Jól járnak a gazdák a napraforgóval

Martfűn évente eddig félmillió tonnát meghaladó mennyiségben dolgoztak fel napraforgó magot. A biodizel-gyártás a beszállító gazdák kezére játszik.

Hat milliárd forintos beruházás keretében feldolgozási kapacitását és logisztikai rendszerét egyaránt bővítette a Bunge Növényolajipari Zrt. martfűi gyárában - közölte Papula László vezérigazgató. Martfűn eddig összesen 34 ezer tonna olajos magvat tudtak befogadni, most újabb silók építése révén a tárolókapacitás 100 ezer tonnával megnőtt.

Ezt a fejlesztést az a törekvés is indokolta, hogy a gyár minél több alapanyagot tudjon saját maga tárolni, csökkentve a bértárolás arányát és vele járó logisztikai költségeket. A beruházással 20 százalékkal növelhetik a magfeldolgozó- és ugyanilyen mértékben az étolaj-előállító kapacitást.

A Bunge Zrt. martfűi gyára évente eddig félmillió tonnát meghaladó mennyiségben dolgozott fel napraforgó magot és állított elő abból étolajat. (ez nagyjából az országban megtermelt éves mennyiség fele. - a szerk.) A berendezéseket külföldön vásárolták, a gyáron belüli kivitelezésre viszont magyarországi vállalkozások kaptak megbízást a Zrt.-től.

Magyarország 10 százaléka

Évente Magyarország termőterületének átlagosan tíz százalékát vetik be napraforgóval. A termés jelentős része a martfűi gyárba kerül. Az eddig monopolhelyzetben lévő Zrt-nek kihívást jelent a biodizel előállítását végző üzemek megjelenése. Ezek ugyanis jó árért veszik meg alapanyagnak a repcét, esetleg magasabb olajsav tartalmú napraforgó fajtákat.

Ezért a gazdáknak megéri ezeket termeszteni. Így, az étolajat gyártó üzem kénytelen magasabb árat fizetni a napraforgóért, így ösztönözve a termelőket, hogy neki termesszenek. A korábbi évekhez képest idén jobb ára van a napraforgónak, melynek tonnájáért 85 ezer forintot fizetnek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo