Gazdaság
Harmadszorra sikerül?
Úgy tűnik, most jó esélye van Magyarországnak, hogy - Horvátországgal közösen - labdarúgó Európa-bajnokságot rendezzen. A pályázati anyag állítólag kiváló, és a stadionépítésre vonatkozó ígéretek is komolyak. Ráadásul a konkurenciának, az olaszoknak és a lengyel-ukrán párosnak is megvan a maga baja. Hogy ki lesz a 2012-es EB házigazdája, az holnapután, az UEFA cardiffi ülésén derül ki.
Borúlátókból nincs hiány
Több cég tervezte a foglalkoztatotti létszám bővítését, mint csökkentését - lepődött meg saját felmérése egyik konklúzióján a GKI Gazdaságkutató ZRt.
Szerethető a forint és az arany?
Pénteken 680,10 és 690,50 dollár között mozgott az arany ára, az alapkezelők pedig vásárlásba kezdtek, tekintettel a mélyponton lévő dollárra.
Ha a kollégák igénylik...
Egyre több munkáltató érdeklődik a már meglévő, vagy még csak tervezett béren kívüli juttatások rendszerének megoldásai iránt - állapítja meg a Mercer Kft. legfrissebb felméréséről szóló közleményében.
Továbbra is fizethetjük?
Nem ellentétes a magyar iparűzési adó az európai uniós jogrenddel az Európai Bizottság álláspontja szerint - Kovács László adó- és vámügyi felelős pénteki bejelentése szerint a brüsszeli testület ezt a véleményt juttatta el az Európai Bírósághoz.
Kovács-tézisek a Ház előtt
Az államháztartási, a számviteli, a közbeszerzési előírásokat válthatná fel az egységes közpénzügyi szabályozás, mely mielőbb a Ház elé kerülhet.
Csak különösen indokolt esetben veheti ki szabadságát
Az idei évre járó szabadságot már az április 1-jétől hatályos új szabályok szerint kell kiadni a munkahelyeken, ezek szerint a szabadság egynegyede vihető át a következő évre, az is csak különösen indokolt esetben.
Bankok egyesültek
Egy bank lesz Magyarországon 2007-ben a CIB Bank és az Inter-Európa Bank - jelentette be a szombati milánói sajtótájékoztatón Corrado Passera.
A szocialisták az SZDSZ-re várnak
A szocialisták négy platformja egy tegnapi közös tanácskozáson kifejtett álláspontja megfontoltságot kér az SZDSZ több-biztosítós egészségügyi reformtervével kapcsolatban.
Mozduljunk!
Csontok, ízületek és izmok kellenek ahhoz, hogy mozogjunk. Tökéletes állapotuk harmonikus, ruganyos, laza működést eredményez. De manapság nagyon ritka az a felnőtt korú ember, akinek semmiféle mozgásszervi problémája nem volt, vagy nincs. Fiatalkorban még többségünk nem szembesül azzal, hogy van térde, ízülete, gerince, mert minden úgy működik, ahogyan kell. Később azután, sajnos, legtöbbünknél kezdődnek a panaszok.
Emberi maradványok a törmelék között
Újabb emberi maradványokat találtak a New York-i "Ground Zero" területéről származó törmelékek között - közölték pénteken hivatalos források.
Ötből egy képzetlen
Gyurcsány: a következő hét évben olyan egyedülálló lehetőség áll az ország előtt az uniós támogatások nyomán, ami nem adódik még egyszer.
Milyen lesz a jövő benzinkútja?
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) III. Osztályának, Töltőállomás Üzemeltetők Szakmai Bizottsága "A jövő benzinkútja" címmel kétnapos rendezvényt szervez, melyre tisztelettel vár minden érdeklődőt.
Meglepetés nincs
Az ipari termelés növekedéséről szóló KSH-adatok nem szolgálnak meglepetéssel, s az sem, hogy az ipari export februárban 22,3%-kal nőtt.
Csak a kisgépek mehetnek Brüsszelbe
Törölték a brüsszeli repülőtérről induló járatok nagy részét, az érkező gépeket pedig környező repülőterekre irányították át pénteken.
Busz a Metró után
Új ingyenes napilap indul Busz címmel, ezzel versenytársat kapott a Metró újság. Az első példányok március 20-án jelentek meg.
Aba Botond jól helyezkedik
Aba Botond hétfőtől tölti be a regionális közlekedésszervezési irodák (rki) személyközlekedési igazgatója tisztségét.
Idénymunkára kellünk?
A csehek, a magyarok, a lengyelek szkeptikusak, egy felmérés szerint nem vágynak a hosszú távú mobilitásra - közli a Neumann International igazgatója.
P20-asok és keszonemberek
Az ősi mesterségek utolsó maradványembereit mégsem kellene SOS-tempóban kidobni tervezőirodából, konstruktőri műhelyből, orvosi rendelőből.
A kínaiak a magyaroktól tanulnak?
2007. április 10-13 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége meghívására Budapesten tárgyal a kínai Shenzhen város alpolgármestere és szakértői delegációja.
Kóka: Jöhet a második!
"Az eddigi reformlépések értelme és célja a szolidáris, és a betegekért versengő magánbiztosítókra épülő, európai színvonalú egészségügy megteremtése" - mondta az SZDSZ elnöke a Liberális Gazdasági és Egészségügyi Tanács együttes ülését követő, Horváth Ágnessel közös sajtótájékoztatóján.
Turisztika: 380 milliárdos többlet
Turisztikai célelőirányzatában az önkormányzati és területfejlesztési tárca 9.644,5 millió forintot szerepeltet, a legtöbbet a Magyar Turizmus kapja.
Akar lemondott
Lemondott Akar László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke. Akar László az MTI-nek elmondta: nem kívánja ismét jelöltetni magát az fb elnöki posztra.
Pazarlást vélelmez a Kopint-Tárki
A 12 havi infláció decemberben 4,5-5 %-ra eshet, s a Kopint-Tárki az év végére 6,75 %-os alapkamatban gondolkodik, s már áprilisban is csökkentenének.
Eladó az egész világ
A digitális technológiák fejlődésének köszönhetően a közeljövőben a hirdetők a mainál lényegesen hatékonyabb módon használhatják majd ki a termékelhelyezésben rejlő lehetőségeket. Ez új kihívások elé állítja nem csak a hirdetőket, hanem a médiatulajdonosokat és tartalomgyártókat is - állítja Kangiszer Gyula, a Deloitte Consulting tanácsadócég Los Angeles-i irodájának munkatársa.
Csökken a cukor ára!
A világpiaci cukorárak minden bizonnyal tovább esnek az idén, mert a szabadpiaci fölösleg több mint megkétszereződik.
Mérgező algák a Balatonban
Megjelentek a toxikus kékalgák a Balatonban, a trópusi eredetű algák Európa több fürdőhelyén okoztak már gondokat.
Milliárdos és utálja az öltönyöket
Az ingatlanüzletekből milliárdossá vált chicagói Sam Zell vásárolja meg a pénzügyi nehézségekkel küzdő Chicago Tribune című újságot.
A káoszból kivezető út?
Valóban a káosz vár a reklámipar szereplőire, akik nincsenek felkészülve az internet hozta kihívásokra? Képes lesz a Sony PS3 konzolja lenyomni a Microsoft Xbox360-at? Tényleg befellegzett a hagyományos médiamárkáknak? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphatnak választ, akik ellátogatnak az idei Nagy Kreatív Nap konferenciára.
Draskovics: jobban költsük el ezermilliárdot
A politikai és szakmai viták után, az állami hivatalt felváltó nyereségérdekelt, versenyző intézmények révén, az egészségbiztosítási piac kinyitása várható - mondta Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetője a Citi Treasury által szervezett konferencián.
Túlélési esélyek!
Megjelent a Piac és Profit Magazin áprilisi száma. A tartalomból: Reformok és szilánkok - Bokros Lajos a reformok évéről. A szegedi Biopolisz - egy sikertörténet kezdete? Túlélési esélyek - Három vállalkozás a megszorításokról. Mozduljunk! - a stresszmentes életért. Klímavita - Kiotó után.
Horváth Ágnes Molnár székében
Befutó lehet Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár, őt nevezheti meg még a héten az SZDSZ jelölésre jogosult elnöke, mint a tárcáért felelős minisztert.
Színészek csöndben
A felhígult szinkronszínészkedés ellen "sztrájkszerűen" hívják fel magukra a figyelmet a színművészek: nem veszik fel a munkát a szinkronstúdiókban.
Zsömléért, kifliért egyre többet fizetünk
Drágábban étkeztünk márciusban, mint februárban, bár a disznóhúsért kevesebbet kértek. Az éves áremelkedést is a kosztolás vezeti.
Régióigazgató lett a magyar főnök
Vityi Pétert, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatóját a vállalat Közép-Kelet-európai régió nagyvállalati értékesítési stratégiáért felelős igazgatójává nevezték ki, budapesti székhellyel. 2007. július 1-től Vityi Péter regionális igazgatóként folytatja karrierjét.
Lazul a kamionstop?
A szaktárca enyhíteni akarja a tehergépjárművek közlekedésének hétvégi korlátozását. A tízéves rendelet módosítása június 1-jétől lépne életbe.
Európa legnagyobbja
A francia-spanyol Altadis dohányipari csoport kedden elutasította fő versenytársa, a brit Imperial Tobacco javított vételi ajánlatát is.
Csúsznak a lakásátadások
Az idén már az újlakás projektek 35 százalékánál tapasztalható csúszás a meghirdetett és a tényleges átadási határidő között. - áll a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis felmérése szerint.
Esély a szabolcsiaknak
Nyírbátorban gyógyászati segédeszközgyár, Mátészalkán technológiai központ, Nyíregyházán pedig autóalkatrész-, illetve liftajtó készítő üzem épül.
Jó helyen dolgozik? Jelentse!
Az előzetes várakozásokhoz képest közel kétszer annyi hazai munkaadó szervezet regisztrálta magát a 2007-es Legjobb Munkahely Felmérésre, amelyet a Hewitt Associates globális HR outsourcing és tanácsadó cég Magyarország vezető üzleti napilapja, a Világgazdaság partnerségével indított. A felmérés idei fókusztémája a teljesítményközpontú munkakultúra.
Kockázatokat lát az IMF
Egyes pénzpiacok kockázata növekszik - állapította meg az IMF a globális pénzügyi stabilitásról készített friss féléves jelentésében.
A negyedév bejött
A harmadik hónapban a központi költségvetés és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai hiánnyal, az elkülönített állami pénzalapok többlettel zártak.
Szimpatikus negyedév
Márciusra az önkormányzatok nélkül 373 milliárd forint, az első negyedévre 786,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár a fiskális tárca vezetője.
Két-három nehéz év jön!
Az idei év első negyedében 2006 hasonló időszakához képest csaknem 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Orvosok bojkottálják a vizitdíjat!
A februárban bevezetett vizitdíj-szabályozásában pár változás várható. Még áprilisban közepén újratárgyalják.
Emelt fővel az Ecofin elé?
Ha az eddigi tendenciákat sikerül megőriznünk az év egészében is, akkor a gazdasági folyamatok eredményes reguláját is elkönyvelhetjük majd.
Fotózásra fel!
Magyarországon tavaly 18 százalékkal több, összesen 300 ezer digitális gépet adtak el. 2005. évivel megegyező összegért, azaz 63,4 millió dollárért.
Csoportosan semmi értelme?
Hétfőn kezdődött a Gázexportáló Országok Fóruma az Öböl menti Katarban, de ezúttal sem valószínű, hogy a résztvevők - köztük Viktor Hrisztyenko orosz energiaügyi miniszter - afféle termelést és exportot egyeztető szervezetet alakítanának, amilyen az olajpiacon az OPEC.