Egyszerűbb adók, kemény Apeh

Csökkenő adminisztráció, kevesebb adójogcím, a gazdaság kifehérítése - ezek lehetnek a jövő évi adópolitika főbb vonalai.

A kis és középvállalkozások szempontjából az adóreform legfontosabb pontja talán az, hogy az egyszerűsítéseknek köszönhetően várhatóan lényegesebben kevesebb adminisztrációt kell a jövőben elvégezniük - jelentette ki Fekete István, a Versenyképességi Tanács (VT) és a GKM közös ülése után. A tanács társelnöke elmondta, hogy az egyszerűsítéssel leginkább a kisebb cégek járnak jól, hiszen amíg a nagyvállalatoknak megvan a megfelelő apparátusa, hogy ezeket az adminisztrációkat megoldják, addig a kkv-nak ez gyakran gondot okozott.  

Ugyancsak könnyítés, hogy várhatóan összevonnak több kisadót, hiszen Fekete István elmondása szerint ezekből igazi bevételre nem tett szert a költségvetés, így akár néhány kisebb adót akár meg is lehetne szüntetni. További cél, hogy az adóterhek jobban eloszoljanak a gazdasági résztvevők között, ezért az ülésen felmerült, hogy az ilyen jellegű kedvezményeket bár többen vehessék fel, azt kisebb összegben állapítsák meg.

Az ülésen részt vett Kóka János, gazdasági és közlekedési, illetve Veres János, pénzügyminiszter is, akik hangsúlyozták, hogy ez az első olyan év, amikor széles körben megindult a társadalmi konzultáció a jövő évi adótörvényekről. Ezt a folyamatot a társelnök is támogatta és kiemelte, hogy az egyeztetések során pozitívan látják, hogy a kormány és a vállalkozók ugyanabba az irányba haladnak az adópolitika terén.

Javuló üzleti környezet?

A Versenyképességi Tanács ülésén a résztvevők megvitatták az úgynevezett Üzletre hangolva program státuszát, melyről a GKM vezetője elmondta, hogy láthatólag teljesíteni fogja fő célkitűzését, azaz jelentősen egyszerűsödni fog a vállalkozásindítás. Kóka János bejelentése szerint jövőre - a térségben egyedülálló módon - akár egy óra alatt is lehet céget regisztráltatni, úgy, hogy közben mind az illetékek mértéke, mind a vállalkozásokat terhelő adminisztratív munka csökkeni fog. (A Versenyképességi Tanácson sokszor esett szó már nagyívű változásokról. - szerk.)

Az elképzelések szerint további engedményeket is tesznek, így például egyszerűbb lesz a jövőben telephelyengedélyt szerezni, és ezzel párhuzamosan növelnék a jogbiztonságot is. Ennek megfelelően csökkentenék a körbetartozásokat, reményeik szerint sikerül a közeljövőben visszafogni a korrupciót, és hogy ezeket be tudják tartani, a vállalkozók növekvő ellenőrzésekre számíthatnak - jelentette be Kóka János.

Elismerik Kóka szerint

Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy fontos hazánknak, hogy nemzetközi szinten is elismerjék a megindult reformokat, így izgalommal várja a Világbank jövő heti bejelentését, amely az üzleti minőség környezetét méri fel. A legutóbbi listán Magyarország a 66. helyen szerepelt, Kóka János azonban reményét fejezte ki, hogy előreléphetünk ebben az összehasonlításban.

A módosítások a gazdaság kifehérítését is szolgálják, hiszen a szabályok egyszerűsítése segítheti a vállalkozások munkáját - ezt már Veres János, pénzügyminiszter emelte ki. Az új áfa-törvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre még sok a vitás kérdés, az azonban már most látszik, hogy a szakmai szervezetek és a kormány azonos irányban gondolkozik.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo