Kiszorulnak a kkv-k a közbeszerzésből

Tavaly mintegy harminc százalékkal nőtt a közbeszerzések száma hazánkban, ám ezekből nem kapnak elég megbízást a kkv-k. Az EU szigorúan figyel a semlegességre, így ha a magyar vállalkozások előnyben részesülnének, akkor akár büntetést is kaphatnánk.

Az országgyűlés költségvetési bizottsága többségi szavazattal általános vitára alkalmasnak ítélte a Közbeszerzések  Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos beszámolóját, valamint a tanács tavaly végzett tevékenységéről szóló beszámolót.

Tavaly mintegy 30 százalékkal emelkedett a közbeszerzések száma, a 2005-ös adatokhoz képest - közölte a vitanap során Berényi Lajos, a  Közbeszerzések Tanácsának elnöke. Ezeken belül a nyílt eljárásnak megvan az az előnye, hogy a nyilvánossága nagyobb, azaz kevésbé korrupciógyanús, a tárgyalásos eljárásokkal azonban árcsökkenést lehet elérni, ami a hatékonyságot is javítja.

A Fidesz részéről Balla György felvetette, a hazai közbeszerzési eljárások során nem eléggé kapnak megbízást a magyarországi vállalkozások, különösen igaz ez a kis- és középvállalkozásokra. Erre válaszul Berényi Lajos felvetette: az Európai Unió szigorúan megnézi, hogy egy adott országban versenysemlegesen bírálják-e el a hazai vállalkozások, illetve a külföldi székhelyű cégek pályázatát a közbeszerzések területén. Ha az EU azt tapasztalja, hogy a közbeszerzéseknél előnyben részesülnek a hazai vállalkozások, azt nagyon szigorúan ítéli meg, gyakorlatilag bünteti az ilyen bánásmódot. Magyarországot még nem marasztalták el ehhez hasonló ügyben, de ha esetleg ilyen ítélet születne a jövőben, akkor azt azt valamilyen módon át kellene vezetni a magyarországi jogrendbe.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo