Gazdaság


Vagyonadó: kiszámolhatjuk, kell-e fizetnünk

Vagyonadó: kiszámolhatjuk, kell-e fizetnünk  

A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta. Egy leendő Fidesz-kormány az első döntései között eltörli majd az ingatlanadót.
"Megszűnt" Kelet-Európa?

"Megszűnt" Kelet-Európa? 

Soha nem volt nagyon logikus dolog, de a recesszió nyomán végképp kevés értelme maradt az egységes "Kelet-Európa" megjelölésnek - írta elemzésében a The Economist. Néhány volt kommunista ország hitelminősítői besorolása jobb, mint egyes régi EU-tagállamoké.
Az áfa miatt aggódik a legtöbb magyar cég

Az áfa miatt aggódik a legtöbb magyar cég 

A vállalatok várakozásai szerint idén a legnagyobb kihívást a transzferár- és áfa-szabályozásnak való megfelelés jelenti számukra az adózás terén, jellemzően magasnak ítélik továbbá a velük szemben támasztott adminisztrációs elvárásokat - derül ki abból a friss felmérésből, amelyet a Deloitte a cégek 2010. évi adózással kapcsolatos várakozásairól, valamint a társaságok hazai adórendszerről alkotott véleményéről készített.
Budapest nem drága város

Budapest nem drága város 

Újra a londoni West End a világ legdrágább irodapiaca - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) kutatásából. A globális irodabérleti jelentés szerint Tokió belső központja a második helyre csúszott, míg a japán főváros külső központja a harmadik legdrágább irodapiac a világon. Hong Kong központi üzleti negyede és Moszkva a negyedik és ötödik a közel 180 várost összesítő globális listán. A budapesti díjak - euróban számolva - az európai lista utolsó harmadában helyezkednek el.
Útdíj: egyelőre tanulmányozzuk a szlovák példát

Útdíj: egyelőre tanulmányozzuk a szlovák példát 

2010. január elsején Szlovákiában 3,5 tonna feletti járműkategóriákban bevezették a megtett úttal arányos elektronikus útdíjat. Csehországban ugyanekkor 12 tonnáról egészen 3,5 tonnáig kiterjesztették a már 3 éve működő elektronikus rendszer kereteit. A hazai díjszedési rendszer reformján dolgozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szakértői munkájuk során folyamatosan figyelemmel kísérik a díjszedési gyakorlat eseményeit, fejlődését és tapasztalatait.
Nem semmi: 1982 óta nem volt ilyen rossz év

Nem semmi: 1982 óta nem volt ilyen rossz év 

Decemberben az amerikaiak közül csak a Ford mutatott fel növekedést; a tavalyihoz képest 32,8 százalékkal több kocsit tudott eladni. Bezzeg a japánok: a Toyota, Honda és a Nissan 20 százalék feletti növeledést tudhat maga mögött. Az amerikai autóipar szörnyű évet zárt tavaly, 1982 óta a leggyöngébb volt a értékesítés - írta a szerdai USA Today.
Volt értelme a megszorításoknak...

Volt értelme a megszorításoknak... 

A vártnál jobb  - pénzforgalmi egyenleg szintjén 3,6 százalékos - GDP-arányos tavalyi magyarországi államháztartási hiány erősíti a magyar kormány megfontolt költségvetés-kezelési szándékának hitelességét - állítják egybehangzóan az elemzők.
Szinte biztosan van ismerőseink között munkanélküli

Szinte biztosan van ismerőseink között munkanélküli 

Augusztus-októberhez képest 5.500-zal nőtt a munkanélküliek száma, mivel a foglalkoztatottak száma 800 fővel csökkent és 4.700  új álláskereső jelent meg a munkaerő piacon szeptember-novemberben az előző három hónapos periódushoz képest. A szakértők szerint további romlásra lehet számítani.
Sokaknak volt nagy bukás az idei karácsony

Sokaknak volt nagy bukás az idei karácsony 

A pesszimista várakozások teljesülhetnek a decemberi kiskereskedelmi forgalomban, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó kereskedelmi láncok szerint a most lecsengett szezonban nem lehetett annyira alultervezni a forgalmat, hogy a valós eredmények várakozáson felül alakuljanak.
Magyarország 2010: még meglepetés is jöhet

Magyarország 2010: még meglepetés is jöhet 

Több magyar gazdaságelemző is arra számít, hogy az idén már belföldön is megkezdődhet a gazdasági növekedés, a folyamatot azonban a bel- és külföldi szakértők is törékenynek ítélik.

Nőtt és tovább nő az infláció az euróövezetben 

A várakozásoknak megfelelően az euróövezetben kissé felgyorsult az infláció tavaly decemberben. Az Eurostat kedden ismertetett első becslése szerint a fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek decemberben az egy évvel korábbihoz képest. Novemberben 0,5 százalékos volt a tizenkét havi drágulás.

Adózás: újabb határidő közeleg 

A munkavállalók, társas vállalkozások (polgári jogi társaságok) tagjai január 31-ig kérhetik munkáltatójuktól az adómegállapítást - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.

PM vs. Sólyom: tulajdon vagy sem? 

Miután c A Pénzügyminisztérium (PM) úgy reagált, hogy az alkotmánnyal összhangban lévő törvényt alkotott a parlament 2009 decemberében, amikor elfogadta a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló új szabályozást.

A válság nem akadály 

A több mint 200 tagot számláló Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) a válság idején is arra törekszik, hogy a francia-magyar üzleti közösséget mobilizálja az eredményes üzleti lehetőségek kiaknázása érdekében. A magyar gazdaságban a francia jelenlét meghatározó: Franciaország a negyedik legnagyobb befektető Magyarországon, az Európai Unió országai között hatodik legnagyobb export- és negyedik importpiacunk.

Új év, újabb áremelés 

A jövedékiadó-emelés miatti árnövekedés után ismét nő az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin literenkénti ára 4, míg a gázolajé 3 forinttal nő.

Magyar cégeket várnak az USA-ba 

2010. januárban hazánkba látogat Matthias Duys, Virginia állam kormányzójanak képviselője, aki Brüsszelben tevékenykedik. A képviselő üzenete a Magyar üzleti világ döntéshozóinak: "Virginia, az üzleti lehetőségek első számú helyszíne az Amerikai Egyesült Államokban, immár negyedik éve a CNBC és Forbes magazin elemzési listájának élén, nyitva áll a magyar vállalatok előtt". Bevezetőt mond Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. alapító tagja.

Magyarország 2010: ez várható az idén 

A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés - jelentették ki az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.

10 évre készül a Fidesz 

Ha kormányra kerül, akkor tíz évre szóló lakáspolitikát dolgoz ki a Fidesz, és létrehoz egy olyan szervezetet, amely "elég közel lesz" a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát - nyilatkozta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa az MTI-nek.

Válság Magyarországon: Porschét azért vettünk 

Az elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, azonban a kereskedők szerint már túl van a mélyponton az ágazat és jövőre már emelkedhet az új autók eladása.

Térjen át adómentes vagy kedvezményes juttatásra! 

Jelentősen átalakult a cafeteria elemek adózása 2010 január elsejétől, hiszen három csoportba kerülnek a korábban adómentes béren kívüli juttatások: lesznek adómentes, kedvezményes adózású, valamint normál adózású juttatások.

Legalább a magas olajárért nem kell aggódnunk 

Középtávon is a 75 dollár körüli olajár lehet meghatározó a nemzetközi piacokon - vélik a Calyon szakértői. Christopher Barret, a bank olaj- és gázpiaci elemzője szerint az OECD-országok kereslete a következő években nem nő számottevően, az OPEC-országok pedig 2010-ben nem csökkentik a kitermelésüket, mert már a 80 dollár körüli olajár is több tagország számára nagy kísértést jelent a kitermelés növelésére.

2010: alacsonyabb adók, szigorúbb hitelezés 

Mától csökken a személyi jövedelemadó (szja), a távhő áfája, valamint a lakásvásárlási illeték, emelkedik viszont a jövedéki adó. Emellett szigorodik a büntető törvénykönyv, és módosul a KRESZ. Januártól közfeladatot lát el a gáz- és a villany-óraleolvasó, és változik a biztosítói kifizetés is a gépjárműkárok után. Ebben az évben - ha az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg a törvényt - vagyonadót kell fizetni egyes lakóingatlanok, a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik után. A minimálbér 73.500 forintra nő. Hatályba lép az élettársi kapcsolatok nyilvántartását létrehozó törvény is.

Ilyen volt az év: 74 forintot drágult a benzin 

Január 1-jén ismét emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója. A kormány ezzel a lépéssel a benzinnél 11, a gázolaj esetében 7 forinttal növeli meg az üzemanyagok jövedéki adóterhét. A drágulás miatt nő az üzemanyagok áfaterhe is, így az új évtől összességében a benzin ára literenként 14, a dízelé pedig 9 forinttal emelkedik, ami 4,6, illetve 3,1 százalékos változásnak felel meg. Ha ehhez hozzászámoljuk a szerdai emelést, amikor a benzin hat, a gázolaj négy forinttal drágult literenként, máris 20, illetve 13 forintos növekedésről beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg 299 forintos benzin jövőre átlagosan 311, míg a 286 forintos gázolaj 295 forintra drágul.

Alfatoxin a mogyoróban, fémtörmelék a kekszben! 

A Karahun Örökségvédelmi Alapítvány által fenntartott ketesaruk.hu oldalon ma 23 ezer mérgező élelmiszer és 4242 veszélyes áru található. Vegyi és kémiai kockázatok, egészségre veszélyes élelmiszerek állandóan frissülő adatbázisa.

Magyarok az EIT-projektekben 

Klímakutatás, megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT). Az infokommunikációs projektbe az ELTE, míg a klímakutatásba a Gödöllői Egyetem vezetésével kapcsolódik be Magyarország.

Ilyen rossz a világháború vége óta nem volt 

A II. világháború utáni időszak leggyengébb évtizedét zárja növekedési szempontból a brit gazdaság, a tőzsdei teljesítmény - a befektetések megtérülése alapján - pedig az 1930-as évek nagy depressziója óta a legrosszabb volt az elmúlt tíz évben.

Talált pénz: last minute adójóváírás csütörtökig! 

Talált pénz lehet a nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) utalt befizetések után kapható adójóváírás azoknak, akik még a következő néhány napban lépnek. A NYESZ számlára még idén befizetett megtakarítás 30 százalékát, de maximum 100 ezer forintot vissza lehet igényelni a személyi jövedelemadóból. - hívja fel a figyelmet a Pioneer Alapkezelő év végi közleményében.

Maradt pénz karácsony után: percenként 900 milliót költöttek 

Rekordnak ígérkező utókarácsonyi hétvégét zárt a brit kiskereskedelem: a boltok elsöprő vásárlói rohamról számoltak be a minden eddiginél korábban kezdődött árleszállítási hullám első két napja után.

Lakáspiac: nagyobb árengedmények és kisebb komfort jön 

2010-ben jobban kell majd figyelni arra, hol is veszünk lakást, mert veszélyes tendenciák uralkodtak el az ingatlanpiacon. Sok most épülő lakópark nem az árait, hanem a lakások komfortszintjét csökkenti, csak azért, hogy elérhetőbb áron tudja majd adni lakásait.  Mindez azt eredményezheti, hogy korszerűtlenebb lakások épülnek Budapesten - olvasható az egyik fővárosi, 12 milliárdos projekt elemzésében.

Adóparadicsomi állapotok 

Már készül az új, módosított rendezési terv is, a napjaink válságával egyszerre született komlóskai adóparadicsom ötlete megmenti a kis falut, de a vállalkozásokat is, melyeknek újabb hulláma érkezhet meg a Zemplén kellős közepére.

Kiiktatnák a túl keveset kérő cégeket 

A lánctartozás megszüntetése elemi érdeke az építőiparnak, de a fedezetkezelő jelenlegi szabályai nem alkalmasak a cél betöltésére. A feltétel nélküli bankgarancia, és az áron aluli vállalás kiiktatása a rendszerből jobb eszköz lenne - mondta az MTI-nek Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Milyen szakmával találunk állás Észak-Magyarországon? 

Az Észak-magyarországi régió három megyéjében meghaladta a 6,5 ezret novemberben a betöltetlen álláshelyek száma, ahol egyidejűleg 110 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván - derül ki a regionális munkaügyi központ adataiból.

Húsból és energiaitalból jóval többet vásároltunk  

Az élelmiszerek éves bolti forgalma mennyiségben 1,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor értékben kifejezve 2 százalékkal emelkedett a decembert megelőző 12 hónapban Magyarországon - közölte az ACNielsen Piackutató Kft.

Kikopnak a német rendszámú Mercedesek és Audik? 

2010-től megváltoznak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfa szabályok, mely jelentősen átalakíthatja a külföldről bérelt személygépkocsikra létrejött struktúrákat. A külföldről bérelt autó bérleti díjáról kiállított számla áfa tartalmát a külföldi adóhatóság eddig rendre visszautalta. Az uniós áfa-direktívával összhangban jövőre életbe lépő új teljesítési hely szabályok azonban megszüntetik ezt az „idilli" állapotot. - áll az RSM DTM Hungary adóelemzésében.

Megint kitiltják az utakról a kamionokat 

A közelgő ünnepeken is életbe lép a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztérium (KHEM) szerdán.

Új kiskapuk a feketemunka számára 

Több mint tíz év után véget ér az alkalmi munkavállalói könyv visszaélésekkel teli pályafutása, áprilistól ugyanis felváltja az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye. Az új szisztéma ugyanakkor nem biztos, hogy eléri a célját, mivel a jogalkotók akaratlanul is kiskapukat hagytak a feketemunkának.

Megy az adok-kapok Kína és az EU között 

Kína dömping-ellenes intézkedéseket hoz az EU-ból importált szénacél kötőelemekre - közölte a kínai kereskedelmi tárca szerdán. A kínai lépést megelőzően az Európai Unió meghosszabbította a dömpingvám kivetését a kínai bőr lábbelikre, s ezzel kapcsolatban a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője "határozott elégedetlenségének" adott hangot keddi sajtótájékoztatóján.

Gráf: "A mezőgazdaság jövője miatt nem kell aggódni" 

Az agrárium szerencséje, hogy nem csökken lényegesen a fogyasztás. A válság túléléséhez azonban jól jönne az ésszerűbb uniós tejpolitika, a hatékony vidéki munkahelyteremtés s az is, hogy felértékelődjön a helyben termelés és felhasználás.

Nem kell félteni a kiskereskedelmet? 

Bár az első félévben még úgy tűnt, hogy a kiskereskedelmi vállalkozások tömeges bedőléséről szól majd az idei év, a második félévben világossá vált, hogy az ágazat a vártnál stabilabb lábakon áll - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből. Az első félévben még 41 százalékkal több kiskereskedelmi céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, a másodikban viszont már kevesebbet, mint 2008 hasonló időszakában.

Oszkó: "ez végképp komolytalan" 

A politikai kampány részének tekinti  a 29 közgazdász által most publikált jelentést "a jövő évi költségvetés trükkjeiről" Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki kedden az a MTI-nek azt nyilatkozta, hogy örömmel áll a 29 közgazdász rendelkezésére, amennyiben érdemi párbeszédre törekszenek.

"Csak" 25 bázisponttal csökkent az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn, a piac 50 bázispontos csökkentést várt. Az elemzők is meglepődtek.

Áremeléssel készül a karácsonyra a MOL 

Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol egy hete csökkentette az árakat, a benzinét akkor 4, a gázolajét pedig 2 forinttal.

Kiskereskedelem: immár harmadik éve a lejtőn 

Októberben folytatódott a kiskereskedelmi eladások harmadik éve tartó csökkenése, a forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 2009 első tíz hónapjában 4,7, októberben 7,5%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól, havi szinten 0,6%-kal csökkent - közölte a Központi Statisztika Hivatal.

Mely munkával lehet jól keresni Magyarországon? 

A magyarországi bruttó átlagbér: 216.100 forint, azaz körülbelül 800 euro. Ez jelenleg magasabb, mint Szlovákiában, ahol ez 213 000 forintnak megfelelő 789 euro, és alacsonyabb, mint Csehországban, ahol az országos bruttó átlagbér eléri a 244.860 forintot, vagyis 895 eurót - derül ki a Merces felméréséből.

Lenne pénz, de nem kérjük 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága megállapította, hogy Magyarország teljesítette a feltételeket, és az IMF hitelkeretéből a 725,1 millió SDR (jelenlegi árfolyamon 796,217 millió euró) összegű ötödik hitelrészlet lehívható, ám Magyarország az újabb részletet nem veszi igénybe - közölte a Pénzügyminisztérium.

Eva: közeleg a határidő 

Ebben az évben december 21-én jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá. Az adófeltöltési kötelezettség alapvetően minden kettős könyvvitelt vezető, illetve az eva hatálya alá eső vállalkozásra vonatkozik.

Építőipar: rossz a statisztika, de van jó hír is 

Novemberben meghaladta a háromezret az idén felszámolás alá került építőipari cégek száma Magyarországon - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Harmadik hónapja több mint háromszáz céget számolnak fel havonta az ágazatban, de a minap napvilágot látott építőipari megrendelésállomány fényében ezt a tendenciát talán nem kell kivetíteni 2010 egészére.

10 "meghökkentő" előrejelzés 2010-ből 

A Saxo Bank ma adta közre évente szokásos „Meghökkentő előrejelzését", mely ezúttal a CNY leértékelődését, az Egyesült Államokban egy harmadik politikai párt megjelenését, a cukor árának zuhanórepülését és azt vetíti előre, hogy ugyan az USA 1975-ös olajválság óta deficites kereskedelmi mérlege először fog pozitívba fordulni, az ország társadalombiztosítási alapja csődöt jelent.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo