Befektetők cikkek


Rosszkedvűek a befektetők

Rosszkedvűek a befektetők 

BÉT - Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten.
Újra nyit az ACCELERATOR program

Újra nyit az ACCELERATOR program 

Az eredményes tavaszi forduló után hamarosan elindul a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program őszi pilotja is. A program a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával valósul meg.
Brexit: horrorforgatókönyvre készülnek a befektetők

Brexit: horrorforgatókönyvre készülnek a befektetők 

Beárazta a piac a brexit-tárgyalások bukását és a kemény brexitet – írja a Quartz. Kevesebb mint egy év maradt a kilépési egyezmény aláírására, de még nem látszik az új kereskedelmi egyezmény.
A gyenge dollár jó az energiaszektornak

A gyenge dollár jó az energiaszektornak 

Az amerikai dollár látványos mélyrepülése klasszikusan a nyersanyag és energiaszektor, ezzel együtt pedig a feltörekvő piacok számára kedvező, amit a befektetőknek is érdemes kiaknázni – javasolja a K&H.  
Összeomlástól félnek a tőzsdeguruk

Összeomlástól félnek a tőzsdeguruk 

Egyre több sztárbefektető állítja, hogy a tőzsdevilágban esedékes a korrekció. A borúlátóbbak összeomlásnak nevezik. Már nem azt elemzik, hogy a 2007-es válság után újra jön-e egy negatív globális pénzügyi esemény, hanem hogy mikor és mennyire fog fájni? És mibe menekülnek a legnagyobbak?
Az EU-n kívüli befektetők előzetes átvilágítását tervezi a magyar kormány

Az EU-n kívüli befektetők előzetes átvilágítását tervezi a magyar kormány 

Az Európai Unió egyik alapelve a tőke szabad áramlása a tagállamok között. Más a helyzet azonban az EU-n kívülről érkező befektetésekkel: az elmúlt hetekben a magyar kormány és az Európai Bizottság egy tartalmában nagyon hasonló javaslattal állt elő, mely bizonyos mértékig korlátozná, illetve engedélyhez kötné egyes, stratégiai szempontból kiemelt iparágakban a tagállamokon kívülről érkező befektetéseket.
Egyre több vállalat evezik át a hitelek piacáról a kötvények piacára

Egyre több vállalat evezik át a hitelek piacáról a kötvények piacára 

Az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja a kamatokat nagyon alacsonyra nyomta le, és ez különösen vonzóvá tette a tőkepiacokat. A hitelfelvevők sok esetben előtörlesztik hiteleiket, és kedvezőbb kamatszinteken refinanszírozzák magukat. Ez volt a fő oka annak, hogy ebben az évben rekordméretű kínálat jelent meg a kötvénypiacon, és bár a kamatfelárak egyre szűkebbek, a befektetők mégis versengenek az új kibocsátásékért - írja közleményében a Saxo Bank.
A pénzügyi vállalatok tartanak az innovátoroktól

A pénzügyi vállalatok tartanak az innovátoroktól 

A nemzetközi bankok, biztosítók és befektetéskezelők nagy többsége növelni kívánja a FinTech cégekkel fennálló együttműködéseit az elkövetkező 3-5 évben, és 20%-os átlagos befektetési megtérülésre számít az innovációs projekteknél. A PwC Redrawing the lines: FinTech’s growing influence on Financial Services című tanulmánya a FinTech cégeknek a pénzügyi szolgáltatásokra gyakorolt növekvő hatását vizsgálja.
Egyre aktívabbak nálunk is a kínaiak

Egyre aktívabbak nálunk is a kínaiak 

A vállalatfelvásárlások és fúziók (M&A) értéke Kelet-Közép-Európában egy év alatt 62 százalékkal, 86.7 milliárd euróra emelkedett, ami a 2013 óta mért legmagasabb érték. Egyre jobban érdeklődnek a régió iránt a brit és kínai befektetők.
Mit keresnek a külföldiek a magyar lakáspiacon?

Mit keresnek a külföldiek a magyar lakáspiacon? 

A külföldi vásárlók lépést tartanak a magyar lakáspiac növekedésével, 2013 és 2015 között az évi 89–134 ezer adásvétel 6-7 százalékát adták. Ráadásul a szóban forgó időszakban többet vásároltak, mint amennyi eladtak, így a kezükben lévő lakásállomány az elmúlt 3 évben több mint 7 ezer ingatlannal nőtt – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A külföldiek Budapesten magas presztízsű ingatlanokat keresik, de a határ menti településeken és a nyaralóövezetekben is aktívak.

Az nekünk a Pokémon Go, mint a befektetőknek a Nintendo 

A Nintendo legalább akkora lelkesedést váltanak ki a befektetők körében, mint maga a játék a Pokémon-rajongóknál. A Saxo Bank szakértői szerint viszont túlértékelt, a tapasztalatok pedig máshol is hasznosak lehetnek.

Szijjártó: kutatásra-fejlesztésre kell alapozni a magyar gazdaság növekedését 

Új, kutatásra-fejlesztésre, innovációra épülő fázisba kell léptetni a magyar gazdaság növekedését, a kreativitásra és a szellemi tőkére kell építeni. Ez jó kiindulási alap a gazdaság következő fejlődési szakaszának megteremtéséhez - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyar lakások: jönnek a kínaiak? 

A lakáspiac élénkülése felkeltette a külföldi vásárlók érdeklődését is, és még ha nem is nagy számban, de folyamatosan jelennek meg kínai, orosz, ukrán és a közel-keleti országokból érkező vevők a piacon.

Külföldön is kapósak lettek a magyar lakások 

A magyar lakáspiac élénküléséhez hozzájárulnak a külföldi vásárlók is: az ingatlan.com statisztikái szerint az év első három hónapjában a magyarországi ingatlanok iránt külföldről érdeklődők száma havi átlagban 42 százalékkal 121 ezerre nőtt. Elsősorban Londonból, Bécsből érdeklődnek a magyar lakások iránt, de az orosz látogatók is előkelő helyen szerepelnek.

Fogunk még örülni az olcsó olajnak? 

Csúnyán indult az év a tőzsdéken, de a fő piacok között voltak érdemi különbségek, ami azt mutatja, hogy az olajár és a kínai gazdaság lassulása miatti pánik különböző állapotban találta a fejlett gazdaságokat.

Hat dolog, amit senki nem mond el a vállalkozói létről 

Szívesen vállalkoznának a magyarok, leginkább a függetlenség vonzza őket. Viszont a többség nincs tisztában a vállalkozói lét hátrányaival. Mutatunk hat dolgot, amit mindenkinek meg kell fontolnia, mielőtt vállalkozásba fog.

Ismert cégnek szívesebben adnak pénzt 

Egy széles körben ismert vállalat kétségkívül megmozgatja a befektetők fantáziáját. Sokan arról álmodnak, hogy ők lesznek azok, akik tőkéjükkel elindíthatnak egy már neves céget a világsiker felé, és övék lesz az év befektetői sztorija.

A Jeremie alapok adták meg a kezdőrúgást a kockázati tőkének 

Kulcsszerepe volt a hazai kockázati tőke iparág fejlődésében a 2010-től meghirdetett JEREMIE programoknak. A piac mára jórészt a nemzetközi iparági sztenderdek szerint működik – derül ki az MNB elemzéséből.

Az ingatlanpiacnak is betehet a vasárnapi zárva tartás 

Az európai első osztályú ingatlanok piacának szűkössége és a beáramló tengerentúli tőke hatására változnak a befektetési célpontok – ezáltal előnyt szerezhet Budapest is, de a kiskereskedelmi ingatlanpiacnak betehet a vasárnapi zárva tartás.

Mi is profitálhatunk a fellendülésből 

Spanyolország, Írország és Olaszország ingatlanpiacai is profitáltak abból, hogy a befektetők egyre kockázatvállalóbbak lettek 2014 első negyedévében. Az eurózóna perifériái és Közép-Európa is profitálni fog az új pénzáramból 2014 során.

Akkor kell tőkét szerezni, amikor nincs rá szükség! 

Sok vállalkozás már csak akkor néz befektető után, mikor égető szüksége van forrásra. Mikor is jön el a külső forrásszerzés ideje egy-egy vállalkozás életében, és melyek azok a cégek, melyek sikerrel kutathatnak befektető után?

Honnan szerezzünk pénzt a vállalkozásnak? 

Tőkét vagy hitelt nem könnyű szerezni a magyar vállalkozásoknak, bár a helyzet sokat javult az elmúlt években. Már a növekedési hitelprogram második szakasza pörög, ami keretében több mint elegendő forrás áll rendelkezésére a kisebb cégeknek is, mégsem mindenki kaphat. Honnan szerezzen pénzt ma egy vállalkozás?

6 tanács, hogyan bánjunk a befektetővel! 

A befektetőkkel történő sikeres kapcsolatépítés nem csupán tőkeemeléshez segíti hozzá a vállalkozást, de egyenes utat jelenthet több évig tartó, kölcsönös előnyökkel járó partnerségek felé is. Azonban addig a pontig még sok buktató vár a vállalkozókra, amelyeket érdemes elkerülni.

Sok mindenben könnyít az új Ptk. 

A márciustól életbe lépő új Ptk-nak köszönhetően lényegesen egyszerűbb lesz a hazai vállalkozásokba befektetők dolga, kevesebbszer kell taggyűlést tartani és a cégbe történő pótbefizetések körül is lesz némi könnyítés.

Tőkekínálati forradalom Magyarországon 

Vannak klasszikus kockázatitőke-alapok, és egy-két éve a nagyon korai fázisban finanszírozást jelentő magvető és angyal befektetések is keresik a finanszírozható startupokat. A keresleti oldalon azonban még várat magára az átütő változás. A hazai ötletek mögül hiányzik a szakmailag tökéletes csapat, és az üzleti tervek sem kiforrottak.

Most még kérhetnek egyedi támogatást a befektetők 

A befektetők számára már csak a következő hónapok állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy egyedi támogatást igényeljenek a magyar Kormánytól a jelenlegi támogatási szabályok szerint.

Hogyan lesz vonzó egy cég a befektetőknek? 

Robbanásszerűen nőtt az elmúlt években a magyarországi kockázati tőkepiac, ám megjelentek azok a befektetők is, amelyek kevésbé megbízhatók. Ugyanakkor a vállalkozásokat viszonylag kényelmes helyzetbe hozza, hogy kínálati piac alakult ki. Ám nem minden vállalkozás vonzó egy pénzügyi befektető számára, és nem is mindegyiknek érdemes innen beszereznie a szükséges forrásokat.

Vonzóak a magyar technológiai-cégek a befektetők számára  

Vonzónak számítanak a magyar technológiai vállalkozások a befektetők számára. Magyarországon a vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) piacán a szektorban történt tranzakciók aránya duplája volt a régiós átlagnak az összes tranzakció tekintetében.

Nem szégyen a kudarc! 

Valljuk be, vállalkozóként szinte valamennyiünknek volt már rossz húzása, ám ez egyáltalán nem baj, ha jól hasznosítjuk a bukásból levonható tanulságokat. Kockázati tőkebefektetők számára például akár előnyt is jelenthet a tapasztalat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Ilyen még nem volt, pénzvisszatérítést kérhetünk az adóhatóságtól

Ilyen még nem volt, pénzvisszatérítést kérhetünk az adóhatóságtól 

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság.

Jogi kisokos

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?  

Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok.

Cégblog

Mire vadászik most a NAV? Itt az eredmény

Mire vadászik most a NAV? Itt az eredmény 

A Process Solutions (PS) elemzést tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által végzett ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo