Bajnai és Kóka a kicsikre figyel

Külön programja van a vállalkozásoknak is. Most három területen indulnak programok, az adminisztrációs teher csökkentésének ígéretével.

A kormány új gazdaságfejlesztő programot fogadott el, az Új Magyarország Vállalkozói Program a kkv szektor fejlődését segíti a következő 6 évben - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A program négy fő célt fogalmaz meg: a szabályozási környezet javítását, a finanszírozás források bővítését, illetve a vállalati tudás és az infrastruktúra fejlesztését. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium továbbra is kitart a kisadók összevonása mellett.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszámolt arról, hogy három területen indulnak programok az elején. A finanszírozási program részeként mikrovállalkozásoknak kínálnak kedvező kamatozású hitelt, illetve pályázatokat hirdetnek internet ellátottsági és a logisztikai feladatokra. A finanszírozási program keretösszege 83 milliárd forint. A hitelezés még az idén megkezdődhet és a várakozások szerint mintegy 100 ezer vállalkozás élhet az új lehetőséggel.

Azok a mikrovállalkozások kaphatnak 6 millió forintig hitelt, akár 5 éves futamidőre és alacsony garancia mellett, amelyek az elmúlt 6 hónapban banki hitellel nem rendelkeztek. A kamat várhatóan legfeljebb 10-10,5 százalék lesz. Tizenötmilliárd forint forrást biztosítanak a logisztikai ágazatoknak és 10 milliárd forintot a szélessávú internet-elérés kiépítésére. Kóka a vállalkozói adminisztrációs terhek 20 százalékos csökkentését ígérte 2008 végéig.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo