A kelet jelentheti a jövőt

A keleti országok, a közép-ázsiai államok új lehetőségeket kínálhatnak az üzleti élet számára - mondta Göncz Kinga külügyminiszter azt követően, hogy több, a magyar külgazdaságban meghatározó szerepet játszó vállalat vezetőjével tárgyalt.

Példaként Moldovát, Ukrajnát, Azerbajdzsánt, Örményországot és Grúziát említette. A szakminiszter elmondta, hogy több vállalattal, szervezettel írtak alá megállapodásokat az elmúlt egy évben a szorosabb együttműködésről. Példaként említette a Trigránitot, a Magyar Telekomot, a Mol-t, a Joint Venture Szövetséget és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát.

Göncz Kinga szerint "sokat tudunk egymásnak segíteni, ha megfelelő az információáramlás". Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a cégekkel való megállapodás nem a közvetlen lobbizásról szól, hanem szélesebb körű együttműködést takar. (A hazai környezetvédelmi iparban dolgozó kkv-k külföldi megjelenését támogatja a januárban létrehozott Kexport is.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo