Pénzszerzés cikkek


60 milliárd helyi gazdaságfejlesztésre

60 milliárd helyi gazdaságfejlesztésre 

Újabb négy, közvetlenül a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, együttesen 59,6 milliárd forint értékben.
170 milliárdot kaszált eddig az állam a földárveréseken

170 milliárdot kaszált eddig az állam a földárveréseken 

Az eddigi földárverések során több mint 10 ezer gazda jutott már földhöz. Eddig a termőföldek 65 százaléka talált gazdára. A legkisebb termőterület kikiáltási ára 12,5 millió, míg a legnagyobbé csaknem 130 millió forint volt az első körben.
Brüsszel is ad garanciát a hitelekhez

Brüsszel is ad garanciát a hitelekhez 

Magyarországon elsőként a K&H Banknál érhető el a COSME uniós garanciaprogram, ami a következő időszakban 50 százalékos, díjmentes hitelgaranciát nyújt a mikro-, kis-és középvállalkozások hitelfelvételének nagyfokú ösztönzése érdekében.
16 milliárd gyakornokokra

16 milliárd gyakornokokra 

Gyakornoki programokat támogató pályázati felhívások jelentek meg 16,2 milliárd forint kerettel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), amelyek célja, hogy elősegítsék az egyes képzésekben megszerzett szakképesítés hasznosulását, támogassák a fiatalok munkatapasztalat-szerzését, ösztönözzék foglalkoztatásukat.
Ki nem találná, mire lehet hitelt felvenni

Ki nem találná, mire lehet hitelt felvenni 

Hitelkonstrukció készült a fuvarozó vállalkozások számára, amely segít áthidalni az útdíjfizetés okozta nehézségeket. Az egyéves futamidejű forgóeszközhitelt a KAVOSZ, a VOSZ irodáiban és a kamaráknál igényelhetik a vállalkozások.

80 milliárdnyi pályázati forrás elérhető! 

Összesen több mint 80 milliárdos keretösszeggel öt új pályázati kiírás jelent meg február első napjaiban kertészeti, mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat!
Új pályázatok nyíltak meg a GINOP-ban és a VEKOP-ban

Új pályázatok nyíltak meg a GINOP-ban és a VEKOP-ban 

Két pályázati felhívásra nyújtható be támogatási kérelem hétfőtől a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, együttesen 4,6 milliárd forint értékben
Így lehet céget venni 2,5%-os hitellel

Így lehet céget venni 2,5%-os hitellel 

A növekedési hitel egyik legvonzóbb felhasználási lehetősége a részesedés vásárlás, akvizíció finanszírozás. Úgy vehetünk 2,5%-os maximális kamatozású hitellel részesedést, hogy a cégek eladási ára jellemzően legalább 10-12%-os éves megtérülést biztosít a vevőnek. Ezt a lehetőséget már sokan felismerték és szeretnék az NHP-t részesedésvásárlásra használni. A műfaj azonban – a Bankmonitor.hu szakértőinek tapasztalatai alapján - komoly eltéréseket mutat a hagyományos beruházási hitelhez képest, a legtöbb cégtulajdonos nincs tisztában a sajátságokkal.
Itt vannak az idei uniós pályázatok - lehet készülni!

Itt vannak az idei uniós pályázatok - lehet készülni! 

Elfogadta a kormány a napokban a módosított 2016-os pályázati menetrendet. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében közel 1900 milliárd forint lesz elérhető még az idén - hívja fel a figyelmet a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Rámozdultak a pályázatokra a kisvállalkozások

Rámozdultak a pályázatokra a kisvállalkozások 

A mikrovállalkozások 41 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig az 57 százaléka pályázna uniós forrásra a jelenlegi ciklusban - derül ki a Garantiqa felméréséből, amely szerint a beruházásokhoz szükséges létszámmal nem rendelkező mikro- és kisvállalkozások 54, illetve 59 százaléka tervez létszámbővítést.

Uniós pénzből fejleszt? Van egy jó hírünk 

Január 22.-én egy új közlemény látott napvilágot az innovációs pályázatok kapcsán a kormányzati oldalon, amely a már beadott K+F+I pályázatok esetében tartalmaz lényeges újdonságokat, könnyítéseket. Nevezetesen azt, hogy hiánypótlásra felkérés esetén elegendő csak a K+F minősítés megindítását igazolni, becsatolni elég lesz majd a tisztázó kérdés keretében később, amikor elkészül a K+F minősítés határozat.

Új termékek fejlesztésére lehet pályázni 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című (VEKOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, amely akár 70 százalékos támogatási intenzitással a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítására biztosít vissza nem térítendő forrást.

Ezekben a pályázatokban több pénz lesz az idén 

Elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2016-os éves fejlesztési keretét. A döntéssel a 2014-2020 közötti programozási időszakban rendelkezésre álló uniós forrásokból idén több mint 50 pályázati felhívás megjelenése várható.

3,8 milliárdos GINOP pályázatok nyíltak meg 

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására jelenik meg két pályázati felhívás hétfőn a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, együttesen 3,8 milliárd forint keretösszeggel.

Lehet a pályázni prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra 

Benyújthatják támogatási kérelmeiket a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra a mikro-, kis- és középvállalkozások. A pályázat keretében húszmilliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre erre a célra.

Most milliókat lehet kapni távmunkára, részmunkaidőre 

A rugalmas foglalkoztatási formák bevezetését segítő program indul kis- és középvállalkozások (kkv) számára, a cégek 3 millió és 15 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak.

Hárommilliárd innovatív kkv-knak 

A Széchenyi 2020 program keretében újabb, a mikro-, kis- és középvállalkozások K+F+I tevékenységét támogató pályázat jelent meg „Innovációs voucher” címmel, GINOP-2.1.4-15 kódszámmal. A felhívás célja a kkv-k jelentősebb mértékű bevonása az innovációs láncba, illetve a vállalati innovációs tevékenység intenzitásának ösztönzése. A támogatási kérelmeket 2016. március 21-től 2018. március 20-ig lehet benyújtani.

Három új pályázat nyílt meg 234 milliárdos kerettel 

Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban.

Idén is lesz forrás bőven a cégeknek 

Az NHP harmadik szakasza, az Eximbank Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 435 milliárd forintos hitelcsomagja idén is bőséges támogatott hitelforrást fog biztosítani a cégek számára. Ez jó alapot teremthet ahhoz, hogy a beruházási hajlandóság növekedése esetén az igénylők körének bővítésével a vállalati hitelállomány növekedhessen.

Mindnyájan eladunk 

Tévhit, hogy csak az értékesítőknek kell nap mint nap szembesülniük az eladás nehézségeivel. Mindegyikünk elad valamit: a kereskedő az árut, az innovátor az ötletét, a vállalkozó a termékét vagy a szolgáltatását az ügyfelének, vagy a befektetőnek, az álláskereső pedig önmagát a potenciális munkáltatónak. Az eladni tudás tehát komoly szerepet játszik abban, hogy sikeresek legyünk az élet számtalan területén. Aki jó értékesítő, könnyen teremt kapcsolatot, könnyen motivál egy csapatot, könnyen tereli az embereket egy fókuszpont felé, könnyen tárgyal, és könnyen zár le egy tárgyalást. Mindezeket a képességeket pedig meg lehet és érdemes is megtanulni, hiszen bárki – akár magánember, akár cégvezető, akár beosztott – életét hatékonyabbá teszi, függetlenül attól, hogy elad valamit, vagy sem.

Négy új pályázati felhívás jelent meg 

A helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését segíti 81 milliárd forinttal az a négy új pályázati felhívás, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében kedden jelent meg.

Több mint 150 milliárdos pályázat indul 

Új pályázat indul mintegy 151 milliárd forint értékben az élelmiszeripari fejlesztésekre Magyarországon, ami az előző fejlesztési időszakinál majdnem kétszer nagyobb.

Uniós pénzek: most jön a mezőgazdaság 

A következő hónapokban több, a zöldség- és gyümölcstermesztést célzó uniós pályázati kiírás fog megjelenni, amelyek növelhetik a mezőgazdaságban a legnagyobb munkaerőt foglalkoztató szektor termelékenységét.

Mentorhálózat épül a startupoknak 

Infokommunikációs és távközlési (ikt) startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítására kiemelt felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), a konstrukció keretösszege 2,5 milliárd forint

Tapasztalat szülte tanácsok a sikeres eladáshoz 

Az értékesítők sokszor eleve "hátrányból indulnak" az ügyfeleknél, mert az embereknek a túlzottan rámenős ügynökök jutnak eszükbe róluk. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a sikeres értékesítéshez nem ez az út vezet. Elmondjuk, melyik.

Újabb városokba dőlhet a pénz 

További 122 települést vont be a kormány a szabad vállalkozási zónákba december elején, aminek következtében kibővült azon vállalkozások köre, akik a kedvező adózás mellett egyes vissza nem térítendő támogatások igénybevételére is jogosultak lettek. A korábbi 903 települést magába foglaló lista, így már 1 015 települést tartalmaz.

Állattartók figyelem! Fontos változás a támogatásokban 

A 2016-os támogatási évre megváltoznak a baromfi és sertés ágazatban az állatjóléti támogatások igénybevételének feltételei, a támogatás igénylését már az idén be kell nyújtani!

Fel kell öltöztetni a menyasszonyt a jó üzlethez 

Több száz eladó ígéretes magyar cég jelenhet meg az elkövetkező időszakban a piacon, ami az eladási ár csökkenéséhez is vezethet. De vannak jelek, ami miatt mégis megérheti az elkövetkező időszakban piacra dobni a cégünket – véli Horgos Lénárd, a HVCA elnökségi tagja.

A befektetőknek a startupok a kedvencei 

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) negyedéves jelentése szerint 2015 harmadik negyedéve során 20 kockázati és magántőke-befektetés zárult le eredményesen, ami enyhe növekedést jelent az előző negyedévhez képest. A negyedév során eszközölt 18 kockázati tőke tranzakció összértéke 1,8 milliárd forintot tett ki, miközben négy társaságból sikeresen szálltak ki a befektetők.

Ne csak az új vevőket hajtsa!  

Nem egyszerű eldönteni, mely érdeklődőkre érdemes a leginkább koncentrálni az értékesítőknek, de azt javasoljuk, hogy egy cég lelki szemei előtt ne csak az új vevők szerzése lebegjen. A cikkből kiderül, hogy még kikre érdemes odafigyelnie, hogy cége még több profitot termeljen.

Már a stagnálás is eredmény 

A Magyar Bankszövetség elnöke lehetőséget lát arra, hogy 2016-ban a lakossági hitelállomány növekedjék, ugyanakkor a vállalati hitelezésnél már azt is eredménynek tartaná, ha az az idei szinten maradna a jegybank ösztönzőcsomagja, az NHP kivezetése után.

Komoly kihívást jelent az új pályázati rendszer 

Nagy változással szembesültek azok a vállalkozók, akik a korábbi pályázatok révén az EMIR-hez voltak hozzászokva. A régi offline pályázati adatlap kitöltő programot egy éve felváltotta a FAIR. Olyan felület jött létre, ahol a pályázók a pályázati adatlap kitöltése mellett személyre szabottan tudják kezelni a pályázatokhoz és a projektekhez kapcsolódó különböző feladatokat is (pl. hiánypótlás, elszámolás). Míg korábban – az EMIR idejében –a projekt-adatlapokat CD-n kellett beküldeni és a rendszer nem volt képes szerződést kezelni, addig ma már minden másképpen van. Legalább is elméletileg…

Széchenyi Kártya: segítséget kapnak a károsult gazdák 

Gondokkal küszködő vállalkozások számára is nyitottá vált az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK), a konstrukció keretében mostantól a kedvezőtlen időjárás által sújtott gazdálkodók teljes támogatásban részesülnek – hívta fel a figyelmet a Kavosz.

Hatékony és eredményes - ez az igazi innováció 

Célorientáltság és piaci beágyazottság nélkül nem lesz sikeres, hosszú távú eredményeket produkáló innováció. A versenyképesség érdekében át kell programozni a fejünkben az innovációról élő képet, a hatékonyságnak és kockázatvállalásnak is helyet kell szorítani - hangzott el a Piac & Profit K+F, Innováció a 21. századi Európában című konferenciáján.

Módosult az ötvenmilliárdos pályázat kiírása 

Módosult a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, a módosítás alapján a felhívás első értékelési szakaszában a 2016. január 11-ig benyújtott támogatási kérelmek kerülnek együttesen elbírálásra.

Hitel van, csak érte kellene nyúlni 

Lényegében a hitelezés felfutása nélkül bővül a magyar gazdaság, elsősorban az uniós források és az autógyártás érdeme a növekedés. A szakemberek ugyanakkor bizakodóak, a vállalkozások hamarosan szívesebben nyúlhatnak a hitelekhez - vélekednek a K&H szakemberei.

7 életmentő tanács céges hitelfelvételhez 

A magyar vállalkozók döntő része kevésbé látja azokat a – sok esetben - nagyon egyszerűen alakítható tényezőket, melyek érdemben befolyásolják cégük hitelképességét. Néhány, forintra - pontosabban fogalmazva - hitelre váltható tanács következik a Bankmonitor szakértőitől.

A gombhoz varrnák a kabátot 

A kis- és középvállalkozások fele indulna az új uniós pályázatokon, közel harmaduk pedig eszköz- és telephelyfejlesztésre fordítaná az így bevont forrást, de üzleti elképzeléseiket a pályázathoz igazítanák – és nem fordítva – derül ki az Erste Bank felméréséből, melyet 800 kkv vezetőjének megkérdezésével végeztek.

Sorban állnak a hitelért a vállalkozók 

Októberben hirtelen megugrott a vállalati hitelfelvétel, ráadásul nagyobb részt devizában, ugyanakkor a cégek egyelőre nem tudták felhasználni a friss forrásokat, mert a felvett hiteleknél nagyobb összeget helyeztek el betétben – ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett legfrissebb adataiból.

A leggyakoribb pályázati buktatók - segítünk elkerülni őket! 

Gondosan előkészítettük a pályázatot, szuper stratégiát alkottunk, beszereztünk minden előzetes engedélyt, szükséges iratot. Még ez sem garancia a sikerre. Sorra vesszük azokat a buktatókat, amik bármelyike kudarchoz vezethet.

Akár még be is indulhat a vállalati hitelezés 

A vállalati hitelpiacot egy viszonylag kedvező, óvatos optimizmusnak teret engedő hangulat jellemzi – derül ki a KPMG idei vállalati hitelpiaci felméréséből. A vállalathitelezési hangulatindex értéke enyhén nőtt tavalyhoz képest, ami egyben azt is jelenti, hogy a banki vezetők bizakodóbbak a vállalathitelezési kilátásokat illetően, mint 2011 óta bármikor.

6 top tipp az üzleti növekedéshez 

Minden üzlet más és más és nehéz olyan tanácsokat adni, amelyek minden vállalkozó számára hasznosak lehetnek. Azok között, akik tehetnek ilyet, minden bizonnyal ott van Guy Kawasaki, üzleti guru. Hat tanácsa bárkinek javára válhat.

Pályázni akar? Most vakarhatja majd a fejét 

A november 1-én hatályba lépett új közbeszerzési törvény nemcsak a közszférára, hanem a magánszféra vállalkozásaira is közbeszerzési terhet ró a támogatásból megvalósuló beszerzések tekintetében, ennek egyik esete az, amennyiben a támogatási összeg eléri a huszonötmillió forintot. Mivel az új szabályozás a már korábban megkötött támogatási szerződések tekintetében is irányadó, ez akár fel is boríthatja az érintett projektet időtervét – hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás. A most induló projektekben pedig az esetleges nehézségek megelőzése végett érdemes már a támogatási szerződés megkötése során előrelátóan tervezni a beszerzési folyamatot.

Kétmilliárdos pályázat turisztikai fejlesztésekre 

Kétmilliárd forintos pályázati felhívás jelent meg turisztikai fejlesztésekre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, amelyre turisztikai desztináció-menedzsment (tdm) szervezetek pályázhatnak.

Tények és tévhitek a sikeres beszállítóvá válásról 

Beszállítóvá válni nagy kihívás, de ha sikerül hosszú távú kapcsolatot kialakítani, mindenképpen megéri. Lássuk a legfontosabb versenyelőny tényezőket és tévhiteket a magyar beszállítókról, és azt, hogy miben kellene még fejlődnünk a siker érdekében.

Export nélkül nem lehet növekedni? 

A kisebb európai vállalatok derűlátóak a jövő évi exportnövekedési lehetőségeiket illetően – ezt állapította meg az UPS megbízásából elvégzett kutatás. Európa épp az online kereskedelem igen gyors átvételének szemtanúja az exportáló kkv-k körében.

Így készüljünk nyertes pályázatra 

Pályázati lehetőségek tömege nyílik meg a következő hónapokban. Nem elég azonban ölbe tett kézzel várni a nekünk tetsző pályázatra, a szakértők szerint érdemes és kifizetődő időben felkészíteni a cégünket a lehetőségekre. A Goodwill Consulting szakértőivel összefoglaltuk, hogy mire is kell és érdemes figyelni ahhoz, sikeresek legyünk, és jó eséllyel induljunk.

20 milliárd várja a fejleszteni vágyó cégeket 

10 és 130 millió forint közötti összegért pályázhatnak azon mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseiket kívánják finanszírozni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Pénzszerzés téma
heti hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo