40 ezer állásajánlat egy helyen

Két napos pályaválasztási kiállítás és állásbörze nyílt Nyíregyházán, ahol 89 közép- és felsőfokú oktatási intézmény, képzéssel foglalkozó szervezet, illetve munkát közvetítő és állást ajánló cég mutatja be az elhelyezkedési lehetőségeket a szakmát választó fiataloknak, valamint a pályakorrekció előtt álló felnőtteknek.

A térség mindhárom megyeszékhelyén rendeznek pályaválasztási kiállítást és állásbörzét, Debrecenben a múlt héten már megtartották, s a nyíregyházi után Szolnokon november 8-9-én várják az érdeklődőket - jelentette be az eseményen Miskó Istvánné, az Észak-Alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

Emellett hat körzeti kiállítást is szerveznek a következő egy hónap során, s összesen mintegy negyvenezer fiatalnak és felnőtt munkavállalónak szeretnének szakmát, átképzést, illetve állást ajánlani a régióban.

A nyíregyházi kiállításon a legtöbb állásajánlattal a dán érdekeltségű Coloplast cég jelent meg, amely szeptemberben avatta fel Nyírbátorban második magyarországi gyárát, amelynek építési költsége 100 millió euró, mintegy 25 milliárd forint volt. (Nemrég zárult le az európai foglalkoztatási napok című programsorozat, melynek keretében több mint ötszáz eseményt tartottak.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo