Újra nyit az ACCELERATOR program

Az eredményes tavaszi forduló után hamarosan elindul a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program őszi pilotja is. A program a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával valósul meg.

A csapatok lehetőséget kapnak ötleteik továbbfejlesztéséhez, kezdeti fázisban lévő megoldásaikat mentorok segítségével emelhetik olyan szintre, hogy vállalkozásaik akár alkalmasak legyenek tőkebevonásra. 

Kép: SXC

Az ACCELERATOR program újra nyitja kapuit, ígéretes, korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások számára. A mentorprogramban résztvevők a két szervezet munkatársaitól, valamint külsős szakemberektől kapnak egyéni, vállalakozásra szabott segítséget.

Mentorálás: csak lazán…
A hagyományos mentorálási megközelítés sok szervezet számára hasznos. Vannak azonban szempontok, amelyek mentén gondolkodva érdemes megfontolni az informális, „lazábban vett” mentorálást is.
A csapatok a két hónap során bővíthetik ismereteiket többek között az üzleti tervezés, a piackutatás, valamint a vállalkozással kapcsolatos jogi kérdések és marketing területén. A program végére a szakemberekkel együttműködve kialakíthatják üzleti koncepciójukat, ezen felül pedig egy – a program utáni hat hónapot magában foglaló – részletes akciótervet is.

A mentorprogram a fentebb említett koncepciók kialakítása és a szakmai támogatás maximális biztosítása mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy a csapatok gyakorlati módon is felkészüljenek a befektetőkkel való tárgyalásokra – mind tartalmi, mind előadástechnikai szempontból.

A két hónap végéhez közeledve elméleti tudásukat pedig a gyakorlatban is kamatoztathatják – egy szakmai zsűri, a mentorok és egymás előtt. Aktív hazai befektetőknek prezentálhatják, hogy hogyan léptek előre ötletük megvalósításában.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo