Emelnék az olaj árát az oroszok

Olajszállításai csökkentése után most magasabb olajárat akar kialkudni Németországgal az orosz LUKOIL. Elnökének szavai szerint versenyképes és igazságos piaci árakat akarnak.

 A LUKOIL az elmúlt két hónapban csökkentette németországi szerződéses olajszállításait a Barátság-kőolajvezetéken. Németország teljes olajszükségletének mintegy ötödét kapja ezen a vezetéken. A LUKOIL az Interfax szerint Németország mellett még Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával is tárgyal.

A szerződéses olajszállítások csökkentését Vagit Alekperov azzal indokolta, hogy a nyugatra irányuló szállítások feltételei romlottak, Fehéroroszország februárban a tranzitdíjakat 30 százalékkal emelte. Oroszország ezért megváltoztatta szállításainak körét és részmennyiségeket a balti vezetékrendszerbe terelt át. A cég ígérete szerint augusztus végétől - a Transneft vezetékmonopólium bejelentése szerint - ismét teljes körben szállítanak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo