Márkás kínai áruk központja nyílik

Fejlettebb technológiákat alkalmazó és igényesebb termékeket előállító kínai cégeknek is lehetőséget ad a magyarországi és térségbeli bemutatkozásra a Márkás Kínai Áruk Központja (China Brand Trade Center), amelynek budapesti létrehozásáról Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kínai látogatása idején írták alá a szerződést hétfőn Pekingben.

A központ a maga nemében az első lesz egész Európában és a második a világon: az első, a Dragon Mart 2004-ben nyílt Dubajban a közel-keleti térség lefedésére.

A már meglévő Asia Center és a vele szomszédos China Mart kibővítésével egymilliárd dollárért kiépülő központ akár ezernél is több elektronikai, informatikai és más csúcstechnológiai kínai nagyvállalat számára teszi lehetővé termékei bemutatását és terjesztését az egész Európai Unióban. A központ információs és logisztikai központként is működik majd az Európában üzletelő kínai cégek számára.

A kereskedelmi csomópont első mintegy kétszáz bérlője talán már a közeli hónapokban birtokba veszi a XV. kerületi létesítményt. A meglévő két nagy üzletközpontot további kettővel egészítik ki, hogy így összesen 200 ezer négyzetméternyi terület álljon rendelkezésre bemutatótermek, üzletek, éttermek és raktárak számára.

A CBTC létrejötte mintegy 1000-1200 magyar munkahelyet jelent, és fontos lépés afelé, hogy - miként azt a magyar kormány is szeretné - Magyarország Kína európai gazdasági expanziójának egyik hídfője legyen.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo