Nem javít a helyzeten a közmunka

Ha létrehozunk egy másodlagos munkaerőpiacot, amely tisztán az adófizetők pénzéből finanszírozott, akkor a statisztikai mutatók ugyan javulnak, de gazdasági helyzetünk nem - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kunhegyesi sajtótájékoztatóján.

A közfoglalkoztatás kiterjesztése a jövőben elsősorban azokban a térségekben várható, ahol kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a versenyszféra, hiszen annak elsődleges támogatása nem lehet kérdéses - jelezte Czomba Sándor, majd hozzátette, hogy jövőre a segély helyett munkát adni elv alapján mintegy 200 ezer embert kívánnak foglalkoztatni a napi 4 óra helyett hat vagy nyolc órában féléves időtartamra. Erre a célra 2012-ben 132 milliárd forint áll rendelkezésre, az idei 64 milliárddal szemben. (A közmunkaprogramot a szakszervezeti vezetők is bírálták.)

Az idei programba egyébként a hetente frissülő adatok szerint már 246 ezer embert vontak be, és ebből több mint 60 ezren már jelenleg nyolc órában dolgoznak - mondta Czomba Sándor. Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy ez a munka értékteremtő legyen, mert ellenkező esetben a tevékenység "minden résztvevőnek megalázó, és csak magunkat csapjuk be". A közmunka mintaprojekteknek éppen az a lényege, hogy egy-egy konkrét területen az adottságokat elemezve megkeressük azokat a foglalkoztatási lehetőségeket, amelyek mögé értéket lehet tenni - húzta alá Czomba Sándor. (Megoldás-e a közmunkaprogram? Erről bővebben itt olvashat.)

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo