Villányit csak palackozva!

Három borvidék védett boraira vonatkozó szabályokat módosított a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a változások között szerepel a minimális tőszám meghatározása is - a rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

A Nagy-Somló borvidék területébe - Doba, Somlójenő, Somlószőlős és Somlóvásárhely mellé - bekerült Borszörcsök is. A múlt évi eredeti rendelet a hektáronkénti tőkeszámot legalább 5 ezerben, a köztük lévő távolságot pedig minimum 60 centiméterben határozta meg. Ezeket a szabályokat a régi ültetvényekre 10 évig nem kell alkalmazni.

A Villányi borvidék védett eredetű borait csak üvegbe palackozva lehet forgalomba hozni, kivéve, ha a termelő a saját pincéjében, helyben fogyasztásra értékesíti a saját termelésű borát. A palackozó nem lehet messzebb a borvidék határától mért 35 kilométernél. A villányi védett eredetű borok nem édesíthetők és a prémium vörös borokat legalább egy évig fahordóban kell érlelni.

A Duna Borvidék Régióról szóló alap-rendelet 3.300-ban határozta meg új ültetvényre a hektáronkénti minimális tőkeszámot, és ez vonatkozott a szerkezetátalakítási és átállási támogatással megújított ültetvényekre is. Most ez utóbbi kötelezettséget törölte a miniszter a rendeletből.

Nemrégiben a borral kapcsolatos visszaélések felderítése kapcsán javuló eredményekről számolt be Budai Bernadett kormányszóvivő, a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Borellenőrzési Igazgatóságán tartott kihelyezett tájékoztatón.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo