A kisvállalati működésre jellemező tulajdonosi szemléletű vezetésről sikerült magasabb szintű, menedzserszemléletű irányításra áthangolnia a KÜRT Zrt.-t Kmetty Józsefnek, miután az alapító tulajdonos Kürti Sándor után 2004-ben beülhetett a vezérigazgatói székbe. Többek között ezt ismerte el a szakma a Gyurós-díjjal. "Emlékszem, még 1990-ben Jóska úgy kezdte pályafutását a KÜRT-nél, hogy amikor először bejött hozzánk, levert egy akkor körülbelül félmilliót érő merevlemezt az asztalról" - tréfálkozott a margitszigeti Danubius Grand Hotelben tartott díjátadót követően Kürti Sándor, a cég elnöke. Ez igaz történet? S hogyan vezetett az útja odáig, hogy 2004-ben a cég vezérigazgatója lett? - kérdeztük a díjazottól.
- A történet igaz, de akkor egyáltalán nem volt vicces. A kapcsolatom a KÜRT-tel egyébként úgy kezdődött, hogy a Magyar Optikai Műveknél fejlesztő mérnökként winchesterek javításával foglalkoztam. Ezek a termékek akkor a kelet-európai blokk számára importtilalom alá estek, nehéz volt újakat venni. A KÜRT szintén az adattárolás technológiafejlesztése felé fordult, így találtunk egymásra, több kollégám jött át velem, és még ma is itt vannak a cégnél. A kilencvenes évek elején egyre többen kérték, hogy ne a winchestert javítsuk meg, hanem a rajta lévő adatokat hozzuk vissza. Ez lett a fő tevékenységünk. Ezt követően egy évre elmentem Németországba egy kisebb informatikai céghez, majd miután hazajöttem, elkezdtem PC-t értékesíteni, 1998-ban megkaptam az amerikai gyártótól az év disztribútora címet is.Ám közben rájöttem, hogy nem ezt akarom csinálni, hiányzott számomra a hozzáadott érték, így 1999-ben visszatértem a KÜRT-höz, és Kürti Sándorral végiggondoltuk a jövőt. A cég már ismertséget szerzett az adatmentésben elért eredményeivel. Adott volt, hogy ha tudjuk, mitől vesztek el a helyreállított adatok, akkor meg is tudjuk előzni az elvesztésüket. Ez megalapozta az információbiztonság-üzletágat. Piac még nem épült ki, nekünk kellett felismertetni a leendő partnerekkel a saját igényeiket. Hiszen csak ezt követően hívta fel az információbiztonságra a világ figyelmét is a 2000-es év dátumproblémája, illetve 2001-ben a World Trade Center elleni terrortámadás.
- Ha már a World Trade Centert említi, úgy emlékszem, önök is felajánlották akkor az adatmentéshez az ingyenes segítséget. Lett ennek valami haszna a későbbiekben?
- Marketingszempontból volt hozadéka. Egyébként mi éppen akkor próbáltunk először a külföldi piacok felé nyitni, a CeBiten, a legjelentősebb szakmai kiállításon kerestünk és találtunk partnervállalkozásokat. Csakhogy elkövettük azt a hibát, hogy nem szereztünk bennük tulajdonrészt. Egy idő után azt vettük észre, hogy a segítségünkkel ugyan, de a saját piacaikat építik. És amikor egy amerikai versenytársunk felvásárolta őket, ott maradtunk partnerek és saját piac nélkül.
#page#
Csiszér Béla már ahhoz a fiatal generációhoz tartozik, amelynek tagjai gyerekkorukban kapták meg az első számítógépet, és az informatika a természetes környezetük. Adott volt számára, hogy ilyen pályát válasszon - mondja. Villamosmérnöki diplomával a zsebében, némi útkeresés után, 1999-ben édesapja kereskedelmi cégénél kezdett dolgozni, ahol szembesült az adatbiztonság, a vírusvédelem problémájával. Amikor a kezébe akadt a VirusBuster mérnök-üzletkötői álláshirdetése, megpályázta, és elnyerte a pozíciót.
Az új cégnél nagy lendülettel vetette magát a munkába, azonban néhány hónap alatt felismerte, hogy évekbe telhet, amíg a vállalati hierarchiában előrehaladva a saját elképzeléseit valósíthatja meg. Ezért a biztos jövedelmet garantáló alkalmazotti létet felcserélte egy saját kisvállalkozással. A Sicontact Kft. - amit 2003-ban alapított - fő profilja a hazai piacon akkor szinte nem is ismert, ám a szakértők által igen elismert antivírus, a NOD32 értékesítése lett.- A világhálón akadtam rá a szlovák eredetű, a világ több mint száz országában jelen lévő ESET termékére - meséli Csiszér Béla lapunk kérdéseire válaszolva -, és először magam is rácsodálkoztam, hogy a NOD32 szinte évente nyerte el azokat a neves szakmai díjakat, amelyeket más termékek gyártói számára nagy dicsőség egyszer-kétszer megkapni. A magyar piacon azonban senki nem forgalmazta azt a vírusirtót. Ezért írtam egy e-mailt a cégnek, amire egy hónapig választ sem kaptam. Amikor újra írtam nekik, elnézést kértek, hogy elkeverték az előző levelemet, és bekérték az önéletrajzomat.
Mint utóbb kiderült, igen jó néven vették, hogy a mérnöki diploma mellé 2002-ben gazdasági, üzleti MBA-diplomát is szereztem. Megkezdődtek köztünk a tárgyalások, és 2003 őszére sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, amelyben megkaptam a NOD32 kizárólagos képviseleti jogát Magyarországra. Ebben az évben egy-két millió forintos forgalmat értünk el, majd az első teljes évben, 2004-ben mintegy 140 milliósat. Azután 2005-ben 380 milliót, tavaly 730 milliót forgalmaztunk. Az idén várhatóan egymilliárd forint felett teljesítünk.
Ezzel az eredménnyel az ESET számára ebben a termékcsoportban piacvezető pozíciót értünk el Magyarországon, lekörözve olyan nagyokat, mint a Symantec, a McAffee vagy a VirusBuster.
Teljes cikk a Piac és Profit Magazin nyári számában...