Saját lábra szeretné állítani az ország egészségügyi kiadásainak finanszírozását a kormányzat, hangsúlyozta a jövő évi költségvetési tervezet benyújtása kapcsán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ez a tervek szerint 2012-ben részben megvalósul: a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási járulék egy százalékpontos emelése után már csak a kiadások 30 százalékát kell majd az államnak fedeznie. Az egészségügy finanszírozása ugyanúgy fenntarthatatlan hosszú távon, ahogyan az időskori járadék. Az elöregedő társadalom - amelynek hátterében a születések számának csökkenése és a magasabb várható élettartam áll - sem csak a nyugdíjakat érinti. A munkaerőköltségeket és az ország versenyképességét vizsgálva pedig kijelenthetjük, hogy további járulékemelésnek nincs tere.

Európai gyakorlat

Az egészségügyi ellátás finanszírozása egyre nagyobb terhet ró az államokra a világ valamennyi országában. Nyugat-Európában sok helyen bevonták a magánszektort. Az egyik legelterjedtebb megoldásban a magán-egészségügyi biztosítás kiegészítő fedezetként szolgál, és az állami rendszerben nem, vagy csak részben finanszírozott szolgáltatásokra nyújt fedezetet. A másik típus az úgynevezett duplikált modell, amely például Spanyolországban működik, ahol az állami rendszer és a magánbiztosítás egymás mellett él. Mivel a társadalombiztosítást működtetni kell, mindenki fizet a közös kasszába, de a társadalom jelentős része - értelemszerűen a magasabb jövedelműek - ugyanarra az ellátásra magánbiztosítást is köt. A gyakorlat azt mutatja, hogy ők legtöbbször nem veszik igénybe az állami ellátást.

- A társadalombiztosítási befizetés szolidaritási járulékként működik, hogy azok is ellátáshoz jussanak, akik nem tudnak magasabb összeget költeni erre a célra. Ezeket az alternatív magánbiztosításokat általában a munkáltatók finanszírozzák, s miután a csoportos kötés révén nagy veszélyközösségről van szó, a biztosítók alacsonyabb díjért kínálják a szolgáltatást. A munkáltató azért áldoz erre, hogy a munkavállaló mielőbb újból visszaálljon a munkába. Mivel az állami egészségkassza ily módon gazdaságosabban tud működni - hiszen sokan nem veszik igénybe ezt az ellátást -, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt a közpénzből finanszírozott intézményekben is - magyarázza Hegymegi Anita, az Uniqa baleset- és betegbiztosítási területének vezetője.

A harmadik formában, az úgynevezett helyettesítő struktúrában a munkavállaló bizonyos szabályok alapján eldöntheti, hogy az állami vagy a magánrendszerben nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat veszi-e igénybe. Valamelyiket muszáj választania. Németországban jövedelemszinthez kötötték a döntési lehetőséget.
- A modell azonban csak akkor kínál járható utat, ha az állami rendszerben maradók befizetései is elérik azt a szintet, hogy a közellátás biztosított legyen. Magyarországon ezért valószínűleg jelen pillanatban megvalósíthatatlan ez a rendszer - mondja a szakember.

A klasszikus több-biztosítós modell esetében viszont a magánbiztosítók működtetik a tb-kasszákat. Így működik például Szlovákiában az egészségügyi ellátás, ahol 2004-ben részvénytársasággá alakították az állami biztosítókat. A társaságok ellenőrzését egy államtól független felügyeleti szerv látja el. A biztosítók abban versenyeznek, hogy milyen hatékonyan tudnak egészségügyi szolgáltatást vásárolni.

Számos országban keverednek a különböző ellátási struktúrák. Nem ritka, hogy szakmacsoportonként vagy földrajzi régiónként változik a modell. Ausztriában például a szellemi szabadfoglalkozásúak köthetnek magánbiztosítást. Nyugati szomszédunknál több regionális vagy foglalkozási alapon szerveződött kassza működik kooperálva a magánbiztosítókkal. Azaz a privát és az állami intézmény elszámol egymással, jelentősen javítva a közpénzből finanszírozott ellátás fenntarthatóságát. Vagyis széles a megoldási lehetőségek skálája a versengő, nyereségérdekelt biztosítók vagy az adóból finanszírozott állami egészségügy között.

Magyar módi

Magyarországon a szabályozás és a napi kommunikáció is inkább biztosítóellenes. 
- A hazai adókörnyezet sem az egyént, sem a munkáltatót nem ösztönzi arra, hogy csoportos betegségbiztosítást kössön. A vállalkozás számára a díj bérköltségként jelentkezik, és járulékot kell utána fizetnie, míg a munkavállaló oldalán jövedelem, amelyet szja terhel. A helyzet abszurd, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az adott évben a dogozó igénybe veszi a biztosítás által nyújtott szolgáltatást. Ha nem lesz beteg, nem jut jövedelemhez, ellenben jövedelemadót kell, hogy fizessen - magyarázza Juhos András, az Uniqa igazgatósági tagja, hogy miért nem tudnak elterjedni Magyarországon például a spanyolországi modellhez hasonló alternatív csoportos betegségbiztosítások.

A szakértő szerint a klasszikus privát betegbiztosítás másik jelentős hazai „ellenfele" a hálapénz. Egyrészt azért, mert azt csak akkor kell fizetni, ha baj van, másrészt azért, mert az ellátás valódi költségeihez képest rendkívül alacsony a borítékba kerülő összeg. A drága infrastruktúrát ugyanis nem annak kell fedeznie, aki az ellátást nyújtja. Az eszközöket és vizsgálatokat a társadalombiztosítási alapból az állam finanszírozza, az ügyfél pedig csak az „extraszolgáltatásért" fizet. Ez valójában osztott finanszírozás, miközben a jelenlegi szabályozási környezet hivatalosan ezt nem teszi lehetővé.

- A biztosítók ezért nem is tudnak ráépülni az állami ellátórendszerre - mutat rá az anomáliára Juhos András. Pedig a társaságok boldogan kialakítanák az együttműködési konstrukciót, amelyben csak az emelt szintű ellátás díját kellene az ügyfélnek fizetnie, ahogyan ez más országokban is működik. A tisztán biztosítói finanszírozás viszont - a mondottak miatt - árarányban nem is lehet versenyképes a hálapénz rendszerével.

Éled a piac

A hazai piacon jelen lévő biztosítók közül kevesen kínálnak betegségbiztosítási konstrukciót. Mivel - betegoldalról nézve - a hazai rendszer hálapénzalapon szerveződik, az emberek leginkább a pénz jellegű juttatásokra nyitottak, amin minőséget és időt - hiszen például előrébb lehet kerülni a várólistán - vásárolhatnak. Ezek az úgynevezett összegbiztosítások azonban nem javítják sem az ellátás minőségét, sem a finanszírozás hatékonyságát, így nem tekinthetők minőséget nyújtó betegségbiztosításnak. A hazai piacon fellelhető konstrukciók közül inkább azok a sikeresebbek, amelyek az idő, pénz, minőség hármasából kizárólag a pénzt kínálják: előre meghatározott betegségek és körülmények esetén konkrét összeget fizet, függetlenül attól, hogy az ügyfél hol és hogyan kezelteti magát.

Bár elvétve, de létezik Magyarországon a klasszikus, szolgáltatást nyújtó betegségbiztosítási konstrukció is, amely nem pénzt, hanem minőséget és időt kínál az ügyfélnek. Jelenleg az átlagkereset körülbelül 2,5-5,5 százalékába kerülő konstrukció akkor tudna olcsóbbá válni, ha létrejönne az állami és a magánrendszer együttműködése.

- Win-win szituáció - vagyis amikor mindkét fél jól jár - akkor valósulna meg, ha a biztosítás keretében igénybe vett szolgáltatás költségéből a társadalombiztosító finanszírozná az általa amúgy is térített részt. A magánbiztosító közreműködése kiküszöböli a tb túlköltését, a beteg pedig valóban minőségi ellátást kap a pénzéért cserébe. Minél többen vesznek biztosítást, annál kevesebb költés jut a tb-re, a másik oldalon meg a biztosítók annál olcsóbban tudják adni a szolgáltatást. Ez nem több-biztosítós modell, hanem opcionális lehetőség azok számára, akik emelt szintű szolgáltatást szeretnének, és nem hálapénzért - magyarázza Juhos András.

Magyarországon az OEP adatai szerint a kórházi betegellátásban évente 2,5 millió orvos-beteg találkozás van, a járóbeteg-ellátásban pedig 62 millióan vesznek részt. A rendszer finanszírozhatóságát javítaná, ha a kórházi ellátásból a járóbeteg-ellátás irányába terelnék a betegeket. A klasszikus betegbiztosítás ennek is eszköze, hiszen a havi díjért rendszeres szűrővizsgálatok, egynapos sebészeti beavatkozás és várólistamentes ellátás is jár.

A Magyar Biztosítók Szövetsége elkészítette és a kormány elé tette javaslatait, de érdemi válasz egyelőre nem született. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága nyár elején készítette el a „Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére" című szakmai koncepciót, amelyben megfogalmazódik az öngondoskodás szükségszerűsége a deficittel küzdő állami egészségügy saját lábra állítása érdekében. A koncepció szerint „szükségszerű a szükségletalapú hozzáférés és a fizetési képességgel arányos hozzájárulás alapelvei illetékességi körének szűkítése, azaz az öngondoskodás - az fizet az egészségügyi ellátásért, aki igénybe veszi - kiterjesztése, kiegészítő jelleggel". A részleteket azonban még nem ismerjük.