Pénzszerzés cikkek


Beruházna Közép-Magyarországon? Jó lesz sietni!

Beruházna Közép-Magyarországon? Jó lesz sietni! 

Új regionális térkép alapján igényelhetnek fejlesztési támogatásokat a magyar vállalatok július elsejétől. Az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszakra jóváhagyott tervek alapján csökken, illetve megszűnik a fejlesztési adókedvezmény, illetve állami támogatás igénybevételének lehetősége bizonyos régiókban. Egyúttal a fejlesztési adókedvezmény szabályainak további módosítására is fel kell készülni egy képviselői önálló indítvány miatt – hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője.
Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek

Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek 

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest. Újabb pozitív fordulat, hogy a régióban újra Magyarországon a legalacsonyabb a késve fizetések aránya.
Kezeljük angyalként a hitelezőnket

Kezeljük angyalként a hitelezőnket 

FFF – friends, family, fools, vagyis barátok, család, bolondok – ez az angol rövidítés igen gyakran felbukkan a fejlett piacokon, amikor kezdő vállalkozások finanszírozásáról esik szó. Mire kell ügyelni, ha rokonok, ismerősök adják össze a kezdőtőkét egy új vállalkozáshoz?
Ötezer vállalkozás már élt az olcsó hitellel

Ötezer vállalkozás már élt az olcsó hitellel 

Az NHP második szakaszában a bankok május 30-ig 175 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatokat. A kihelyezések túlnyomó többsége új hitel, a mikrovállalkozások túlnyomórészt beruházásra költik a pénzt.
Ez kell a befektetőket vonzó jövőképhez

Ez kell a befektetőket vonzó jövőképhez 

A tapasztalatok nem a legkedvezőbbek, ha a magyar kkv-k saját jövőbeli céljaikkal kapcsolatos tudatosságáról van szó. Pedig a sikeres finanszírozáshoz világos jövőkép kell, ami vonzza a potenciális befektetőket.
Van pénz, de hova tegyem?

Van pénz, de hova tegyem? 

A kereskedelmi bankok által kínált kamatok régen elvesztették vonzerejüket az ügyfelek számára, így a nagy többség új lehetőségek után kutat. A kevésbé vonzó kamatkörnyezet jó lehetőség arra, hogy a pénzintézetek új termékekkel álljanak elő, a lakosság pedig tágítsa pénzügyi kulturális ismereteit.
Először a cégvezetőt nézi meg a befektető

Először a cégvezetőt nézi meg a befektető 

A menedzsment képességei a kockázati tőkés befektetőnek is kulcsfontosságúak. Legyen bármilyen jó is az üzleti elképzelés, döntő fontosságú, hogy azt milyen úton, milyen képzettséggel, és a kihívásokra milyen módon reagálva viszi végig egy kisvállalat menedzsmentje.
Október közepén jönnek az új uniós pályázatok!

Október közepén jönnek az új uniós pályázatok! 

Magyarország napokon belül benyújtja az uniónak a 2014-2020-as időszak európai forrásainak felhasználását tartalmazó operatív programokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára Budapesten a Piac és Profit konferenciáján.
Itt veszíthetjük el a már biztos vevőt!

Itt veszíthetjük el a már biztos vevőt! 

A webkereskedelem legfontosabb része a fizetési folyamat: végül is itt költik el a pénzüket az addig csak reménybeli vásárlók. A fizetési lehetőségek átgondolására azonban sok webáruház-tulajdonos nem fordít kellő figyelmet.
Az átvilágítás nem a szennyes kiteregetését jelenti

Az átvilágítás nem a szennyes kiteregetését jelenti 

Az előzetes jogi átvilágítás a tőkebefektető felelőssége, amit komolyan is vesz. Ezért van az, hogy aki még nem esett át rajta, jobban fél tőle, mint egy diák az első egyetemi vizsgaidőszaktól. De mi a valóság?

Nyugaton sem fenékig tejfel a cégek élete 

A számlák fizetésében és behajtásában fegyelmezettebbek, üzleti partnereik kiválasztásakor pedig körültekintőbbek lettek a nyugat-európai cégek, jelentősen javult az általános fizetési morál. Azonban továbbra sem árt az óvatosság a cégek részéről, hiszen a 2014-re várt alacsony mértékű nyugat-európai gazdasági fellendülés gyenge lábakon áll, a túlzott kockázatvállalás pedig csődhullámot idézhet elő.

Ősztől jön a Mikrohitel Kártya exportáló kkv-knak 

EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára.

Hamarabb fizetnek a cégek 

Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így sem árt az óvatosság, mivel késés esetén átlagosan 45 napot kell várnia egy számlakibocsátónak, mire a pénzéhez jut.

A tökéletes termékpaletta titka 

Amikor egy cég összeállítja a termékeinek a kínálatát, sokszor egy nagyon fontos szempontot nem vesznek figyelembe - a termékek viszonyát.

Ezt ne mondja soha egy befektetőnek 

A Jeremie programoknak és a rengeteg különféle támogatásnak köszönhetően könnyű azt hinni, hogy manapság akinek van egy jó ötlete, csak hátra kell dőlnie és várni, hogy a pénz az ölébe hulljon.

Aki pénzt kér, tanácsot kap, aki tanácsot, az pénzt 

A startup szcénához illő módon, a Facebookon kezdett vitatkozni egymással Oszkó Péter, a PortfoLion kockázati tőke befektető cég eddigi vezetője és Kádas Péter, Traction Tribe vezetője. Az eredmény az lett, hogy a Budapest Business Meetup szervezésében egy szemtől szembeni vitának ültek neki. Ahol aztán meglepő módon rengeteg mindenben egyetértettek.

Tíz tipp, hogy mindig legyen pénze a kasszában 

A cash flow felügyelete és tervezése méltatlanul elhanyagolt feladat a kis- és középvállalkozások körében, pedig a szigorú kontroll a cég túlélését jelentheti szorult helyzetben.

Kiderült mire szán pénzt a kormány! 

Véglegesítette a kormány szerdán a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak operatív programjait. A korábban bejelentettel összhangban, kevesebb, összesen nyolc operatív program lesz, több pénz jut a kkv szektornak.

Beindulhat a faktoring 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiterjeszti a növekedési hitelprogramot, amelynek eredményeként a faktoring finanszírozására is igénybe lehet venni a jegybanki forrásokat. Ez jelentős lökést adhat a hazai faktoring piacnak.

Ha fizetni kéne, de nincs miből 

A mai gazdasági helyzetben bárkivel megeshet, hogy valamit nem tud határidőre kifizetni. A megoldáshoz viszont fontos, ne várjuk, hogy maguktól rendeződnek a dolgok! Szakértőnk, Vuray György segít, mit tegyünk ha a NAV-nak, egy szállítónak vagy a banknak tartozunk.

Egységes kérelem: már csak alig egy hét maradt! 

Meghosszabbította az ügyfélszolgálat nyitva tartását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a támogatások igényléséhez szükséges egységes kérelem 2014-es benyújtásához, a határidő május 15-e.

Népszerűbb lehet az olcsó hitel 

Az ipari termelés és a kivitel megugrása miatt a jegybank Növekedési Hitelprogramjának jobb kihasználtságát várják az elemzők. Az adatokon még nem látszik a vállalati hitelezés fellendülése.

Tényleg kell az Ön cégének kockázati tőke? 

Ma Magyarországon sok forrás áll a vállalkozások rendelkezésére, ám egyik sem olyan ismeretlen terület a legtöbb vállalkozó számára, mint a kockázati tőke. A pénzügyi befektetők másként gondolkodnak, mint a vállalkozók, ezért fontos megismerni az ő motivációikat is – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös rendezvényén.

Már a kocsma sem biztos üzlet 

Már nem igaz az a mondás, hogy kocsmát nyitni biztos üzlet, legalábbis ez olvasható ki a statisztikákból. A vendéglátásban naponta 8 cég ellen indul kényszertörlési eljárás, ezzel a szektor alulmúlta a sokáig negatív csúcstartó építőipart.

Még könnyebben lehet hozzájutni az olcsó hitelhez 

Életbe léptek a korábban beharangozott könnyítések a Növekedési Hitelprogramban. Az idén kezdődött második szakaszban egyelőre mérsékelt volt az érdeklődés az olcsó hitel iránt, mivel a cégek valószínűleg éppen az enyhítéseket várták a hitelfelvétellel.

Ne az államtól várjuk a csodát! 

Akkor lesz Magyarországon fejlődő, virágzó startup világ, ha lesznek vállalkozók és elterjed a modern vállalkozói kultúra. Ne az államtól várják a magyar innovátorok a megfelelő startup világ létrehozását, ám a kormányzatnak megvannak az eszközei arra, hogy katalizátorkén virágzó startup ökoszisztéma létrejöttét segítse, részben pályázati pénzeken keresztül - hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös „Te is lehetsz startup” konferenciáján.

Trafikpályázat ötödszörre is 

Hamarosan kiírja az ötödik pályázatot újabb trafikok működtetésére a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Tegnap jelent meg a nyilvános felhívás, május 8-án kiírják a koncessziós pályázatokat.

Így finanszírozza startupját saját zsebből 

Nem titok, hogy a startupok finanszírozása a legtöbb esetben az alapító saját zsebéből történik. Mindenki egyetért abban, hogy egy induló vállalkozásnál az alapítónak a saját pénzét kell kockára tennie a siker érdekében, arról viszont a legtöbben megfeledkeznek, valójában mennyi pénzt, vagyona hány százalékát is kellene feláldoznia egy kezdő vállalkozónak.

Az eurózónában a pénz, itthon az akarat hiányzik 

A vártnál gyengébb lesz a vállalati hitelezés bővülése az eurózónában, az EY felmérése szerint ugyanis még mindig óvatosak a pénzintézetek a hitelkihelyezésekkel kapcsolatban. Itthon bőségesen lenne forrás a beruházni, bővíteni kívánó cégeknek, de még kivárják az NHP újabb könnyítéseinek életbe lépését.

Mitől lesz csábítóbb egy cég a befektetőknek? 

Merre induljon el a jövőbeli forrásbevonást tervező vállalkozás, hogy megfelelő időtávot és tervezhetőséget adjon a vállalat tulajdonosainak az üzleti érték növeléséhez és a tőkebevonási tervek saját tempójú megvalósításához?

10 jó tanács egy póruljárt startupertől 

Sok ötlet marad a fiókban azért, mert a fejlesztéshez szükséges tőke hiányzik. De a befektető sem garantálja a sikert. Számos esetben végződik kudarccal a nagy lelkesedéssel indított együttműködés. Például azért, mert kiderül, hogy a befektető és a projektgazda más nyelvet beszélnek, nem tudnak együttműködni. És egy rosszul sikerült társulás megszüntetése adott esetben éppoly nehéz, mint a befektetés tető alá hozása.

800 milliárdot osztott ki a cégek között a jegybank 

Meghaladta a nyolcszázmilliárd forintot a Növekedési Hitelprogramban kihelyezett hitelek összege. Az első lépcsőben több mint hétezer vállalkozás élt az olcsó hitellehetőséggel, a többségük mikrocég volt, egy részük külföldi tulajdonú.

Akkor kell tőkét szerezni, amikor nincs rá szükség! 

Sok vállalkozás már csak akkor néz befektető után, mikor égető szüksége van forrásra. Mikor is jön el a külső forrásszerzés ideje egy-egy vállalkozás életében, és melyek azok a cégek, melyek sikerrel kutathatnak befektető után?

Itt a lista! Ezeken az új jogcímeken lehet támogatást igényelni! 

Új támogatási jogcímeket hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium a juh, a nyúl-, a cukorrépa-, a fűszerpaprika- és a szőlő- és gyümölcságazatokban tevékenykedő gazdák számára.

Erre nagyon ügyelni kell az egységes kérelem beadásánál! 

Már a hét közepétől be lehet nyújtani az egységes kérelmeket, amelyek segítségével 27 jogcímen igényelhetnek támogatást a gazdálkodók. Az adatok ellenőrzésénél azonban fokozottan ügyelnie kell az igénylőknek!

Vigyázzunk a csaló pályázatírókkal! 

Fix díj nélküli, kizárólag sikerdíjas konstrukcióban közreműködő pályázatírót érdemes választani, és megbízható, kellő referenciával rendelkező társaságra érdemes bízni a pályázatok kezelését.

Három fontos kérdés tőkeemelés előtt! 

Pénz nélkül egyetlen növekvő vállalat sem életképes, éppen ezért minden egyes cégnél természetes folyamat a potenciális pénz-, illetve tőkeforrások folyamatos felkutatása. A pénzt azonban nem vágják csak úgy hozzá a vállalkozóhoz, meg kell érte dolgozni.

Indul a 2014. évi egységes kérelem beadása! 

Április 9-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes, területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.

A cégeknek mindig van egy extra lehetőségük pénzszerzésre 

A cégük növekedését tervező vállalkozók úgy gondolhatják, hogy a megfelelő finanszírozási forrás kiválasztása kizárja más pénzügyi lehetőségek igénybevételét. Pedig erről szó sincs. A pénzügyi piac szereplői és a tőkebefektetők is egyetértenek abban, hogy banki hitel és kockázati tőke nem csupán megfér egymás mellett, de rendkívül jól kiegészíthetik egymást.

Figyelem! Május elsejétől változnak az NHP feltételei! 

Módosul a forgóeszközhitelek maximális futamideje és lehetővé válik a faktoring finanszírozás a Növekedési Hitelprogram feltételeinek módosításával. A változtatások a részletszabályokat tartalmazó terméktájékoztató kidolgozását követően, várhatóan 2014. május 1-jén, illetve június 1-jén lépnek életbe.

Honnan szerezzünk pénzt a vállalkozásnak? 

Tőkét vagy hitelt nem könnyű szerezni a magyar vállalkozásoknak, bár a helyzet sokat javult az elmúlt években. Már a növekedési hitelprogram második szakasza pörög, ami keretében több mint elegendő forrás áll rendelkezésére a kisebb cégeknek is, mégsem mindenki kaphat. Honnan szerezzen pénzt ma egy vállalkozás?

Kinek a zsebéből jön a pénz? 

Egy vállalkozás - még a legjobb ötlettel induló is sokszor bukik. Mondhatjuk, hogy ha a bukás nem is, de a botlás mindenképpen természetes eleme a vállalkozói létnek. Jobb tehát felkészülni rá. Szakértőnk tipikus hibákat szedett össze, hogy ezeken mások kárán tanulhassunk.

Idén is lesz fiatal gazdáknak pályázat 

Összesen 4,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg idén az eddig is sikeres fiatalgazda-pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a támogatási kérelmet május 1. és 15. között lehet benyújtani postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségére.

A bukás 8 leggyakoribb oka 

A magyar vállalkozások harmada bukja el a megrendeléseket. Jelentős részük ráadásul olyan hibák miatt esik el beszerzői megrendelésektől, amelyek könnyűszerrel orvosolhatók lennének.

Így tudhatjuk meg, mennyit ér a vállalatunk! 

Ha befektetőt keresünk, vagy csak kiszállnánk a mókuskerékből létfontosságú, hogy mennyit ér a vállalatunk. Azonban ennek az értéknek a meghatározása nem egyszerű feladat.

Pénz maradt a cégben? Ebbe fektessük! 

A világpiaci trendek kicsit átfazonírozták a megtakarítási lehetőségeket, ez a lakossági és a vállalati szegmensben is tetten érhető. Legalábbis a bankbetétek itthon már nem olyan vonzóak, de az állampapírok és a likviditási alapok még nem vesztettek a népszerűségükből.

Túl kevés a vállalati hitel, ebből még gond lehet 

Több mint 30 százalékkal csökkent a vállalatok hosszú lejáratú kötelezettségállománya 2009-hez képest. A bankok számlavezető ügyfélkörében 7 és 15 százalék között szóródik a kiemelt kockázatú ügyfelek aránya. Márpedig a stabil hitelportfóliók, a hitelezés felfutása és a beruházások növekedése létfontosságú lenne a magyar gazdaság számára.

Vége a röghöz kötésnek! 

Minden eddiginél vonzóbb lehet a tartós befektetési számla, hiszen megszűnt a befektetők röghöz kötése, vagyis idén január elsejétől átvihetők lettek a számlák egyik pénzintézettől a másikhoz. A váltás költségei minimálisak, a nyitással pedig élesedhet a verseny a szolgáltatók között.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Pénzszerzés téma
heti hírlevelére
A Raiffeisen Online Broker lett az év részvénykereskedési rendszere

A Raiffeisen Online Broker lett az év részvénykereskedési rendszere 

Megmutatjuk, mire képes a rendszer!
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Ennyivel olcsóbban lehet most új lakásbiztosítást kötni

Ennyivel olcsóbban lehet most új lakásbiztosítást kötni  

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért.

Adózás

Plusz egy hónap haladékot adott az autósoknak a NAV

Plusz egy hónap haladékot adott az autósoknak a NAV  

Március elején érkeznek az adóhivataltól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek.

Cégblog

Ismét a legjobb munkáltatók között az R-Water Kft.

Ismét a legjobb munkáltatók között az R-Water Kft. 

A Magyar Brands a 2023-as évre az R-Water üdítőgyártó Absolute Live márkáját találta érdemesnek a Kiváló munkáltatói márka megjelölésre.

Klímablog

Beépült az ingatlan árába az energiahatékonyság

Beépült az ingatlan árába az energiahatékonyság  

Egyelőre nem látni pontosan, az energetikai tanúsítvány mekkora hatással lesz a későbbiekben az ingatlan értékekre.

Infokom

Jött egy jóslat: ezek várhatók a kiberbiztonságban 2024-ben

Jött egy jóslat: ezek várhatók a kiberbiztonságban 2024-ben 

Napjainkban rendkívül lendületes technológiai fejlődésnek lehetünk szemtanúi, és ez különösen nagy hatással van a kiberbiztonság területére.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo