Gazdaság


Kormányköltözés: 2009-ben, vagy 2010-ben

Kormányköltözés: 2009-ben, vagy 2010-ben 

Három megvalósítási mód közül választanak majd a leendő kormánynegyed megvalósítása érdekében. Fejenként 12 négyzetméternyi irodával számolnak.
2008-tól lesz ingatlanadó

2008-tól lesz ingatlanadó 

A kormány 2008-tól kívánja bevezetni az ingatlanadót, ahogy az a konvergenciaprogramban is szerepelt- válaszolta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára újságírói kérdésre a tárca csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Jól húznak autógyáraink

Jól húznak autógyáraink 

Az ipari termelés volumene 2006-ban 10,1 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben, az érték megegyezik az előzetesen közölttel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az ipari export 14,6 százalékkal, a belföldi értékesítés 4 százalékkal haladta meg az előző év szintjét.
Hárman már milliomosok

Hárman már milliomosok 

Több látogatottsági rekord is megdőlt a héten a Webaudit mérései szerint, az Origo után az iWiW és a Startlap is csatlakozott a milliomosok klubjához.
A románok nem

A románok nem 

Márciustól megnyitja munkaerőpiacát Hollandia az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott új tagállamok előtt - derül ki szerdai hollandiai sajtójelentések szerint egy levélből, amelyet a helyi szociális minisztérium küldött a parlamentnek.
Roncsfutam!

Roncsfutam! 

Megjelent a Piac és Profit Magazin februári száma:egymásra utalva a bolygón, megjelentek az első uniós pályázatok, kínaiak minden magyar városban, új uniós energiapolitika, forgalomból kivont járművek visszavétele.
Viszontlátja pénzét?

Viszontlátja pénzét? 

Az adósságról senki sem beszél szívesen, az érintettek a kérdést általában négyszemközt intézik el, ha pedig erre már nincs lehetőség, a legnagyobb diszkrécióval vonnak be harmadik felet az ügyletbe. Éppen ezért nehéz tájékozódni a különféle szolgáltatásokról.
Munkanélküli? Vegye fel magát hárommillióért!

Munkanélküli? Vegye fel magát hárommillióért! 

Több olyan jogszabály is módosul február 17-ével, amely a foglalkoztatás javítását célozza. Például azok a munkanélküliek, akik vállalják önmaguk foglalkoztatását, akár három millió forint tőkejuttatást is kaphatnak - az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Az Apeh bírta az iramot

Az Apeh bírta az iramot 

Jól bírta a február 12-i rohamot a kormányzati ügyfélkapu és az adóhivatal elektronikus rendszere, üzemzavar nélkül fogadták a január véginél jóval nagyobb adatforgalmat, bár az egyéb szolgáltatások olykor lelassultak.
Magyar a barátaira hallgat

Magyar a barátaira hallgat 

Az Ipsos ASI (Szonda Ipsos) vizsgálta a fogyasztók vásárlási döntést segítő információs forrásait és az emlékezetükben megmaradó reklámokat. A felmérésből kiderült, hogy a magyarok vásárlásaik előtt leginkább rokonaik, barátaik véleményét tekintik mérvadónak, míg legkevésbé a termékkatalógusok alapján hoznak döntést. A fogyasztók leggyakrabban háztartási gépek vásárlása előtt, illetve pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kérik ki ismerősük véleményét. A kutatás szerint a magyarok mintegy 90%-a ritkán, vagy sohasem beszélget reklámokról.

Új Tempus kurzusok 

Főleg vállalkozóknak kínálnak képzési lehetőségeket a Tempus Közalapítvány Képzőiskolájában, vállalkozásmenedzsmenttel nyitják a márciust.

Bécsi rekordok 

Bécs és Ausztria egyre vonzóbbá válik: a szövetségi főváros irodapiacként tör előre, míg Ausztria egésze az ingatlan beruházók számára egyre vonzóbb - mindez pedig növekvő mértékben a nem német beruházóknak köszönhető. 2006-ban az ingatlan-beruházások 2,4 milliárd euróval új rekordot értek el Ausztriában.

Tíz emberből hat sem dolgozik 

Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60 százalék alatti foglalkoztatási rátát e szint fölé emelni, Olaszországban viszont nem, így ebben az országban ugyanúgy 60 százalék alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.

Nem kell a nyugat szemete 

Magyarországon a közelmúltban több botrány is ráirányította figyelmet a hulladékpolitika kijátszhatóságára: mind Csehországba, mint Magyarországra tömegével érkeztek illegális szemétszállítmányok Nyugat-Európából - szögezte le Hegyi Gyula MSZP-s európai parlamenti képviselő hétfőn Strasbourgban.

Jön a lassú, óvatos kamatcsökkentés 

Az államháztartási hiány jelentősen, a költségvetésben előirányzott mértékben csökkenhet - állítja januári előrejelzésében az Ecostat.

Gyurcsány öt hajója 

Gyurcsány Ferenc szerint nem politikai háborúskodásra, hanem nyugodt reformpolitikára van szükség, emellett minden eszközzel védeni kell a gyülekezés és szólás szabadságát. - mondta a miniszterelnök parlamaenti országértékelő beszédében.

Félmillióan az utolsó pillanatokban 

Az adóhatósághoz a hétfő estig esedékes mintegy másfél millió e-bevallásból és -adatszolgáltatásból vasárnap éjfélig mintegy 800 ezer érkezett meg , ebből 350-360 ezer a múlt hét utolsó két napján. Hétfőn délután további 160 ezren küldték el bevallásukat, így éjfélig elvileg még több mint félmillió e-bevallás esedékes.

Felére csökkent inflációs ráta 

A romániai infláció tovább lassul egy ideig, s e kedvező folyamat nem kis részben az uniós csatlakozás következményének tudható be.

Túlkínálat a luxusingatlan-piacon 

Kedvező piac a luxus ingatlanoké, melyre az értékesítéssel foglalkozó német cég tisztes jövedelme a fő bizonyíték. Idehaza nem teljesen ez a helyzet.

A képviselők rábólintottak 

Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága egyhangú szavazással általános parlamenti vitára alkalmasnak tartotta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló 2001. évi törvény tervezett módosítását.

Panellakás anyagi kockázattal 

Az Elephant Holding szakértői szerint 2007-es év mérföldkő lehet a panelépületek történetében, hiszen az ilyen technológiával épült házak többsége az évtized második felében lép a negyedik ikszbe. Bár a paneles lakóépületek fizikai veszélyt még nem jelentenek a bent lakók számára, az anyagi kockázat egyre jelentősebb.

Ma e-határidő! 

Várhatóan ma ismét óriási forgalmat bonyolít le a kormányzati ügyfélkapu valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Február 12-éig nyújthatják be ugyanis elektronikusan havi járulékbevallásukat az adóhatósághoz a munkáltatók és kifizetők.

Bajban a tőzsde? 

Bármelyik pillanatban robbanhat a Wiener Börse és a Budapesti Értéktőzsde közötti feszültség - értesült a Világgazdaság bécsi forrásokból.

Az EKB szabályozna 

Nem változtatott a 3,5 %-os kamaton az EKB, a jennel mindenki elégedetlen, a honi pénzpiacon pedig nem bánnák, ha tudni lehetne, ki a leendő MNB-elnök.

Létszámbővítést nagyobb arányban terveznek 

A tervezett áremelések mértéke csökkent, az áremelők köre azonban bővült - állapította meg a GKI aktuális elemzésében.

Adják a szegényeknek a prémium kétharmadát! 

A szegények javára kellene felajánlaniuk milliós prémiumaik zömét a londoni City bankárainak, mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit munkáspárti kormány egyik vezető tisztviselője, aki szerint ha ezt nem teszik meg önként, "van más módja is" a kérdés megoldásának.

Ötkarikás játékelmélet 

Mi sem verjük le a lécet, bár csak átsétálunk alatta. De legalább emelt fővel. Ilyen alapon is el lehet játszani az ötkarikás játékok gondolatával.

500 km/h vasúttal! 

Kína saját mágnesvasutat fejleszt, amely akár az óránkénti 500 kilométeres sebességet is képes lesz elérni - jelentette a hétvégén az Új-Kína hírügynökség, a kínai tudományos-technológiai minisztériumra hivatkozva. 2010-ig szeretnék az első 30 kilométeres próbaszakaszt kiépíteni.

Kóka liberalizmust emleget 

A gazdasági és közlekedési miniszter elfogadhatatlannak tartja, ezért visszaküldi az előkészítő szakmai szerveknek az elektronikus hírközlési törvény (Eht.) módosításának tervezetét. Kóka János az MTI-nek nyilatkozva szombaton azt mondta: "a jelen formájában liberális politikusként elfogadhatatlannak tartom a tervezetet".

Meddig titkolja Gyurcsány? 

A miniszterelnök még nem jelezte, hogy mikor nevezi meg jelöltjét a március 1-vel megüresedő jegybankelnöki posztra, a személyt illetően egyelőre pusztán találgatások vannak forgalomban. A piacokon azonban úgy vélik, hogy akárki foglalja el Járai Zsigmond székét, a monetáris politikában nem várható gyökeres változás.

"Jók a kormány elképzelései" 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint a kis- és középvállalkozás fejlesztésére vonatkozó elképzelések jók, alkalmasak arra, hogy a következő hét évben biztosítsák a felzárkózást, a kiegyenlítő programokat - nyilatkozta Szűcs György, a szövetség elnöke.

Nem kapott az Apeh-tól visszaigazolást? 

Megindult az elektronikus bevallás, ugyanis február 12-i határidőig több tízezer vállalkozásnak kell számot adnia az általa befizetett járulékokról, és eddig kellnéhány egyéb bevallást is beadni.

Ígéretes magyarok Kaliforniában 

Tucatnyi magyar cég részvételével második alkalommal rendezett biotechnológiai roadshowt az Egyesült Államokban a Magyar Biotechnológiai Szövetség és az ITD Hungary. A körút ígéretes tárgyalásokat és konkrét üzletkötéseket hozott.

Milliárdos focisták 

A bevételi dobogó csúcsán a Real Madrid, második helyen a Barcelona. Anglia nyolc csapattal képviselteti magát az első húszban.

Fontos munkák a föld alatt 

Az előkészítő szakasz után új, látványos fázisába érkezett a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás.

Körbeszámlázásokra fókuszál az APEH 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok bevételeit különösen veszélyeztető adózói jogsértések felderítése érdekében az idén a korábbinál lényegesen nagyobb számban ellenőrzi a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának összhangját, valamint a járulékfizetési kötelezettség teljesítését.

Figyeljen, aki adam-ot akar 

Egy hét múlva itt az első fontos dátum a személyi jövedelemadózásban (szja): február 15-ig kell nyilatkozni arról, ha valaki munkáltatói adómegállapítást vagy adóhatósági adómegállapítást (adam) szeretne igénybe venni.

Indul a regadó-visszatérítés 

A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről szóló törvény 2007. február 15-én lép hatályba. A törvény alapján a 2004. május 01. és 2005. december 31. között regisztrációs adóigazgatási eljárás alá vont használt gépjárművek után megfizetett regisztrációs adó kérelemre részlegesen visszatéríthető.

Hazafiasan termelő nagyvállalat 

Nem terveznek közvetlenül elbocsájtásokat, azonban a beszállítói körben a Richter "válasza" egész biztos, hogy leépítéseket fog indukálni.

(Táv)munkaerő ott, szabályozás itt (is) 

A távmunkaerő-piac - ha van egyáltalán ilyen -, amennyiben van jelentősége a magyar munkanyelvnek, jelentékenyen bővült az EU-s Romániával.

Sztrájk volt, sztrájk van, sztrájk lesz 

A pedagógusok egyszemélyes és országos figyelmeztetésekkel rukkolnak elő, más mesterségek képviselőitől sem idegen a sztrájk, de küzdenek a szabadságért is.

Bérremény: 26 százalék emelés 

Amint eltűnt a veszteség, előállt a szakszervezet a bérköveteléssel, a megajánlott 13,5 százaléknak csaknem a dupláját követelik az autógyártól.

Kire figyel idén a hivatal? 

A Gazdasági Versenyhivatal az idén elsősorban a monopóliumból átalakuló, liberalizálódó piacokra, a villamosenergia-, a telekommunikációs, a vasúti, a bank-, és a gyógyszerpiacra összpontosítja figyelmét - mondta el Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese.

Kire figyel idén a hivatal? 

A Gazdasági Versenyhivatal az idén elsősorban a monopóliumból átalakuló, liberalizálódó piacokra, a villamosenergia-, a telekommunikációs, a vasúti, a bank-, és a gyógyszerpiacra összpontosítja figyelmét - mondta el Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese.

Kitörési pont 28 kistérségben 

A szakképzés jelentheti a kitörési pontot 28 különösen hátrányos helyzetű kistérségben, de komplex programokat is indítanak e helyeken.

Bírják a magyarok 

A magyar tulajdonú kereskedelmi láncok állják a versenyt a multinacionális cégekkel a piacon - mondta Hoffmann Istvánné, a kereskedelmi tevékenységet vizsgáló szakértői bizottság elnöke csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Másként kötelező 

Adómegállapítási szemináriumra vállalkozott a Pénzügyminisztérium, pár nappal az első éles dátum előtt figyelmeztet az átlényegített kötelezettségekre.

Csökkenthető a gázár 

Magyarországnak hosszabb távon nemcsak új gáz import-beszállítási útvonalat kell kialakítania, lépéseket kell tennie a gázár mérséklésére, s szem előtt kell tartania az energiatakarékosságot is - állapítja meg a kormány számára készített szakértői bizottsági jelentés.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek 

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo