtéríti, ha azok halálos vagy súlyos sérüléssel jártak. Külföldön elszenvedett autós károk esetében a károkozó biztosítója ellen már itthon is indítható kereset. Emellett választhatunk, hogy ilyenkor kárigényünkkel a külföldi károkozóval, vagy annak biztosítójával szemben lépünk fel kárigénnyel.

Továbbra is van lehetőség a kötelező biztosítás szüneteltetésére (például a téli hónapokra), sőt ennek feltételei is ügyfélbarátabbak lettek. A szüneteltetés maximális időszaka hat hónap maradt, ám legrövidebb időszakot már nem határoz meg a rendelet. Hatálya immár nem a bejelentést követő hónap első napjától, hanem a bejelentés napjától érvényes.

A fentieknél valószínűleg többeket érint, hogy a kárügyintézés idehaza már nem húzható el a végtelenségig. Amennyiben egyértelmű a felelősség, és a kár nagysága megállapítható, a biztosítónak három hónapon belül konkrét kártérítési javaslatot kell tennie. Az év végi kampányt pedig az a változás érinti leginkább, hogy ezentúl biztosítóváltás esetén a bónusz-malusz igazolásokat nem az ügyfélnek, hanem az új biztosítónak kell beszereznie.

Kiskapu

Van azonban kiskapu, amit minden bizonnyal ki is fognak használni néhányan. Ha valaki rossz kötvényszámot ad meg, akkor nem M4, csak A0 kategóriába sorolható. Ez sok kedvezőtlen besorolású ügyfélnek jó lehetőség lehet a trükközésre. Még kérdés, hogy később lesz-e lehetősége az új biztosítónak beszerezni a valós adatot, és ez alapján visszasorolhatja-e ügyfelét - akár visszamenőleg - az őt megillető osztályba.

Buczolich Antónia, a CLB Független Biztosítási Alkusz ügyvezető igazgatója a változó szabályozásnak egy másik érdekes aspektusára hívja fel a figyelmet. Eddig július 1-jétől a következő év június 30-áig tartott a bónusz-malusz rendszer megfigyelési időszaka. Ezentúl ez az időszak a naptári évet követi majd. Az átállás következményeként jelentkező egyszeri másfél éves megfigyelési időszakban nagyobb a valószínűsége egy káreseménynek, így a kármentességi fokozat romlásának is nő az esélye. Emellett a jövőben elképzelhető lesz az is, hogy az ügyfél - bár jól kalkulál -, novemberben nem dönt optimálisan. Vegyünk például egy B8-as fokozatú ügyfelet, aki a következő évtől B9-es fokozatba kerülne. Ez az ügyfél novemberben másik biztosítót választ, azután decemberben kárt okoz. Így a következő évet B6-os fokozatban fogja kezdeni, ami azt jelenti, hogy az átkötés után változik a díja. Könnyen elképzelhető, hogy ebben a sávban a régi biztosítójánál járt volna jobban.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo