A kormány hisz a régiókban

A közigazgatási reform sikeréhez az is kell, hogy alsóbb szinteken értsék annak lényegét (olcsóbb, modern intézményrendszer), és tapasztalatukat felhasználva előbbre vigyék azt. A folyamat közel egy éve tart.

A kormány idén elkezdett közigazgatási reformjának alapja, hogy az állampolgárokat ügyfélnek tekinti - derült ki Ujhelyi István az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Államtitkárának szavaiból Szegeden. A Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Kollégium (DARÁK) mai ülésén a politikus elmondta, hogy az Alkotmánybíróság formai okok miatt rendelte el a közigazgatási hivatal rendszerének átalakítását. A kormányzat viszont a regionalizáció mentén megy tovább és meg fogja teremteni ennek jogi, formai alapjait. A mikéntről heteken belül döntenek.

Az államtitkár jelenléte a kollégium összejövetelén nem véletlen, hiszen annak feladata, hogy immár regionális szinten teremtse meg a területi államigazgatási szervek együttműködési rendszerét, a régió közigazgatásának fejlesztése érdekében. Ez a Dél-alföldön, az ország többi régiójához hasonlóan nem könnyű, hiszen hatvan szervezet vesz részt a munkában - tudtuk meg Siket Judittól, a DARÁK vezetőjétől. A sokrétű feladatot munkacsoportok létrehozásával végzik, így az operatív testületek egy speciális területre tudnak koncentrálni.

Meg kell például teremteniük a dél-alföldi régióban az e-ügyféltájékoztató rendszert. (Az e-közigazgatás jelenéről, lehetőségeiről, céljairól itt bővebben olvashat.) Siket Judit korábban bizonytalannak nevezte a jövőt ennek kapcsán. A Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal korábban megpróbálta felmérni, hogy milyen lehetőségei vannak az informatikai fejlesztéseknek. Több államigazgatási szervtől kértek be információkat, de kiderült, hogy sokuk informatikai rendszerének fejlesztését, üzemeltetését központi szerv végzi. Ezért a régiós munkát adatokkal, információkkal nem tudják segíteni. Biztatóbb a helyzet a kistérségekkel kapcsolatban. Elvárás ugyanis, hogy a hivatalok igazodjanak a kistérségi lefedettséghez. Ez ügyben jobban áll Dél-alföld, mint az elektronikus közigazgatási rendszer felállításában.

Véleményvezér

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.
A venezuelai hadsereg egy része segíthette Maduro amerikai eltávolítását

A venezuelai hadsereg egy része segíthette Maduro amerikai eltávolítását 

Nincs vége a venezuelai konfliktusnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo