Lépjen Ön is egyet!

Folytatódik a "Lépj egyet előre" program, a jelentkezéseket 2008. december 31-ig fogadják, a tervek szerint a 10 milliárd 665 millió forint támogatási keretből legalább 22 ezer felnőtt személy ingyenes képzését oldják meg.

Többek között erről is szó volt a Lépj egyet előre program első ütemet értékelő, a most induló második ütem feladataival foglalkozó keddi regionális budapesti szakmai konferencián.

A második ütem célja hasonló az elsőhöz, vagyis az, hogy az alacsony iskolai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőttek jussanak hozzá a szakképesítéshez szükséges alapfokú végzettséghez, valamint az elhelyezkedést elősegítő szakmához. A képzésért nem kell fizetni, sőt még a minimálbért jelentő ösztöndíjjal is segítik a képzésben résztvevőket. Ezt a támogatást a legfeljebb alapfokú végzettségűek minden 150 órányi tanfolyami idő után vehetik igénybe. Az alapfokúnál magasabb végzettségűek sikeres vizsga esetén egyszer kapják meg a juttatást. A képzések időtartama 150 és 1.000 óra között változik.

A képzési lehetőségekről a helyi munkaügyi kirendeltségeken, képző intézményekben lehet informálódni. Általában olyan személyeket vonnak be a képzésbe, akiket a hagyományos képzési programok nem, vagy csak korlátozottan érnek el. A program nagyobb motivációt, ösztönzést adhat, helyben kínálja a képzést, jobban igazodik az időbeosztási igényekhez. A programot az Európai Unió és a költségvetés közösen finanszírozza.

Elavult szakmával rendelkezők képzése is támogatható, felsőfokú végzettségűek képzését a program nem támogatja. Alapelv, hogy a keret legalább hatvan százalékát a legfeljebb alapfokú végzettségű személyek képzésére kell fordítani, illetve legalább hetven százalékot a szakképesítéssel nem rendelkezők képzésére. Csak a többi pénzből vonhatók be azok akik elavult szakmával rendelkeznek.

A Lépj egyet előre program 2006 februárjában indított és az idén záruló első szakaszában több mint 15 ezer személy juthat szakképesítéshez. A program nagy népszerűségnek örvend, mert kis adminisztrációval lehet bekapcsolódni a képzésbe.

A kezdeti 3,9 milliárd forintos keretösszeget először 4,2 milliárd forintra, majd 4,8 milliárd forintra sikerült kiegészíteni. Az eredetileg tervezett 11 ezer személy helyett így jóval többen kapcsolódhattak be a képzésbe.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo