Bokros: túl nagy az állam!

A költségvetési újraelosztás közel 50 százalékos mértéke akadályozza a gazdasági növekedést és versenyképesség javulását - jelentette ki Bokros Lajos, a CEU vezérigazgatója csütörtökön a Pénzügykutató Zrt. konferenciáján, amelyet a Fordulat és reform 20 év után címmel rendeztek.

A korábbi pénzügyminiszter, a húsz éve megjelent tanulmány egyik szerkesztője előadásában kiemelte, hogy Szlovákiában 40-45 százalékos, Romániában 30-33 százalékos az újraelosztás. A kiemelkedően magas magyarországi arány egyik oka, hogy a közteherviselésről való gondolkodásban nem volt fordulat, így ma a közterheket Magyarországon a lakosság egyharmada viseli - emelte ki a másik szerkesztő, Csillag István, az Eximbank Zrt. elnöke.

Felelőtlenek

A gazdaságpolitikát elemezve Bokros Lajos úgy vélte, hogy a 2001-ben bekövetkezett mesterséges élénkítés után 2002-ben elmaradt a korrekció, noha kormányváltás volt. Hozzátette azt is, hogy a 2002-2006 közötti felelőtlen fiskális politika nyomán bekövetkezett államháztartási és a külső egyensúly hiány csak azért nem torkollt csődbe, mert szerencsénk volt: 2004-2007 között hihetetlen pénzbőség jellemezte a globális piacokat. A CEU vezérigazgatója szerint a 2006-ban elkezdett stabilizáció elkerülhetetlen volt, ráadásul jó néhány reformelemet is tartalmaz, ilyen a felsőoktatási hozzájárulás, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése.

Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere a további szükséges reformlépések között említette a jövedelemtől független fix egészségügyi hozzájárulást és az öngondoskodásra épülő nyugdíjrendszer kialakítását.

A tanulmány harmadik szerkesztője, Antal László arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai instabilitás elbizonytalanítja, ellehetetleníti a gazdaságot.

Az aranykor után

A Fordulat és reform negyedik szerkesztője, Matolcsy György arról beszélt, hogy Magyarország felzárkózási válságba került. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint az aranykor 1997-2001 között volt, s az Orbán-kormány által készített 2002. évi választási költségvetést korrigálni kellett volna, függetlenül attól, ki kormányoz tovább. Ehelyett 2002-2006 évente minimum 200 milliárd forintos többletkiadással terhelték meg a költségvetést.

Matolcsy Magyarország jelenlegi csapdahelyzetét egy olyan körrel jellemezte, amelynek kiindulópontja az alacsony foglalkoztatottság, amelynek nyomán kevés adóbevételre tesz szert, ez egyensúlyhiányhoz és növekedési problémákhoz vezet, s végül elmarad az új munkahelyek létesítése. Véleménye szerint Magyarország jövőképéről a politikai erőknek egyezségre kellene jutniuk.

Kupa Mihály a szigorú, egyensúlyőrző fiskális politika fontosságára figyelmeztetett. "A konvergenciaprogram betartása becsületbeli ügy" - tette hozzá az egykori pénzügyminiszter.

Akkor még

Lengyel László, a kötet ötödik szerkesztője a 20 évvel ezelőtti gondolkodás újszerűségéről, az akkor szokatlan tényszerű, nyílt vitákról beszélt, amelyet lehetővé tett az is, hogy a kötetben végre olyan adatok is nyilvánosságra kerültek, amelyek addig titkosnak minősültek. A Pénzügykutató elnöke a konferencia végén bemutatta az elhunyt Tardos Márton - a Pénzügykutató korábbi igazgatója - emlékére kiadott "Marci a barátunk" című könyvet.

A Fordulat és reform címen mintegy 60 közreműködő által elkészített, a gazdasági rendszert és helyzetet elemző válságdiagnózis és radikális reformprogram 1987-ben jelent meg.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo