Bevonják az 1 és 2 forintost

A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - derül ki a jegybank közleményéből.

Márciusig mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a nála lévő érméket vásárlásai során felhasználja, vagy jótékony célra elajándékozza. A kereskedők címletenként 50 darabot kötelesek elfogadni egy-egy érméből fizetésül, míg a posta és a kereskedelmi bankok 100 darabot címletenként. Jövő év február 29. után nem lehet majd az 1 és 2 forintossal fizetni, így a kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kerekíteniük kell. A bankkártyás fizetéseket, elektronikus pénzmozgást a kerekítés nem érinti.

Nem használjuk az érméket

A Magyar Nemzeti Bank egyik fontos feladata, hogy a lakosságot és a gazdaságot megfelelő mennyiségű, minőségű és címlet-összetételű készpénzzel lássa el. Az elemzések azt mutatják, hogy az 1 és 2 forintos aprópénzeket az emberek hosszabb idő óta egyre kevésbé használják, mivel önmagukban nem rendelkeznek számottevő vásárlóértékkel. A gyártott érmék nagy része elkallódik, elvész, így aktívan nem vesz részt a készpénzforgalomban. Ezen túlmenően a fémek világpiaci ára az utóbbi években magas szintre emelkedett, ezért az érmék gyártatása jelentős többlet ráfordítást okoz a közpénzből gazdálkodó Magyar Nemzeti Bank, s így az egész ország számára.

A Magyar Nemzeti Bank ezért 2008. március 1-jén kivonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket.Márciusig mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a nála lévő 1 és 2 forintos érméket vásárlásai során felhasználja, vagy jótékony célra elajándékozza. A kereskedők címletenként 50 darabot kötelesek elfogadni egy-egy érméből fizetésül, míg a posta és a kereskedelmi bankok 100 darabot címletenként.

Kerekíteni kell

Mivel márciustól már nem lehet 1 és 2 forintossal fizetni, így a kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, de a számla végösszegét kerekíteniük kell. Az egyes vásárolt tételek tehát nem, a végösszeg azonban készpénzes vásárláskor mindenképpen 0-ra vagy 5-re végződik majd a kerekítés után. A kerekítési kötelezettség a bankkártyás fizetéseket és elektronikus pénzmozgást (átutalásokat) nem érinti, hiszen az 1 forint mint elszámolási egység a jövőben is megmarad.

Szintén márciustól a kereskedelmi bankokban, a takarékszövetkezetekben valamint a posta fiókjaiban legalább fél évig lehet beváltani az 1 és 2 forintosokat, a Magyar Nemzeti Bankban pedig egészen 2013. március 1-ig.

A lakosság tájékoztatására a jegybank október 1-jétől átfogó kommunikációs kampányt indít, mellyel a legfontosabb információkat minden érintetthez eljuttatja.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo