Gazdaság


Mégis lesz vidéken közlekedés

Mégis lesz vidéken közlekedés 

Elmarad a Volán-társaságok hétfőre meghirdetett sztrájkja, miután vasárnap késő délutánra valamennyi cégnél megszületett a helyi bérmegállapodás. Így hétfőn hajnalban várhatóan valamennyi Volán-buszjárat időben elindul.
Adóköteles életmódjavítás

Adóköteles életmódjavítás 

A több biztosítós rendszer létrehozása esetén az OTP Egészségpénztár belépne a betegbiztosítási piacra, ehhez szinte minden elemmel rendelkezik.
Szinte minden székház eladó lesz

Szinte minden székház eladó lesz 

A kormány elvonta a minisztériumoktól saját székházaik vagyonkezelői jogát. A KVI adatbázisában megtalálható valamennyi eladásra kiszemelt tárcaépület piaci becsértéke: a legtöbbre, tíz és fél milliárd forintra a Pénzügyminisztérium épületét becsülték - írja a Népszava.
Megcsúszik az APEH a nyugdíj-befizetésekkel

Megcsúszik az APEH a nyugdíj-befizetésekkel 

A hazai magánnyugdíjpénztárak és az APEH között - a februári bevallások előtt két héttel - még nincs semmiféle hivatalos szerződés a magán-nyugdíjpénztári bevallások és befizetések központi beszedésének és "kipostázásának" pontos módjáról - írja a Napi Gazdaság.
Jégkrém után sör

Jégkrém után sör 

Nagyot váltva az Unilever a Borsodi Sörgyárnál folytatja tevékenységét a dél-afrikai diplomát szerző Mészáros Zsolt. Mostantól ő a marketingigazgató.
Egyengetendő a női karrier

Egyengetendő a női karrier 

A férfiarcú munkahelyek és karrierlehetőségek a női kompetenciákkal csak gazdagodhatnak. A sokszínűség pedig előnyös a teljesítmények szempontjából.
Még az áram is olcsóbb lehet

Még az áram is olcsóbb lehet 

Miközben a villamos-ipar dolgozói szerzett jogaikat - a kedvezményes tarifát - elvesztik, a lakosság az olcsóbb áramot megtalálhatja.
Agrárgép 15 ezer négyzetméteren

Agrárgép 15 ezer négyzetméteren 

Kétszáztizenkét kiállító produktumával találkozhat a látogató a január 31-én nyíló Agro+Mashexpon, a Hungexpo pavilonjaiban.
Energiatakarékosság száz milliárdból

Energiatakarékosság száz milliárdból 

Cél, hogy 2013-ra Magyarország villamosenergia-termelésének legalább 6,5-8 százalékát megújuló energiaforrások adják - fogalmazott Kóka Davosban.
Óbuda alagutat és hidakat akar

Óbuda alagutat és hidakat akar 

Leginkább alagútban vezetett 9 kilométeres szakasz lesz majd az M0 folytatása a 2008-ra elkészülő északi híd után, de csak 2014-ban.

Legyen "rendes" állás a képviselőség 

Az összeférhetetlenségi szabályok drasztikus szigorításával kizárólagos főállássá tenné a parlamenti képviselőséget Gusztos Péter.

Jegybankelnökség: kezdődik az alkudozás 

Koalíciós vita alakulhat ki a Járai Zsigmondot márciusban váltó új jegybankelnök személye körül. Nevek repkednek, politikai csatáról hallani a háttérben, miközben a szabad demokraták - most először nyilvánosan - feltételeket szabtak.

Nagyok oroszföldön 

Mára már szinte teljesen elmúlt a kilencvenes évek orosz-magyar üzleti életét oly annyira terhelő feszültség. Alkalmi üzletek helyett hosszú távra, tartós kapcsolatokra vállalkoznak a felek.

A gyógyszertár is felelős 

Nehéz, de korántsem reménytelen a gyógyszertárak helyzete. Bár nemsokára benzinkutakon és szupermarketekben is lehet majd vény nélküli gyógyszereket kapni, a gyógyszertárak bizonyos területeken komoly versenyelőnyt élveznek. Kinics László, a Pharmanova Zrt. igazgatótanácsának elnöke szerint a növekvő piaci versenyben egyre fontosabb a társadalmi felelősségvállalás.

Inflációt meghaladva nőnek az ingatlanpiac árak 

A piaci pangást már halvány élénkülés követte az ingatlanpiacon, s vélhetően az árak növekedése "kárpótolja" a szektort - mutatta ki az Ecostat.

Davos: velünk 

Ismét lesz magyar kormányzati tényező Davosban, ahol vezető politikusaok és üzletemberek találkoznak egymással. Ezúttal fő vitatáma lesz az energetika.

Teret kapnak a hölgyek 

A férfiak értsék meg a különböző stílusokat, mivel ezek a különbségek sikeres munkahelyeket teremtenek - hangzott el egy hölgykonferencián.

Meglepő szélsőségek az ingatlanpiacon 

Online ingatlanpiaci adatbázisában lévő szélsőségeket vizsgálta nem reprezentatív felmérésében az ingatlan.net hirdetési portál. Két ingatlantípust; lakásokat és házakat vizsgáltak a fővárosban és vidéken. Az abszolút érétkek megjelenítése mellett az 5 legdrágább és az 5 legolcsóbb lakóingatlan árait is összevetették a kerületi középárakkal Budapest esetében.

Tízezrek vagyonosodását nézi át az APEH 

Mintegy 200 nyugat-dunántúli adózónál már megkezdték a vagyonosodási vizsgálatot. A tavalyi 64 ellenőrzés 482 millió forint befizetési kötelezettséget állapított meg ezen a területen - közölte az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának ellenőrzési és végrehajtási szakigazgatója.

Hátránycsökkentés Microsoft támogatással 

Több mint 35 ezer embert ér el a közvetlenül és közvetve a 130 ezer dolláros program - ismertette a Microsoft segítsége "hatókörét".

A belvárosnál jobb? 

Legfőképp a falak vékonyságával és a magas fenntartási költségekkel nincsenek kibékülve a lakótelepi emberek - derül ki egy elemzésből.

Bírságból pályázat 

Munkavédelmi bírságot 1,28 milliárd forint értékben szabtak ki, összesen közel négyezer esetben tette közzé "könyvelését" a munkaügyi tárca.

A franchise-rangsor elején 

A Magyarországon is érdekelt ingatlanos cég, az amarikai alapítású RE/MAX szakmai elismerést kapott, az egyik legjobb a franchise cégek között.

Problémás a kínai "varázsszerek" szabadalma 

A hagyományos, tisztán természetes alkotóelemeket használó kínai orvoslás sajátos iparjogvédelmi szabályozási problémákkal küzd.

Nem sokat ért a luxusadó 

Általános vélemény, hogy a luxusadó korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit jól mutat, hogy az új teherből befolyt összeg ugyancsak a remélt egymilliárd forint alatt maradt - írja a Magyar Nemzet.

Magyarország az egyik legsebezhetőbb 

A megszorítási csomag ellenére az idei évre tervezett költségvetési hiány és államadósság miatt Törökország mellett Magyarország a feltörekvő országok közül a legsebezhetőbb - vélte francia elemzőkre hivatkozva megjelent számában a Le Monde című francia napilap.

A vállalkozói bizalom erősödött 

Két és fél százalékos GDP-növekedést prognosztizálható 2007-re az Ecostat, s éves átlagban 6,5 % körüli infláció lesz.

Alapkamat, mint októberben 

Volt ok, de nem elég arra, hogy a monetáris tanács kamatot emeljen hétfői ülésén. A végeredmény a számítások szerinti, az alapkamat marad 8 százalék.

Kína: beengedik az utazási irodákat 

Külföldi utazási irodák a jövőben saját irodát nyithatnak Kínában: a külföldi idegenforgalmi cégek önálló irodaalapításra vonatkozó korlátozását július 1-től feloldják. A kínai nemzeti idegenforgalmi hatóság ezt a hét végén közölte honlapján, minden további részletezés nélkül.

Stabil a forint, nem várnak kamatmódosítást 

A forint stabilan nyitott hétfőn reggel a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra tájban 251,80/90 forinton jegyezték, ami megegyezett a pénteki árfolyammal.

Mol-vezér az Év menedzsere 

Mosonyi Györgyöt, a Mol Nyrt. vezérigazgatóját választották a 2006. év legjobb menedzserének a Menedzserek Országos Szövetségének 12. alkalommal kiírt pályázatán.

Leminősítés: napirendről levéve 

Különböző fórumokon más és más előjelű megnyilatkozásokkal tárgyalták a gazdaság helyzetét, Angliából és Ausztriából biztatóbb jóslatok érkeztek.

Két év, három számsor 

A PM-ben a hurrá optimizmustól mentesített évkezdést lehetett elkönyvelni az idén. Ezért sem árt felidézni, mi hangzott el 2006-ban, s mi a múlt héten.

Vakbélműtét a József nádor téren 

A kommunikációs zavarok lerontják a nagy elosztó rendszerek reformjának hatékonyságát. Most az egészségügyit, holnap az oktatásit.

Tőzsdecápa-képzés 

Új tantárggyal bővül a Műegyetem képzési kínálata, a mérnök hallgatók februártól a tőzsdei spekulációkról is ismereteket szerezhetnek - közölte az intézmény

Formális változások az ipari park címnél 

Sem az ipari park címre javaslatot tevő bíráló bizottság, sem a gazdasági és közlekedési miniszter tanácsadó testületeként működő fejlesztési tanács működési rendjének meghatározásához nem kell a miniszter jóváhagyása - a január 26-tól hatályos rendelet-módosítás a Magyar Közlönyben jelent meg.

Járai jósol 

Az inflációs várakozások lehűtésére koncentráljon a jegybank - indítványozza az MNB elnöke, aki a havi pénzromlás megugrását vélelmezi.

Szépen híznak a webkereskedők 

Közel 30 milliárd forintot költöttek el a múlt évben a hazai felhasználók az internetes áruházakban, az idén pedig már várhatóan 45 milliárdra nő ez az összeg.

Kóka villanyórája 

Vajon eljön az az idő, amikor egy-egy munkahely munkaerőpiaci versenyképességét nem az államtól kapott, teljesítmény-független előnyök határozzák meg?

Stresszben, keresetben nincs hiány 

Nem karrier, de nem is árt a mind nagyobb számban "szóhoz jutó" call center szolgáltatás. A Neumann International igazgatója a cégek üzletét látja ebben.

Lengyelek, mint jó adósok 

Jobb pozícióba került Lengyelország hosszú futamú szuverén devizaadósi osztályzata a Fitch Ratings-nél, az élboly tehát kiegészült Varsóval.

Az irodapiac legjobb éve volt a tavalyi 

2006 negyedik negyedévben összesen 78.746 négyzetméter irodaterület talált bérlőre, ezzel az egész éves bérbeadás megközelítette a negyedmillió négyzetmétert (248.744), így 2006 az eddig mért legmagasabb keresletet hozta az irodapiacon, a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának adatai szerint.

Amíg meleg van tart a leárazás 

A meleg téli időjárás az egész európai ruházati piacra hatott: az előzetes hírek szerint meglehetősen kevés téli holmi fogyott, és ha január végén vagy februárban köszönt be a hideg, akkor várhatóan tovább tartanak majd a nagy leértékelések - írja a Napi Gazdaság.

Több fű, mint kukorica 

Az USA mezőgazdasági piacát adó legjelentősebb haszonnövény mára a marihuána. Az illegális drogból tavaly 35 milliárd dollárnyit termesztettek - többet, mint a mezőgazdasági termelés gerincét adó kukoricából és búzából együtt.

Üzletszerzés autópályával 

Megjelent a Piac és Profit magazin januári száma. A tizedik születésnapjához érkezett lap többek között az M0-s Duna-híd környékén kialakuló új, a beruházói fantáziát megmozgató fejlesztésekről olvashatnak.

Kormányzati negyed: két év múlva költözés 

A kormányzati negyed megvalósítása során a hosszútávon, összességében legkedvezőbb finanszírozási módot kell kiválasztani, a végső döntés az országgyűlés kezében lesz, de a munkát 2009. május 31-re be kell fejezni - áll abban a kormányhatározatban, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.

Női sport az akciós vásárlás 

Az üzlet kiválasztásakor annak árszínvonalát és az üzlet kínálta akciókat is inkább a nők tartják szem előtt - derül ki a GfK Hungária vásárlói szokásokat monitorozó legutóbbi tanulmányából. Valamint ők azok, akik saját bevallásuk szerint gyakrabban vásárolnak olyan termékeket, amelyet nem előre terveztek, vagy melyekre éppen nincs is szükségük.

Rá sem ismerünk majd a Belvárosra 

Fenekestül felfordítja a történelmi belváros közlekedését az a Budapest Szíve-Gyalogos Belváros nevű program, amelyről a következő héten tárgyal a fővárosi önkormányzat. Az InfoRádió birtokába jutott vaskos előterjesztés szerint számos meghökkentő lépésre készül a főváros 2007 és 2017 között.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek 

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo