"Magyarország most játssza el a jövőjét!"

Az európai uniós pénzek tervezett felhasználását kritizálta, a magyar gazdaság jövőjét féltette Parragh László a vállalkozói szalon rendezvényén tartott előadásában.

"Látszik, hogy politikai döntések születnek a pénzek elosztása mentén, miközben az ország még nem ébredt rá arra, hogy most játssza el a jövőjét" - állapította meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a magyar gazdaság helyzetéről tartott elemzésében.

Utalt a miniszterelnök "elhíresült mondására", és úgy fogalmazott, "most szúrjuk el újra". Az uniós pénzek tervezett elosztásáról szólva úgy ítélte meg, "nem az a probléma, hogy eddig elszúrtuk, hanem, ha most rosszul élünk ezekkel a forrásokkal - ami az egyetlenegy erőforrásunk -, akkor újra elszúrjuk, csak jobban", és ez majd évek múlva fog kiderülni.

Szerinte az ország azért jutott abba a helyzetbe, amelyben jelenleg van, mert három alapvető problémát nem tudott az ország megoldani. Nem fejezték be a rendszerváltást a gazdaság körüli struktúrákban, a magyar adórendszer elmaradt a fejlődésben és a világ folyamataitól ma nagyon távol áll, amit az elkövetett gazdaságpolitikai hibák egészítenek ki - mondta.

Kifogásolta az egészségügy, a kutatás, az oktatásfejlesztés, a nyugdíjrendszer, az önkormányzati, kormányzati rendszerek változatlanul hagyott "halmazát". Szólt a környező országok adócsökkentési intézkedéseiről, miközben Magyarország pontosan az ellenkező irányba megy, valamint a szociális intézkedéseknek a költségvetésre gyakorolt gazdasági hatásairól, amelyeket drámainak nevezett.

A kitörési pontokat elemezve megállapította, hogy mára egyetlen lehetőség az uniós forrásokban van, azonban kifogásolta, hogy azokat "infrastruktúra-fejlesztésre és közösségi beruházásokra fordítjuk, nem pedig versenyképességet javítunk".

Szerinte a kitörés az lenne, ha lenne világos gazdaságpolitika, amelyben egyértelműen fogalmazódnak meg a prioritások, majd ezek alapján kellene a jelenleginél több pénzt következetesen befektetni gazdaságfejlesztési és-élénkítési célokra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo