"Legyen 10 százalék az adó!"

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Elnöksége és Felügyelőbizottsága szeptember 18.-i együttes ülésén határozott arról, hogy a 2008-as állami költségvetés előkészítése során javasolja a vállalati nyereségadó kulcsának változtatását.

A VOSZ javaslata szerint a gazdálkodó szervezetek 50 millió forint nyereségig egységesen 10 százalékkal adóznának. Ezt a kedvezményt azok vehetik igénybe, akik 2007-ben a jogszabályokban meghatározott közterheket megfizették és nem állapítottak meg náluk feketefoglalkoztatást. További feltétel, hogy a cégből az így képződő plusz forrást nem lehet kivenni, azt beruházásra, a foglalkoztatás növelésére  kell felhasználni. (Társasági adóváltozás-tervek itt.)

A VOSZ véleménye szerint a javasolt lépés javítja a kis- és középvállalati kör versenyképességét, likviditási helyzetét,fejlődési esélyeit és ösztönzi azt is, hogy a vállalkozások több dolgozót foglalkoztathassanak. Várható, hogy a lépés hatására a gazdaság tovább fehéredik.

A szervezet javaslatát megküldte a pénzügyminiszternek

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo