Tilos lenne az önkormányzati eladósodás is?

Tiltanák az államadósság növekedését, a költségvetés túlzott deficitjét, az önkormányzatok eladósodását - fogalmazta meg az MSZP frakcióvezetője.

Az MSZP azt szeretné, ha a közpénzekkel való felelős gazdálkodást szolgáló jogszabályok közül azok is a parlament elé kerülhetnének, amelyek kétharmados támogatást igényelnek - fogalmazta meg Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető abban a közleményben, amelyet a köztársasági elnöknél lezajlott ötpárti megbeszélés apropóján bocsátott ki. A politikus is hivatalos volt a Sándor palotába, hogy Sólyom Lászlóval az államháztartás jövőjéről folytassanak eszmecserét. 

Lendvai Ildikó levelében arra is kitért,  a pártok közötti megállapodás azzal is járhat, hogy  szigorú szabályok tiltanák az államadósság növekedését, a költségvetés túlzott deficitjét, az önkormányzatok eladósodását és biztosítanák egy független szervezet állásfoglalását a közkiadásokról. A szocialisták szerint a tervezett lépések fokozatos hatályba lépése módot adna arra, hogy már a 2009-es költségvetés tervezése is részben az új szabályok szerint történjen.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo