Háromszáz milliót kapott az informatikusképző

Összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét kapott a junior szoftverfejlesztőket képző Green Fox Academy. A szervezet első lépésként többek között szeptemberben Prágában megnyitja első külföldi iskoláját.

Iparági becslések szerint mintegy 40 000 informatikus hiányzik  a hazai munkaerőpiacról, ami a digitalizáció térnyerésének köszönhetően szektortól függetlenül minden területet érint. Teljes szakmák tűnnek el és jönnek létre, egy karrieren belül több szakmaváltásra is szükség lehet, így felértékelődik az új képességek elsajátításának képessége. Erre kínál megoldást a Green Fox Academy, ahol 4,5 hónap alatt képeznek junior programozókat. A 2015-ös indulás óta több mint 320 fejlesztő végzett a bootcampen, 91 százalékuk helyezkedett el IT szakemberként, emellett partnercégeknél belső képzések keretében további 78 hallgatót képeztek.

Milyen programozókra van a legnagyobb kereslet?
Tizen-, huszon- és ötvenezres munkaerőhiányt emlegetnek az IT-iparban a szakemberek, de a hiány nem minden területen egyform A Codecool bemutatta, milyen állásokra, mely cégek keresnek programozói szaktudással rendelkező szakembereket.
"Évről-évre több hallgatónk van, most fogjuk indítani a 10. évfolyamunkat. A hazai tevékenységünk mellett célunk, hogy a régióban is vezető szerepet vállaljunk abban, hogy felkészítsük a munkavállalókat a technológiavezérelt munkaerőpiacra, hiszen az informatikushiány nemcsak Magyarországon jelent problémát. Erre ad lehetőséget a plusz források bevonása" – mondta el Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója.

Szeptemberben Prágában is indul a képzés

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealapból, illetve a Balogh Péter nevével fémjelzett Baconsult angyalbefektető csapattól kapott összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét a bootcamp az oktatási portfóliója diverzifikálására használja. Ennek keretében szeptemberben megnyitja első külföldi iskoláját Prágában, és még a hónapban el is indítja az első képzését. Nemcsak az új lokációk, de az új célcsoportok bevonására is folyamatosan keresi a lehetőséget a Green Fox Academy, hogy minél több embert készítsenek fel a digitális átállásra. Egyik ilyen kezdeményezésük a szeptemberben induló Academy4MoMs-szal közös képzésük, ami kifejezetten a kisgyermekes anyukákat célozza meg.

Fel kell készülni az Ipar 4.0-ra

A Green Fox Academy törekvései összecsengenek a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealap céljával, hogy biztosítsa a magyar kis- és középvállalkozások digitalizációjához szükséges humánerőforrást, ezért döntöttek a bootcamp támogatása mellett. “Az Irinyi II. Kockázati Tőkealap tevékenysége hiánypótló megoldás a negyedik ipari forradalom által támasztott igények kielégítésére. A robottechnológia már most is jelentős hatással van a vállalatok működésére, az elkövetkező évtizedben azonban még intenzívebb technológiai fejlődésre számíthatunk. Az Ipar 4.0 által előidézett változásokra fel kell készülniük a hazai vállalkozásoknak, a versenyképességük megtartása érdekében ugyanúgy elengedhetetlen a megfelelő tőkeági finanszírozás, mint a megfelelő szaktudással rendelkező humánerőforrás biztosítása” – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója a befektetés kapcsán.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo